Kedves ‘Földműves és Kalmár feleim’!
Újabb vasárnap közelget ránk, így most sem kegyelmezhetek, hogy drágagyöngyöket szórjak szántóföldjeitekbe. :-) (Félreértés ne essék: nem attól drágagyöngy, hogy én szóróm, hanem attól, hogy a mennyek országa gyöngyei
ről van szó…)
Jézus példáját követve lehet, hogy ma csak abból kellene álljon az igehirdetés, hogy felolvassuk a példázatot? Akkor azért eléggé csávában hagynánk a gyülekezetet. Mindenesetre érdemes volna végigpásztázni az elméket, kiben mi él, mire gondol a példázat kapcsán, hogyan értelmezi, érti-e egyáltalán, vagy csak tanácstalanul állnak? Lehet, hogy van, akit annyira rabul is ejtett a példázat, hogy hirtelen nem is tud semmire gondolni. Lehet, hogy más valakit olyan formában ragadott meg, hogy rengeteg minden kavarog benne. Lehet, hogy valaki számára életének különböző szakaszai elevenednek meg, melyek szemléltetései lehetnének a két példázatnak. Kinek gondolatébresztésül, kinek gondolatterelgetésül, de talán mindannyiunknak szüksége van arra, hogy mégis szóljunk bővebben a példázatok értelméről. De miről is szóljunk? Valóban a példázatok értelméről? Mi is az értelme? Sok mindent nyitva hagy Jézus, de egyet azért semmiképp: azt, hogy miről is szól a példázat — “Hasonló a menynek országa…” (44.) Az egyház nem a földek országáról, nem a bankárok világáról, nem a politikusok birodalmáról, nem a császárok hatalmáról, a kiskirályok uralmáról tesz bizonyságot, hanem a menynek országáról, a menynek világáról, a menynek birodalmáról, a mennyek hatalmáról, a mennyek uralmáról.
Látszólag áldozathozatalról szól Jézus — valójában hatalmas nyereségről! Nem lemondásról, hanem megragadásról.
A kettős példázat nem lehet véletlen, nyilván számít a kettő közötti különbség. A földbe rejtett kincs úgy pottyan az ember ölébe — a gyöngyöt tudatosan keresi a kereskedő. Ezért leginkább talán úgy érthető a kettősség, hogy az első az ember oldaláról írja le Isten országát, aki semmit nem tesz azért, hogy a kincsre leljen, de amikor megtalálta, akkor már
“bele kell adni apait anyait”… A második inkább Isten oldaláról írja le, Aki keresi az embert. (Viszont kicsit sántít ez az értelmezés is: miért kellene keresnie, Ő azonnal is megtalálhatná — miért a ‘szerencséjén’ múlik, hogy rátalál-e? Ilyen szempontból pedig mégiscsak van helye az emberre érteni.) Isten számra mindent megért az ember megmentése, ezért odaadta összes ‘vagyonát’, hogy ezt az egy gyöngyöt birtokolhassa.Mindemellett attól tartok, nem lehet éles különbséget tenni a kétfajta értelmezési változat között, azaz, hogy mit kell Istenre, mit az emberre érteni — bizonyára mindkettőben van igazság. Azért sem látom megalapozottnak csak egyik vagy csak másik értelmezést, mert ha Jézus nem tette nyilvánvalóan egyértelművé a
‘megfejtést’, akkor ennek a nyitottságnak is bizonyára oka van. Hadd gondolkodjunk csak el, mennyi mindent rejthet ez a kagyló, mely ennek az ikerpéldázatnak a gyöngyét rejti!
Keressük-e az igazgyöngyöt? Mit teszünk Isten országának megtalálása érdekében? Keressük az istentiszteleten, elcsendesedésben, igeolvasásában, imádságban? Megér annyit, hogy esetleg más előnyökről lemondjunk? Érdemes kihagyni egy jó kis filmet az istentisztelet miatt? Érdemes kihagyni egy jó kis játékot az iskolatársakkal a hittan miatt? Érdemes megfeszítve egész nap fáradozni a gyülekezeti munkában egy kényelmesebb és jobban fizető állás helyett?
Középiskolás osztályfőnököm, amikor megtudta, hogy teológiára pártolok át a fizikusságról, azt mondta, milyen bolond vagyok, otthagyni a rám váró karriert. Valóban bolondság volt-e? Vagy éppen az lett volna a bolondság? Biztos, hogy sokkal jobban fizető állásom lehetne, ha ilyen vonalon helyezkedem el. De egyáltalán nem biztos, hogy jobb választás lett volna. Mert a menynek országának kincse és igazgyöngye lehet, hogy a forintalapú mérlegen nem sokat nyom a latba — de a hitalapú mérlegen minden mást felülmúl… Ezért nem engedtem még olyan csábításnak sem, amely németországi viszonyok között is nagyon előnyös ajánlatot jelentett hajdani osztálytársam részéről — pedig négyszer is próbált kicsalni. Mégse gondoltam, hogy a lelkészség helyett tartósan programozónak menjek.
Esetleg érdemes lehet azon is elgondolkodni, hogy ez az ikerpéldázat csak Mt-ban szerepel.
Kicsit ugyan másról van szó, de a nem összemérhető értékeket azért az Ékes kapuban történtek is jól példázzák:
“Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!” (Csel 3,6b.)
Isten országát abban is jellemzik a példázatok, hogy — ‘hétköznapi’ szem számára — láthatatlan. A szántóvető csak végzi mindennapi rutinját, és hirtelen, de számára akaratlanul és felfoghatatlanul hatalmas kincsre lel. A kereskedő ugyan keresi, de végtére ő sem munkája megfeszített és kitartó voltának köszönheti sikerét, hanem a ‘szerencséjének’. Így hát mindegy, hogy valakinek esze ágában nincs Istennel törődni, vagy egész életében keresi a Nagy Igazságot — végül mégiscsak a kincs találja meg őt, és nem ő a kincset…
Figyeljünk arra is, mi történik, ha már megleltük a kincset! Először is szükséges, hogy felismerjük felbecsülhetetlen értékét! M
ásodszor pedig úgy meg kell ragadnunk, hogy akár mindenünk rámenjen. Sokan itt akadnak el. Lehet, hogy érzik Isten országa drágaságát, de nem eléggé, és ezért nem akarnak másról sem lemondani. Mintegy Istent is csak be szeretnék helyezni kis gyűjteményükbe minden más mell, hogy vitrinben mutogathassák e kincset is — és nem értik, hogy ezért mindent oda kell adni; így hát nem is lesz valójában az övék… Jön a föld gazdája, és kéri jogos jussát, hiszen a földtulajdonosé a talált kincs, nem a megtalálóé. Nevet a másik kereskedő is, és nem adja el a gyöngyöt…Nem akadunk el sokszor mi magunk is itt? Mennyi, mennyi érvet hallani, ki miért nem ér rá arra, hogy a gyülekezeti életben részt vegyen, nem ér rá arra, hogy Isten igéjét rendszeresen és kitartóan tanulmányozza — mint megfeszítve dolgozik a földműves, és kitartóan keres a keres-kedő. E példázat fényében válik világossá, hogy az emberi elme számára talán érthető és szép indokok miért kifogások csupán Isten szemében. Hiszen hogyan lehetséges, hogy a legfontosabbra sosincs időnk? Hogyan lehetséges, hogy a legnagyobb kincsre sajnáljuk odaadni nemhogy mindenünket, de még fillérjeinket is?!? Jézus példázata segít számunkra, hogy előrehaladjunk a helyes értékrend felismerésének útján.
Nem akarom mondani senkinek, hogy mostantól tegye legelső helyre életében a mennyek országát, és rendezze át fényében életét. Nem mondom, mert tudom, hogy pusztán attól, hogy mondom, még senkiben nem indul meg az önkéntes elhatározás. Ha valaki csak azért próbálná meg ezt, mert én mondtam — vagy akár azért, de csak azért, mert Jézus mondta —, úgy vélem, az csak fogcsikorgatást szülne. Nem javaslok hát ilyet. Hanem kívánok. Kívánom, hogy minél többen ismerjük fel magunk, mekkora érték is a mennyek országa. Ha ide eljut valaki, akkor már senkit nem kell biztatni. Akkor már önszántából, nagy örömmel rejti vissza a kincset, megvásárolja a földet, és ássa újra elő a legnagyobbat, ami a miénk lehet. Aki felismeri az isteni értékrendet, az nem fogja sajnálni egész kalmárvagyonát odaadni egyetlen gyöngyért…
(A Szent István Társulati Biblia jegyzetei):
“Mt 13,44.
A jog szerint a kincs a föld tulajdonosáé. Ezért veszi meg az ember a szántóföldet. Érdemes minden anyagi áldozatot meghozni Isten igéjéért.
Mt 13,45-46.
Jézus korában igen nagyra értékelték az igazgyöngyöt. Megszerzéséért minden fáradságot meg kell hozni.”
(Káldi Biblia jegyzetei):
“Mt 13,44
Az igaz hit és az igaz boldogság azon kincs, melyet Isten kegyelme megtalálni enged. Áldozd föl, ha szükség, mindazt, mi előtted kedves a földön, hogy azt megnyerd és megtar
thasd. Ez a kincs el van rejtve, mert e világ bölcsei Krisztus bölcseségét esztelenségnek tartják; elrejtve kell azt tartani, mert a test, világ és gonosz lélek azt elrabolni törekszenek.”
(Jubileumi kommentár):
“Mát. 13,44–46. A mezőbe rejtett kincs és az igazgyöngy pé
ldázata.Mindkét példázat azt tanítja, hogy Isten országába csak úg
y juthat el az ember, ha mindenét odaadja érte. Az elsőben az a hangsúlyos, hogy a földműves véletlenül jut hozzá a kincshez, de azután ‘legitim’ módon akar tulajdonosává lenni ezért megveszi a földet. A második példázat hangsúlya arra esik, hogy a kincs megtalálója foglalkozásszerű keresés közben talál rá a drágagyöngyre, de a következtetést ugyanúgy kell levonnia, mint a példázatbeli földmívesnek: mindenét el kell adnia, hogy övé lehessen a drága kincs.”
(Ravasz László: Az Újszövetség magyarázata):
“Két
példázat szól Isten Országának mindenekfelett való értékéről: a drágagyöngy és a mezőben elrejtett kincs. Mindenik csattanósan bizonyítja, hogy érte mindent oda kell adni. Ugyanaz a gondolat, mint ebben: aki meg akarja tartani az ő életét, elveszíti azt stb.”
(A Biblia ismerete kommentársorozat [KIA sorozat]):
“5. AZ ELREJTETT KINCS PÉLDÁZATA (13:44)
13:44. Jézus az ötödik példázatban a mennyek országát a szántóföldben elrejtett kincshez hasonlította. Egy ember felfedezi a kincset és megveszi azt a szántóföldet azért, hogy megszerezze magának a kincset.
Az Úr ezt a példázatot sem magyarázta meg, ezért sokféle értelmezés látott már napvilágot ezzel kapcsolatban. Az egész rész fényében az tűnik a legelfogadhatóbbnak, ha a példázatot Izraelre vonatkoztatjuk, mely — egyes fordítások szerint — Isten ‘drága tulajdona’ (1Móz 19:5; Zsolt 135:4). Jézus földre jövetelének egyik oka az volt, hogy megváltsa Izraelt, eladja mindenét, amije van (vagyis mennyei dicsőségét; vö. Jn 17:5; 2Kor 8:9; Fil 2:5-8) azért, hogy megvegye a kincset.6. AZ IGAZGYÖNGY PÉLDÁZATA (13:45-46)
13:45-46.
Az Úr ezt a példázatot sem magyarázza meg, de talán kapcsolódhat az előzőhöz. A nagyértékű gyöngy jelképezheti a gyülekezetet, Jézus Krisztus menyasszonyát. A gyöngyök sajátosan alakulnak ki. ‘A gyöngy az osztriga legérzékenyebb pontjának irritálásával formálódik. Bizonyos értelemben a gyülekezet Krisztus sebeiből került kiformálásra, és onnan ered egész léte’ (John F. Walvoord). A kereskedő, aki eladja mindenét, amije van, hogy megvegye a drágagyöngyöt, jelképezheti Krisztust, aki halálával szabadulást ajánl fel mindenkinek, aki hisz. Ez a két szorosan egymás mellett lévő példázat — a kincsről és a drágagyöngyről — azt tanítja, hogy a Király távolléte alatti időszakban Izrael továbbra is létezik, a gyülekezet pedig növekedni fog.”
(William MacDonald: Újszövetségi kommentár):
“I) Az elrejtett kincs példázata (13,44)
Eddig minden példázat azt tanította, hogy lesz jó is és gonosz is a királyságban; lesznek igazi és nem igazi alattvalók.
A következő két példázat azt mutatja, hogy az igazi alattvalóknak is két osztálya lesz: (1) hívő zsidók a Gyülekezet korszaka előtt és után; (2) hívő zsidók és pogányok a jelenlegi korszakban.A kincs példázatában Jézus a királyságot a szántóföldben elrejtett kincshez hasonlítja. Egy ember megtalálja, elrejti, aztán pedig örömében eladja mindenét és megveszi a szántóföldet.
Mi úgy gondoljuk, hogy
az ember maga az Úr Jézus. (Ő volt az ember a búza és konkoly példázatában is, 37. v.) A kincs a hívő zsidók istenfélő maradéka, ahogyan Jézus földi szolgálata alatt voltak és ahogyan ismét lesznek, miután a Gyülekezet elragadtatott (lásd a Zsolt 135,4-et, ahol Izráelt Isten különleges kincsének nevezik. A magyar fordításban örökség, illetve tulajdon szerepel.) Ők a szántóföldben vannak elrejtve azáltal, hogy szét vannak szórva az egész világon, és valójában nem ismeri őket senki, csak Isten. Jézus Krisztus úgy van ábrázolva, mint aki felfedezi ezt a kincset, azután elmegy a keresztre és eladja mindenét, hogy megvásárolhassa a világot (2Kor 5,19; 1Jn 2,2), ahol a kincs el van rejtve. A megváltott Izráelt akkor hozza elő a rejtekhelyről, amikor, mint szabadítójuk jön a Sionról, és felállítja a régen várt messiási királyságot.A példázatot néha a bűnös emberre
alkalmazzák, aki mindenét feladja azért, hogy megtalálja Krisztust, a legnagyobb kincset. De ez az értelmezés sérti a kegyelem tanát, amely kitart amellett, hogy a megváltásnak nincsen ára (Ézs 55,1; Ef 2,8-9).J) Az értékes igazgyöngy példázata (13,45-46)
A királyság ugyancsak hasonlatos
egy kereskedőhöz, aki igazgyöngyöket keres. Amikor szokatlanul nagy értékű gyöngyöt talál, mindent feláldoz, hogy azt megvásárolhassa.Egy énekben, amely ezt mondja: ‘Megtaláltam a legna
gyobb értékű gyöngyöt’, a megtaláló a bűnös, és a drágagyöngy a Megváltó. De ismét tiltakozunk, mert a bűnösnek nem kell eladnia mindent, és nem kell megvásárolnia Krisztust.Inkább úgy gondoljuk, hogy
a kereskedő az Úr Jézus. A nagy értékű gyöngy a Gyülekezet. A Golgotán eladta mindenét, hogy megvásárolhassa ezt a gyöngyöt. Éppen úgy, ahogyan a gyöngy a kagyló belsejében formálódik ki a sérelem okozta szenvedésen keresztül, ugyanígy jött létre a Gyülekezet a Megváltó testének átdöfése és megsebesülése útján.Érdekes, hogy a kincs példázatában a királyság magához a kincshez van hasonlítva. Itt a királyság nem a gyöngy
höz hasonlatos, hanem a kereskedőhöz. Miért van ez a különbség?A megelőző példázatban a hangsúly a kincsen, a me
gváltott Izráelen van. A királyság szorosan kapcsolódik Izráel nemzetéhez. Eredetileg ennek a nemzetnek lett felajánlva, és jövőbeli formájában is a zsidók lesznek annak legfontosabb alattvalói.Mint már említettük, a Gyülekezet nem ugyanaz, mint a királyság. Mindenki, aki benne van a Gyülekezetben, benne van a királyság átmeneti formájában, de nem mindenki van benne a Gyülekezetben, aki benne van a királyságban.
A Gyülekezet nem lesz benne a királyságban annak jövőbeli formájában, hanem Krisztussal fog uralkodni a megújult földön. A második példázatban a hangsúly magán a királyon van, és azon a hatalmas áron, amelyet fizetett azért, hogy megkeresse és megnyerje a menyasszonyt, aki részesedni fog dicsőségében az Úr megjelenésének napján.Ahogyan a gyöngy a tengerből jön elő, úgy a Gyülekezet, amelyet néha Krisztus pogány menyasszonyának neveznek, főképpen a nemzetek közül jön elő. Ez az elgondolás
nem feledkezik meg arról a tényről, hogy vannak benne megtért izráeliták. Csupán azt állapítja meg, hogy a Gyülekezet uralkodó jellegzetessége az, hogy olyan nép, amely a nemzetekből kihívatott az Ő nevéért. A Csel 15,14-ben Jakab erősíti meg, mi Isten nagy célja a mostani időben.”
(Karner Károly: Máté evangéliuma):
“A két példázat a mezőben elrejtett kincsről és az iga
zgyöngyről egy összetartozó párt alkot. Az eddig közölt példázatok Isten királysága útját és kiteljesedését rajzolták meg, ez a példázatpár pedig annak minden mást messze meghaladó értékét állítja a tanítvány szeme elé. — Az első példázat egy — talán napszámos — emberről szól, aki munka közben elásott kincset talál. A kincs a szántóföld tulajdonosáé s az illető — a mi fogalmaink szerint nem egészen becsületes eljárással, — a talált kincset újból elrejti, minden vagyonát pénzzé teszi, hogy a szántóföldet megvásárolhassa és a kincset így megszerezhesse. — A másik példázat egy kereskedőről szól, aki igazgyöngyöket keres s egy különösen szép és értékes példányt minden vagyonának feláldozásával megvásárol.Mindkét példázat megvilágítja, hogy milyen úton kell a tanítványnak haladnia. Isten királysága mindent, minden földi értéket, minden tehetséget, erkölcsi erőt, emberi ‘vallásosság’-ot, akár az él
etet is odaadó szolgálatot követel. V. ö. Fil 3,8-9.”
(Ortensio da Spinetoli: Máté — az egyház evangéliuma):
“Kincset találni a szántóföldön nem mindennapos esemény. Ám az ókorban, amelyben a bankok hiánya vagy csekély száma miatt a tulajdonosok arra kén
yszerültek, hogy föld alá rejtsék értékeiket, az ilyesmi talán könnyebben előfordulhatott.A példázat szereplője egyszerű földművesnek látszik, aki valamilyen pénzösszegre vagy kincsre bukkan, miközben m
ások földjén dolgozik. Erkölcsi szempontból tisztességtelen módon jár el. Ez azonban nem izgatja a példabeszéd alkotóját, aki erkölcsi vonatkozások nélkül fogalmazza meg a hétköznapok eseményeit, miként ezt majd a hűtlen intéző vagy a gyilkos szőlőművesek esetében is teszi.Az elbeszélés elemei világosak, de nem minden szempontból. [46: O.
Glombitza szerint a példázat szereplője Isten, aki a világ megváltása érdekében mindent, még saját fiát is feláldozta.] Jóllehet más feltevések is vannak, a példázat mondanivalója egyszerre adódik a kincs felbecsülhetetlen értékéből és az ember magatartásából, aki megvásárolja a földet, ahová a kincset rejtették. Azt hirdeti, hogy milyen magatartást kell tanúsítani az országgal, vagyis azzal a kinccsel szemben, amelynek minden más érték alárendelődik. Az evangélista mindenekelőtt az ilyesfajta értékszemléletet akarja kiemelni. A «kincs» kifejezés a népi fantáziában a mesés és felbecsülhetetlen értékű javak képzetét kelti. Ilyen értéke van az országnak is: felülmúl minden más vagyont. Megszerzése érdekében mindenféle tőkét fel kell áldozni. S itt nem csupán arról van szó, hogy ezt az értéket az ember a sorban előbbre helyezi, hanem arról, hogy teljességgel értéktelennek tekinti saját javait, hiszen ha eljutott az ország ismeretére, már nem fogja őt megnyugtatni és kielégíteni semmilyen egyéb kincs. Csak akkor válik valóban kereszténnyé, ha megérti, hogy a mennyek országa az életben ‘minden’, és nélkülözhetetlenebb, mint a mindennapi kenyér. [47: «Isten országa üdvösség az ember számára, pontosabban az eszkatologikus üdvösség, amely véget vet minden földi dolognak. Ez vagy-vagyként áll az ember előtt» (R. Bultmann, Jesus, Tübingen, 1951., 33. o.). «Az ország hirdetésével Jézus valamiféle szükségszerű exisztenciális döntés elé akarja állítani az embert» (L. Algisi, i. m., 287. o.). «Az ország az az ‘egyedülálló lehetőség’ (Linnemann), amely Jézus eljövetelével minden embernek felkínáltatik, függetlenül attól, hogy szegény vagy gazdag, teljesen az ő ‘javára’ és üdvössége érdekében. Ezért ezt az alkalmat az embernek meg kell ragadnia, azaz minden rendelkezésre álló eszközzel és képességével el kell köteleződnie mellette» (O. Knoch, i. m., 64. o.). Az E. Linnemann-tól vett idézet (Gleichnisse Jesu. Einführung und Auslegung, Göttingen, 1961., 103-111. o.) inkább a rendkívüli ajándékra helyezi hangsúlyt, mintsem az elfogadás értékére vagy az ezzel járó áldozatra. Vö. J. Dugom, Les paraboles du trésor et de la gerle, in NTS 14 (1968), 408-418.]Ez a megfontolás (vagy megtérés) az első lépés, amel
ynél azonban nem szabad megállni. Nem szabad megrekedni az ország felsőbbrendű voltának szemlélésénél és aztán közömbösnek maradni. Az embernek döntenie kell, minden utat (még a ravaszságot is) meg kell kísérelnie, és minden eszközt (beleértve a kockázatos cselekedeteket is) meg kell ragadnia az ország birtoklása érdekében. A példázat célja annak hangsúlyozása, hogy az evangéliumi üzenet elkerülhetetlen döntés elé állítja az embert: vagy az országot választja, vagy az egyéb javakat. Az országot ‘minden’ fölé helyezni annyi, mint a többi érték feláldozása mellett dönteni. Elképzelhetjük, milyen igyekezettel lát munkához, és mennyi gúnyos pillantást kap a többiek részéről az az ember, aki eladja mindenét, házát, javait, készleteit, hogy megvásároljon valamilyen csekély értékű vagy értéktelen, kopár és terméketlen földet, amilyenek általában a palesztinai területek. Ugyanilyen ellentmondásra ítéltetnek az ország fiai is. Felbecsülhetetlen értékű kincset szereztek, de kívülről, az emberek szemében csődbe jutottnak és becsapottnak látszanak. Gazdagságuk határtalan, de rejtett, és csak a szívükből túlcsorduló nagy öröm árulkodik erről. [48: J. Jeremias (i. m., 168-169. o.) erőteljesen kiemeli az örömöt is, amely hatalmába keríti a kincset meglelő és megszerző embert. Szerinte az elbeszélés «döntő jellegű kifejezése az apo tesz karasz (örömében)» (i. m., 169. o.). Az örömhír olyan lelkesedést vált ki befogadójában, hogy már nem vágyakozik másra, és ezért szívesen megválik mindenétől.]A derűlátás és a remény jeleként az «öröm» alkotja az elbeszélés csúcspontját. A javairól való lemondás nem áldozat volt emberünk részéről, hanem nyereség.
A gyöngy (13, 45-46)
Az új elbeszélés példázat keretében mutatja be a ke
resztény hivatást (vö. 4, 1822). Az ember, aki gondolkodási időt kért a döntés előtt, kívül rekedt az országon (8,21). A gazdag ifjú sem részesül belőle, aki Krisztus követése érdekében nehéznek találja, hogy eladja és hátrahagyja ‘mindenét, amije van’ (19, 21.27.29). A példázatban szereplő kereskedő sem mindennapi ember: nem viszonteladás, hanem megtartás végett vásárol. Látszólag hasznot nem hozó értékre talál, amely azonban felbecsülhetetlen értékkel rendelkezik. Annak érdekében, hogy birtokolhassa, inkább eladja mindenét, miként ezt a Jézus hívását azonnal követő első tanítványok is teszik (4,20-22).Az országért mindent kockára kell tenni, és ha az ember birtoko
lja már ezt a javat, minden más dolog felesleges. A gyöngyről szóló példázat az előző elbeszéléstó) eltérően az értékes gyöngy megtalálása érdekében kifejtendő keresés erőfeszítésére helyezi a hangsúlyt. Az ország olyan érték, amely mindenkinek rendelkezésére áll, de nem mindenki ‘találja meg’, mert nem mindenki keresi. A keresés lényeges feltétel az eléréséhez (vö. 10,39; 12,29; 17,14; 18,13).Minden ember vallásos életében van vagy vannak olyan tapasztalatok, amelyek a ‘megtérésekhez’ hasonlítanak. A kincset, azaz az evangéliumi gyöngyöt — a természetes gyön
gyöktől eltérően — nem váratlanul és sosem teljes egészében találja meg az ember. Minden nap csak egy-egy mozzanatát éri el, vagy birtokolja.”
Sálóm-Eiréné-Pax, Üdv:
\\\\\\/////
/ _ _ \
(| (.) (.) |)
____________________.oOOo__( )__oOOo.____________________
| |
| Tommyca - Szakács Tamás |
| |
| 2170 Aszód, Falujárók útja 5/8. 2.