Feladó: "Szakács Tamás" Címzett: "Fraternet Mindenki" Tárgy: Csel 2,42-47. - A Lélek csendes munkái Dátum: 2001. június 3. 00:33 Kedves Mindenki! A BibliaTéka elektronikus lehetőségeinek köszönhetően először megint egy adag idézettel kezdem, aztán megtoldom néhány gondolattal, amiből ki-ki válogathat, ha talál használhatót: Káldy Biblia jegyzetei: "Csel 2,45 -- A gazdagabbak eladták, a mit nélkülözhettek. Hogy ezalatt p. o. a szükséges lakházak nem értettek, kitűnik Apost.cs. 12,12. hol sz. Márk anyjának birtokához tartozó házról vagyon szó (Estius). A keresztények átalán nem köteleztettek az apostolok által javaik eladására, hanem mindenkinek szabadságában állott tulajdonát megtartani, csakhogy szegény felebarátjáról megemlékezzék. Csak ha valaki eladott javaiból bevett pénzét a közjóra szánta, ahhoz többé, mint tulajdonához, nem tarthatott igényt. Mindez kitűnik Ananiás és Zafira szomorú esetéből (Apost.cs. 4,34. s követk. 5,1. s követk.). Az első keresztényeknél tehát a javak közössége nem volt kötelező parancsolat, hanem csak nagyobb tökéletességre czélzó tanács. Azért nem is olvassuk, hogy valahol átalánosan behozatott volna, hanem valamint kezdetben csak a tökéletesebbek dolga volt az, úgy későbben is minden századok folytán a községekben csak azok gyakorolták, kik magokat nagyobb tökélyre kötelezték, t. i. a zárdákban, melyek már a kereszténység legelső idejében keletkeztek. Csel 2,46 -- A hivőknek különös istenitiszteletök, különös áldozati asztaluk volt, mint sz. Pál mondja (Zsid. 13,10.), melyről a frigysátor szolgái (a zsidó papok) nem ehettek. Mind a mellett a keresztények nem váltak el egészen egyszerre a zsidóktól, hanem nagyobb részt még megtartották a templomban gyakoroltatni szokott vallási szertartásokat. Az ó frigy csak fokonkint vala átmenendő az új szövetségbe, annak jeléűl, hogy ez amazzal nem ellenkező, hanem az ó, tökéletesebb módon, van meg az újban. Vesd össze: Ján. 3. r. 24-ik jegyz. Csel 2,46 -- Kezdetben az áldozati kenyeret csak egy házban szegték meg, hol mindnyájan összegyűlhettek (Apost.cs. 1,13.); de midőn a hivők száma ezrekre növekedett (41. v.), több házban kellett összegyűlniök. Az áldozati kenyérszegés után közös lakoma következett, melyet vígan, nyilt és ártatlan szívvel tartottak. E lakomák czélja, mint Tertullián írja, az volt, hogy a szivökben egymásért égő szeretetet külsőleg is kitűntessék. Azért e vendégségek szeretet-lakomáknak, agapéknak neveztettek. Hogy ezek az áldozati ünnepély után következtek, már a szöveg fönebbi szavai, de a legrégibb bizonyságtételek is tanusítják. Ar. sz. János mondja: Az apostoli időkben bizonyos napokon közös lakomák tartattak. Miután egybegyűltek, s a szent titokban részt vettek, elkezdték mindnyájan az étkezést, melynél a szegények a gazdagoktól tápláltattak, s ezek nem átallottak amazokkal egy asztalnál ülni." Jubileumi Kommentár: "Csel. 2,42-47. Az első gyülekezet élete. -- A jeruzsálemi gyülekezetről szóló beszámolóban az első idők egyházának képe van előttünk. A helyes kezdetet jó folytatás követte: az egyház megszületését az egyház élete. Nem szalmaláng volt a megtérésük, ami után semmi nem marad, hanem a Krisztus testébe való betagolódás, amit fejlődés növekedés követ. Isten van jelen köztük és általuk a világban. A gyülekezet élete ebben a formájában az ember egyéni és közösségi életének tökéletes megoldásáról beszél, az ember élete megoldásának tökéletes, páratlan zsengéje és jele (Jel 21:3). A következő nemzedékeknek azt hirdeti, hogy Krisztus megváltó munkája az élet minden részletét, egész területét tisztává teszi, a hétköznapi dolgokat megszenteli, lehetőséget ad a bajok orvoslására; mégpedig az adott helyzetben és az adott helyzetnek megfelelően gyökeres megoldásra. 42. A gyülekezet aktív. -- Az apostolok tanítása nemcsak a házi alkalmakon, hanem a templomban is folyt. Krisztus parancsának szellemében a hívők nevelésére van szükség (Mt 28:19kk.). Az Ószövetség és a Krisztusra vonatkozó dolgok az apostolok tanításának témái. A közösség megélése, a Krisztus javaiból való közös részesedés testvérként állítja egymás mellé a gyülekezet tagjait: adományok ajándékozására és elfogadására indítja őket. A kenyér megtörése általában a közös étkezéseket jelenti. Izráelben a "kenyér megtörése" az étkezés jelölésére használt kifejezés. Általában minden étkezés a feltámadott Úrral való közösségre emlékeztette a gyülekezetet: úrvacsorává szentelődött. Ez az úrvacsora legősibb formája. Az imádkozás a naponként Isten elé vitt hálaáldozat. Az imádság a fegyver nélküliek fegyvere. A Lélek az imádság által a menny erőit közvetíti. Ez a vers, amely az újonnan megtértekről szól, átvezet a hívők, a gyülekezet életstílusának ismertetéséhez. A tanítás, az adakozás, a kenyér megtörése és az imádság úgy az őskeresztyén istentisztelet eleme, hogy azok közül egy sem korlátozódik csupán az istentiszteleti alkalmakra. Az apostoli tanítás mellett a koinóniát is úgy gyakorolták a gyülekezet tagjai, ahogyan arra szükség volt. A gyülekezet tagjai segítgették egymást nemcsak pénz-, hanem természetbeli adományokkal is. A kenyér megtöréséhez hozzátartozott a kehely kitöltése (Lk 22:19) és a házankénti étkezés is. Mindenekelőtt az imádság volt az, amely a zsidó gyülekezettel közös. Természetesen az imádság sem maradt csak az istentiszteleti alkalom eseménye. 43-47. A gyülekezet megbecsült, életformája bizonyságtétel. - - Itt kezdődik az első részletesebb "summárium", vagyis összefoglalás és jellemzés a gyülekezet életéről. A kívül élők (pasé psyché a héb. cól nefes) tiszteletteljes félelemmel tekintenek a gyülekezetre, mint ahogyan a pogány ember tekint arra helyre, ahol Isten jelenlétét sejti. A rendezett gyülekezet nem megköveteli, hanem kiváltja a tiszteletet. Az ilyen tisztelet nem külső kényszer hatására támad, hanem belső indíttatásból fakad. A Szentlélek erejével felruházott apostolok emberi kepésségeket meghaladó tettekre képesek. A megdicsőült Krisztus munkában van: Isten lehajolt népéhez és közöttük van. Az apostolok Isten erejével orvosolják a földi nyomorúságokat (ApCsel 3:1-10; 5:1- 11.15; 9:32; 11:18). A hívők meggyőződése hétköznapi életükben, életformájukban mutatkozik meg. Az élet anyagi természetű dolgait sem a földi törvényszerűségek szerint intézték, hanem a Lélek megszentelő munkájának hatása alatt. Javaikkal egymás javát segítették elő (eichon hopanta koina: "mindenüket közösen birtokolták" vagy "mindenüket közösnek tekintették"). Ebben a közösségben mindaz beteljesedett, amit Isten az Ószövetség népének mondott a föld, az anyagi javak közösségéről. Míg ott az ember önzése győzött az Isten kijelentése felett, addig itt a Lélek legyőzte az emberi szív önzését. Életközösségüket két jelzővel illeti az Írás: "örömmel" és "tiszta szívvel". A gyülekezet istentisztelete és élete egyaránt Istent dicsőíti (vö. Lk 2:13.20; 9:27; ApCsel 3:8), és tapasztalja az ő jóságos, segítő megmentő hatalmát. A házakban ott van Isten, a templomban ott van a gyülekezet és a tanításban nyert áldások az életben gyümölcsöznek. Az egész nép kedveli, szereti, becsüli őket (ApCsel 5:13). A megtartó Úr továbbosztja kegyelmét, növeli az egyházat." Jó, hogy legalább pünkösdkor jobban figyelünk Szentlélekre, mert míg a szekták hajlamosak túlértékelni, mi hajlamosak vagyunk alulértékelni. Pedig Szentlélek nélkül nincs keresztyénség, nincs egyház, nincs hit! Mert pünkösdkor ugyan történik látható- látványos csoda is, ám az igazi csoda nem a nyelveken szólás, nem az apostolok által megnyilvánult jelek és csodák, hanem a legnagyobb csoda az, hogy egyáltalán létrejön a gyülekezet, hogy ezrek térnek meg az igehirdetésre. Az a legnagyobb csoda, hogy még ma is létezik egyház! Hogyan maradhatott volna fenn, ha Szentlélek nem gondoskodott volna róla folyamatosan, hogy emberek hitre jussanak? Igaza van LUTHERnek: Szentlélek nélkül még hinni is képtelenek vagyunk, meg sem érthetjük Isten igéjét -- mutatja is ezt nagyszerűen az, mire jutnak vele a 'tudósok', 'filozófusok': teljesen értetlenül állnak előtte, ill. gúnyolódnak értelmetlenségén. Elvégre már az első lépésnél is megjelentek a hittel elfogadók mellett a szkeptikusok: "édes bortól részegedtek meg"... Elengedhetetlen tehát a keresztyénség számára, hogy miközben tanai a Szentháromságot is említik, ne próbáljuk meg csonkolni és ne csak a 'Szentkétségről' tudjunk, mintha Szentlélek nem is volna, vagy legalábbis elhanyagolható volna. Nem tehetünk így, mert elengedhetetlen lételemünk, nélküle nem hihetünk, nem létezhet egyház! Ugyanakkor fontos, hogy túl se értékeljük, és ne tegyünk úgy, mintha csak erről tudnánk. Fontos az is, hogy a Lélek munkáját nem szabad se racionalizálni, se misztifikálni! El kell fogadni, hogy annyit tudunk róla, amennyit. Isten nem műszaki leírást bízott ránk, melyből kiderülne, milyen mechanizmus révén végzi el munkáját, hanem a Lélek hatásaival ajándékozott meg, mint eredménnyel. -- Attól, hogy valakinek fogalma sincs arról, hogyan működnek a négyütemű motorok, még megtanulhat vezetni, mert számára elég az, hogy neki mit kell tenni, hogy ez vagy az történjék. Ahhoz, hogy meggyógyuljak, elég bevennem az orvosságot, nem kell tudnom a kémiai hatásmechanizmust. Ilyen a Lélek megnyilvánulása: nem a mi kezünkben van, de annyi megadatott, amennyi ahhoz kell, hogy tudjuk, mit kezdjünk vele... Megfigyelhetjük, hogy a Biblia sosem foglalkozik azzal se Ó-, se Újszövetség esetén, hogyan is történik mindez, hanem pl. csak azt olvassuk, hogy szólt az ÚR a prófétához -- a próféta pedig ment, és továbbadta a rábízott üzenetet, amely a Lélek kijelentése által akár a jövőre vonatkozó jóslatnak is tűnhet; vagy csak anynit szól az apostol, hogy a Názáreti Jézus nevében kelj fel és járj! -- és a Lélek munkája révén a béna felkel. Másképpen fogalmazva: nem urai vagyunk a Léleknek, hanem megajándékozottai. Ezt felejtették el már a reformáció korában a rajongók, és ezt elejtik el sokszor a pünkösdi mozgalom tagjai, ill. a szekták. Isten soha nem hatalmazott fel senkit, hogy Lelkét Igéjétől függetlenül -- pláne vele szemben -- használja, semmi nincs a kezünkben, amivel kikényszeríthetnénk Szentlélek megnyilvánulásait, hogy show- műsorunk főattrakciójává tehessük, és hanyatt vágódva a Lélek munkájára hivatkozzunk, egymás között gurítgassuk. Érdemes észben tartani: pünkösd egyik oldalról egyszeri, egyedi -- és így megismételhetetlen -- esemény. Isten a történelemnek egy menetet adott, amelyben különböző szakaszok voltak: éden, özönvíz előtt és után, ősatyák, választott nép, Jézus földi jelenléte, az egyház megalapozása pünkösdkor, majd folyamatos építése. Mindegyik szakaszban ott munkál a Lélek, de más-más módokon. Lehet pünkösdista módon visszasírni a Lélek kiáradásának pillanatát, lehet szektás módon vágyakozni arra az életmódra, amit az ősgyülekezet a maga történelmi helyzetében megvalósított -- ám nekünk az adatott, hogy a mai történelmi helyzetben éljünk és álljunk be Isten Lelkének munkájába úgy, ahogyan Isten adja, és nem úgy, ahogyan mi akarjuk kikényszeríteni Tőle. Mi is a Lélek munkája? Nem elsősorban a lángnyelvek és házat betöltő szélzúgás, sem a nyelveken szólás -- még csak nem is a különféle jelek, gyógyítások. Mit tett az első gyülekezet? Kitartóan részt vettek az apostoli tanításban. Az apostoli tanítás ma természetesen Isten igéje révén érhető tetten az egyház működésben és tanításában. Ott van gyülekezet, ahol a tagok kitartóan tanulmányozzák az igét, a keresztyén tanítást -- kitartóan, azaz nemcsak ímmel-ámmal, nemcsak ünnepekkor, nemcsak hetente egyszer. Ahol ez nincs meg, ott csak gittegylet lehet, de nem gyülekezet... Ott van gyülekezet, ahol a tagok kitartóan részt vesznek a közösségben -- Krisztussal való közösségükből testvéreikkel való közösség realizálódik. Ahol ehelyett csak felületes kapcsolatok, 'Jó napot! Viszont látásra' ismeretségek léteznek, ott csak gittegylet lehet, de nem gyülekezet... Ott van gyülekezet, ahol a tagok kitartóan részt vesznek a kenyér megtörésében -- azaz Krisztus testéből és véréből élnek, innen merítenek erőt. Ott van gyülekezet, ahol a tagok kitartóan részt vesznek az imádkozásban -- nemcsak szájukkal, hanem szívvel- lélekkel, mindenestül, szüntelenül. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor meg kell vallani: képtelenek vagyunk minderre! Jól ismerjük azokat a kifogásokat, amelyek megmagyarázzák -- még magunknak is jól meg tudjuk indokolni! --, miért is nem érünk rá a keresztyén tanítást tanulmányozni, igét olvasni és hallgatni, közösségi életet élni a gyülekezetben, miért is veszünk csak nagy ritkán úrvacsorát, miért is nem meg az imádság. A kifogásaink emberileg tökéletesek, 100%- osan megállják a helyüket, hiszen olyan tevékenységek előzik meg mindezt, ami a mindennapi élethez elengedhetetlen, mind-mind kötelesség. Hiszen dolgoznunk Isten teremtési rendje szerint kell, és mai viszonyok között ez nem könnyű, és nem kevés időt igényel; a család, rokonság is temérdek kötelezettséget terhel ránk. Emberileg tehát valóban roppant nehéz magunkra vállalni mindezt. Mondjuk ki: emberileg lehetetlen! Ezt csak a pünkösdi lélek változtathatja meg! Csak Ő formálhatja át szívünket úgy, hogy megváltozzanak a fontossági sorrendek, hogy bölcsebben tudjunk bánni időnkkel. Külső kényszerrel senkit nem lehet keresztyén életre rávenni, csakis akkor történhet ez meg, ha valaki maga is átéli a pünkösdi csodát, a Lélek érkezését. Rá kell hát jönnünk, hogy Szentlélek nem lehet egy marginális tantétel az egyház életében, hanem mindennapi valóság! Meg lehet magyarázni a Lélek munkáit? Meg. És a hit mégis meglátja mögötte a tevékeny Istent... Tudnánk mi is nyelveken szólni, különleges lelki jelenségeket produkálni? Többnyire igen -- megvannak a pszichológiai technikák, amik ezt lehetővé teszik. Nem az a kérdés, hogy képesek volnánk-e rá, hanem sokkal inkább az, hogy ez Szentlélek munkája volna-e. Pogány papnők is tudtak nyelveken szólni, de természetesen nem a Lélek által! Pál is többször figyelmeztet: a Lélek ajándékai használatának is van rendje, a Lélek ajándékai között lehet nagyjából rangsort állítani -- de ez szinte épp fordítottja annak, amit a látványosság alapján gondolnánk! Az apostolok is egyszer élték át a pünkösdi nagy csodát -- ennél azonban sokkal fontosabb az, hogyan éltek pünkösd után! Erről szól többek között a mai összefoglaló igeszakasz. Lássuk jól az összefüggést: a látványos kezdet után ott vannak a gyülekezet életében a Lélek munkájának mindennapjai, amikor is nem a szenzáció a hajtóerő, hanem a sokkal csendesebb, sokkal egyszerűbb, sokkal felfoghatóbb, sőt, egyenesen megmagyarázható jelenségek működnek: tanítás, közösség, eukarisztia, imádság, hit, vagyonmegosztás, állhatatosság, öröm, tiszta szív, növekvő gyülekezet. Vannak még azért csodás jelek is, de messze nem az első helyen! Mert bármilyen furcsa is, de a jelek, a csodák nem teremnek hitet! Aki nem akar hinni, az bizony akár még a saját szemének sem hisz -- végképp nem mások szemének, másoktól hallott csodáknak. Sokkal inkább fordított a helyzet: a csodát is csak az veszi észre (és ismeri fel csodának), akiben már ott a hit, akiben már megtörtént a sokkal nagyobb csoda: hogy hit által nem a láthatókra, hanem a láthatatlanra néz: "mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók." (2Kor 4,18.) Aki nem így tekint a csodára, az úgyis kimagyarázza. Pl. péntek éjjeli film: a főszereplő villámcsapás miatt halál közeli élményben részesül. Megtudja, hogy MOODY előadást tart (ld. Pl. Élet az élet után c. könyve) -- elmegy, és elmondja élményét. Egy szkeptikus orvos azzal intézte el a történteket, hogy mindez megmagyarázható, hiszen átmenetileg halott volt az illető, és így az agy vérellátás híján hallucinációkat produkált. (Az más kérdés, hogy ez mennyiben nevezhető egyáltalán tudományos magyarázatnak... Még hipotézisnek sem nagyon, hiszen semmi magyarázatot nem ad arra, miért van az, hogy kulturális gyökerektől teljesen függetlenül a halál közeli élmények alapjellegükben teljesen azonos jellegűek.) Jó volt a MOODY szájába adott reakció: mint tudós, neki is a kriticizmus a feladata -- mint magánember azonban hiszi, hogy a halál közeli élmények valósak. Ennél többet bizony a csodák kapcsán sem mondhatunk: tudósként lehetünk kritikusak, sőt, tulajdonképpen ez a dolgunk; ám nem a tudományé a végső szó, a tudomány nem uralkodhat a hit felett! (Persze uralkodni a hit sem uralkodhat a tudomány felett -- nem határozhatja meg a tudomány számára, milyen hipotéziseket fogadjon el, stb.) Ezt a csodák ellenére is szkeptikus magatatást nem azért hoztam elő, mert egy filmben ennyire markánsan megjelenik, hanem sokkal inkább azért, mert a hétköznapi életünkben ezzel küzdünk! Mi az, amiről hallunk, és tényleg igaz, és mi az, ami csak kacsa? Történik egy kirívó erkölcsi eset -- de könnyebb rávágni, hogy az áldozat csak hazudik! Elismerem, kényelmesebb megoldás, mint szembesülni az esettel és levonni a konzekvenciákat... Sálóm-Eiréné-Pax, Üdv: \\\\\\///// / _ _ \ (| (.) (.) |) ____________________.oOOo__( )__oOOo.____________________ | | | Tommyca - Szakács Tamás | | | | 2170 Aszód, Falujárók útja 5/8. 2. lépcsőház, I. em. 7. | | (28) 402-085 | | (30) 298-222-9 | | | | tommyca@mail.digitel2002.hu | | http://www.extra.hu/Tommyca | |____________________.oooO________________________________| ( ) Oooo. \ ( ( ) \_) ) / (_/ #