Kedves Könyörületes Futók!
Elnézést kérek, hogy csak most küldök előkészületi anyagot, de ez a hetem zűrösebb volt kicsit a megszokottnál — cserébe egy fokkal rendezettebb csokrot küldök:
Hetek óta küszködünk azzal, nyűglődünk azon, mennyit is érnek cselekedeteink? Biztos nehéz falat, azért kerül elő többször egymásután, hogy az ismétlés is segítsen megérteni a választ: valójában semmit nem érnek tetteink! Hiába futunk, hiába akarunk, minden Isten jótetszésén, könyörületességén és irgalmán múlik! Első hallásra talán félelmetes ez, hiszen akkor minden Isten önkényétől függ… Azonban érdemes felfigyelni arra, hogy nem így szól: könyörülök, akin könyörülök, és könyörtelen vagyok, akivel könyörtelen vagyok. Nincs ellenpólus — csak irgalma jelentkezik mindkét tagmondatban! Nem azért, mert nem volna szükség esetén büntetés is, hanem mert ez jelzi Isten igazi lényét, legbensőbb viszonyulását teremtményeihez! Ezért mégsem rettegnivaló e kijelentés, hanem örömhír.
“A törvény lelki”
(7,14.) — “Ha a törvény testi volna, eleget tehetnénk neki a cselekedetekkel is. Mivel azonban lelki, senki sem tehet neki eleget, hacsak nem fakad minden, amit teszel, szíved legmélyéből. Hanem ilyen szívet Isten Lelkén kívül senki sem adhat, egyedül ő teheti az embert a törvényhez hasonlatossá, hogy elvégzéséhez szívből kedvet nyerjen, és ezentúl ne félelemből, sem pedig kényszerűségből, egyedül szíve szabad akaratából cselekedjék.” (Luther: Előszók, 130. o.) Ezért is áll: nem a törekvőé, hanem egyedül a könyörülő Istené!“A
kilencedik, tizedik és tizenegyedik fejezet az isteni eleve elrendelésről tanít; ez adja eredetét annak, ki hisz és ki nem, ki szabadulhat meg bűneitől és ki nem; ezzel a megigazulásunk egészen kivétetik a kezünkből és egyedül Isten kezébe tétetik. Hanem erre igen nagy szükség is van. Mert olyan gyarlók s erőtlenek vagyunk, hogy ha rajtunk állna, bizonyosan egyetlene ember sem üdvözülhetne, mert az ördög mindannyiunkat legyőzne. De mert Isten rendelése bizonyosan beteljesedik és senki sem szegülhet ellene, velünk a reménység a bűn ellen.” (Luther: Előszók, 140. o.)“Valóban úgy jön felénk a kegyelem, ahogyan szinte észre
vétlenül kezünkbe nyomják a szórólapokat az aluljáróban? … Ilyen egyszerű lenne? Nem vész el a kegyelem egyedülállósága ebben a megközelítésben?” (LP: 2001/7-8., 309. o.) Nem lesz így egy ‘minden mindegy isten-bálványunk’, aki nem tetteink szerint, hanem önkényes döntése szerint jutalmaz vagy büntet — vagy akár bele se szól az embervilág folyásába? Nem lesz így Isten tette velünk igazságtalan? “Isten szuverén hatalmáról való prédikálás nem olyan ‘megnyerő és megnyugtató’ a hallgatóság számára. Ellenkező felfogásnál pedig egy ilyen üzenet nyilvánvalóan a mi saját szuverenitásunkat sértheti. De a hit és a bizalom ajándékával ez az ige megszólalhat elcsodálkoztató, elgondolkodtató és gyógyító evangéliumként.” (LP: 2001/7-8., 309. o.)Predestinációról van tehát szó, de hogyan is kell ezt érteni? Kálvin kettős predestinációt alkotott többek között Rm 9-11. alapján — nemcsak más felekezetek szerint tévedett, hanem mai református körökben sem így képzelik el az eleve elrendelést. Azt viszont jelzi a vitatottság, hogy emberi értelemmel nehezen megemészthető a kérdés. Mégis, leginkább azt mondhatjuk: Istennél nem kettős, hanem egyszeres predestináció van: kiválaszt az üdvösségre, irgalomra! Azzal pedig nem szükséges foglalkozni, hogy ‘örök idők előtt’ tudja már, mi lesz velünk, és akkor hol a szabadság, stb. Egyszerűen be kell ismernünk, hogy az örökkévalóságot képtelenek vagyunk felfogni, így kár is emberi ésszel gyártott ellentmondásokat bogozgatni…
Egyet mindenképp meg kell tanulnunk mai igénkből, ill. a predestinációból: azt, hogy Isten — Isten. Nincs alánk, de még csak mellénk rendelve sem, hogy nekünk kellene, vagy bármi jogunk lenne felelősségre vonóan kérdezni. Kérdésünk csak az alázat csodálkozása lehet: hogy lehetséges, hogy minket, érdemteleneket, ilyen nagyra becsül, és üdvösségünket munkálja, megkönyörül?!? Ezért van az, hogy Pál most nem bonyolódik abba, hogy érvekkel alátámassza válaszát, és így hűvös fejjel, vaslogikával győzzön meg. Ehelyett csak tekintélyelvű, éles válasz csattan pár verssel textusunk után: “Ugyan ki vagy te ember, hogy perbe szállsz az Istennel? Mondhatja-e alkotójának az alkotás: ‘Miért formáltál ilyenre?’ ” (20.)
Ám Isten mégsem pusztán hatalmi szóval intézi el a kérdést. Mert tudja, hogy nyomorúságos kérdéseink kerülnek itt elő — életünk igazi mélységei, alapvető kínjai, gyötrődései, családtagjainkat féltő aggodalmunk. Pl.: hogyan is lehet, hogy keresztyén szülők gyermekei közül némelyek nem hisznek, megtagadják a szülők hitét? Testvérek közt egyik hisz, másik nem, holott elvileg ugyanazt a nevelést kapták? Titok, hogy “Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem.” (13b.) Titok, még ha ismerjük is a mondást: Istennek nincsenek unokái, csak gyermekei. Formailag félelmetes Isten mindenható szuverenitása. Tartalmilag azonban biztos oltalmat nyújtó: minden Urunk szerető kezében van! Még akkor is, ha a látszat mást mutat!
“Kemény szó ez — mondja Luther — a büszkéknek és okosoknak, de édes és örömmel fogadott a szelídeknek s alá
zatosaknak, mert ők magukon kétségbe esnek. Éppen ezért fogadja el őket az Úr.” (Scholz László: Az evangélium Pál szerint, 76. o.)Érdemes felidéznünk, hogy a folytatásban hogyan is indokolja Pál Isten kizárólagos szuverenitását. Hiszen mindannyiunkban felvetődő kérdés: Ha Isten könyörületes, akkor hogyan lehetséges a világban rossz, bűn? Így szól: “Mert így szól az Írás a fáraóhoz: ‘Éppen arra rendeltelek, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és hogy hirdessék nevemet az egész földön.’ Ezért tehát akin akar, megkönyörül, akit pedig akar, megkeményít.” (17-18.) “Barth azt a meglepő gondolatot olvassa ki itt, hogy Isten az ítéletben is kegyelmes. Kegyelmét, hosszútűrését mutatja, amellyel vár. Mindig vár. Mi mindent elkövetett a fáraóért is, hogy megtérjen és éljen. Minél keményebb valaki, annál jobban ostromolja, annál többször ajánlja fel a kegyelmet, annál erősebben hívja. … A nagy titok éppen az, hogy mikor a hitetlen szabadon, felelősen, öntudatosan cselekszik, akkor is (leginkább akkor!) eszköz Annak kezében, Aki magáról mondja: ‘Könyörülök és ismét könyörülök, mindig újra könyörülök.’ Fáraó nélkül nincs páskabárány; Ézsau nélkül nincs Izrael; vagy zsinagóga — Kajafás és Annás — nélkül nincs kereszthalál; kereszthalál nélkül nincs feltámadott Úr. Az elvetés a megtartásért van. Ezért szenvedi el Isten a harag edényeit. Isten a bűnt így fordítja jóra.” (Ravasz László: Az Újszövetség magyarázata II., 78. o.)
“A zsi
dók általában a bűnt, a szenvedést a bűn büntetésének tartják. De nemcsak annak! Hiszen éppen itt van a prófétáknak kiegészítő szolgálata, ami azután győz az Újszövetségben, hogy bár mindig benn van a bűn megérdemelt büntetése a szenvedésben, valójában annak van egy próbára tevő, tehát egy megtisztító, javunkat célzó, bennünket belülről megváltoztató aspektusa. És ez tipikus újszövetségi. Enélkül nem vagyunk keresztyének. A kettőt Mózes — nagyon érdekes — együtt látja, együtt fogalmazza meg: megsanyargatott és próbára tett.” (Balikó zoltán: Isten iskolájában, 273. o.)Könyörülete titka mindennél ékesebben szólal meg a kereszten. Az, ami a gonoszság véres diadalának tűnik, mégis a könyörületesség messzemenő megnyilvánulásának bizonyul! Így válik Urunk teste és vére az úrvacsora révén is Isten közénk lépő irgalmává, mely Isten szuverén döntése alapján hirdeti az evangéliumot:
“Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok.” (15.)Ámen
Sálóm-Eiréné-Pax, Üdv:
\\\\\\/////
/ _ _ \
(| (.) (.) |)
____________________.oOOo__( )__oOOo.____________________
| |
| Tommyca - Szakács Tamás |
| |
| 2170 Aszód, Falujárók útja 5/8. 2. lépcs