Feladó: "Szakács Tamás" Címzett: "Fraternet Mindenki" Tárgy: 1Jn 5,1-3. - Hit, szeretet, parancsmegtartás Dátum: 2001. augusztus 3. 13:51 Kedves Mindenki, és Többiek is! :-) A héten is morzsolgattam fejem csutkájáról a kukorica gondolatszemeket, hogy megosszam mindenkivel -- főleg azzal, akit érdekel. :-) Nem furcsa, hogy János nem azt mondja, hogy abból tudjuk meg, hogy Istent szeretjük, ha a felebarátot szeretjük -- hanem épp fordítva? Még ő maga is így mondja két verssel korábban: "Ha valaki azt mondja: 'Szeretem Istent', a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát." (1Jn 4,20.) Vajon valóban úgy derül ki, hogy szeretjük a másik embert, ha megvizsgáljuk, hogy szeretjük-e Istent, és megtartjuk-e parancsolatait? Talán elsőre furcsa -- de a két mondat tulajdonképpen nem áll szemben egymással, hanem valóban ez a helyes sorrend. Pl. azért, hogy az agapé ne keveredjen a filosszal. Hogy ne hamis szeretet legyen. Hogy ne higgyük azt, hogy az a szeretet, ha mindenben a másik kívánságait követjük -- ez csak önző 'piacgazdasági szeretet' volna. Az agapé ellenben először is arra van tekintettel, hogy Istent szeressük, mert onnan indul minden -- a szeretet is. Azonkívül persze arról is szó van, hogy az Isten iránti szeretet, felebarát iránti szeretet és Isten parancsolatainak követése olyan elválaszthatatlan egység, hogy nem is lehet részeit önmagában vizsgálni. Ezért is mondja LUTHER, hogy a keresztyén ember élete rejtett. Ezért tényleg nem a filantrópia méri Isten iránti szeretetünket, hanem fordítva. Az agapé először is arra van tekintettel, hogy Isten parancsait kövessük, mert onnan indul minden -- a szeretet is. Mivel a felebarátot Isten parancsa szerint kell szeretnünk, ezért ez nem kerülhet Isten parancsa elé, és nem is függetlenedhet tőle. Szélsőséges példát véve: egy őrjöngő őrült esetén nem az a szeretet, hogy hagyom őrjöngeni, hanem hogy megfékezem, és igyekszem segíteni rajta, kijózanodni, meggyógyulni. Vagy ahogyan BONHOEFFER mondja valahol: ha a kocsit egy őrült hajtja, aki belegázol a tömegbe, akkor nemcsak az a kötelességünk, hogy a sérülteket ápoljuk és imádkozzunk, hanem az is, hogy felugorjunk a bakra, és lelökjük az őrültet... A felebaráti szeretetet sem szabad tehát a felebarát felől szemlélni, belőle származtatni, hanem még itt is Isten felől szemlélendő, Belőle származtatandó. Sajnos sokan ezt nem értik, és ha valaki így jár el, nem értik meg. Árulónak, szeretetlennek tartják -- ahogyan tették ezt Jézussal is... "Isten szeretet." (4,8.16.) -- mondja ki az axiómát János. Ennek kifejtése, a belőle következő tételek megfogalmazása a textus is. Pl. következik az is, hogy aki nem szeret, az nem ismerheti meg Istent, az nem tőle született. Egyúttal elválaszthatatlanul egybekapcsolja a hitet és szeretetet azáltal, hogy kimondja: aki hisz Krisztusban, Isten (egy)szülöttjében, és hisz a Szülőjében, az egyúttal szereti is az (egy)szülöttet. A gondolatmenet pedig természetesen megy tovább: nemcsak az (egy)szülöttre, hanem mindenkire vonatkozik a szeretet, aki Isten szülötte. "A szeretet kiűzi a félelmet" (4,18.) -- ezért a parancsolatok megtartása többé nem nyomasztó teher. Akinek az, annak felül kell vizsgálnia hitét és szeretetét. Aki moralizmusból törekszik a jóra, annak valóban erősen koncentrálnia kell, nagy önfeláldozással kell teljesítenie a szeretet parancsolatát -- ám aki ezt igaz hitből teszi, annak eszébe se jut, hogy áldozatnak tekintse erőfeszítését, vagy önmagát, hanem teljesen természetesen és önként árad belőle a szeretet segítőkészsége. Ahol úrvacsora van, ott azt is hozzátehetjük: Isten szeretete nem elmélet, elv, hanem valóság, megfogható, megízlelhető! Ld. Péter hasonlatát: "mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr." (1Pt 2,3.) Vagy Jézus szavait is idézhetjük Isten akaratának követésével kapcsolatban: "Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem" (Jn 4,34.) Önvizsgálatra késztetnek János sorai -- arra, hogy újra és újra felülvizsgáljuk keresztyén életünk legalapvetőbb fogalmait, elemeit: hitünket és szeretetünket. Hogy megvizsgáljuk, mit is takar a hitünk -- és mit kell takarjon Isten igéje alapján. Hogy megvizsgáljuk, mit is takar a szeretetünk -- és mit kell takarjon Isten igéje alapján. "A Biblia, mint mindig, a hit tárgyára teszi a hangsúlyt, nem pedig a hit szubjektív átélésére. Egzisztencialista kultúránkban nagyon nehezen tudjuk ezt elfogadni. Amit egykor "történelmi tényeknek" neveztek, azt széles körű bizalmatlanság övezi. Hogyan lehetnénk bizonyosak bármiben is, ami a múltban történt? Csak saját kultúránk színes szemüvegén át nézhetjük a múltat, s az észlelni vélt embereket és eseményeket saját értelmezésünk mázával vonjuk be. Egy-egy állítás igazságában hinni csupán személyes hit- aktus révén lehetséges: "Ennek a szemléletmódnak van értelme számomra, ezért tetszik nekem." Természetesen ez együttjár azzal a felfogással, hogy tőlünk független erkölcsi abszolútumok nem léteznek. Csak akkor létezhetnek, ha engedjük őket létezni a saját tudatunkban; és míg az egyik ember számára helyesek lehetnek, a másikat nem kényszerítik semmire, sőt számára talán jelentőségük sincs. Semmi sem jó vagy rossz, gondolkodásunk teszi azzá. ... Az Újszövetség íróit azonban nem a "hit" elvont eszméje érdekli. "A mi hitünk"-nek (4b), a keresztyén hitnek határozott és redukálhatatlan tartalma van. Tegyük egymás mellé az 1. vers első részét és az 5. vers utolsó részét, és meglátjuk, mi az. A keresztyének hiszik, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia. Ez nem csak egy hitcikkely, ez maga a hit. Egyedül ez tesz valakit keresztyénné. Tökéletesen tisztában kell lennünk azzal, hogy bármit is higgyen valaki, vagy bármilyen más álláspontot foglaljon is el, ha nem hiszi, hogy Jézus az Isten Fia, akkor nem születhetett Istentől, és nem nevezhető keresztyénnek." (DAVID JACKMAN: János levelei, 139-140. o.) Mellé tehető talán a múlt hétről: A Jubileumi kommentár szerint maga a hit az istenbizonyíték. Nem fejti ki a gondolatot, de talán leginkább arra lehet érteni, hogy Isten maga teremti még a hitet is bennünk, és ilyen módon hit által önmagát bizonyítja nekünk. Hiszen nem szabad elfelednünk azt sem, hogy Zsid 11,1. mit mond a hitről -- és LUTHER ezt tekintette tulajdonképpen definíciónak: "A hit pedig a remélt dolgok valósága, és a nem érzékelhető dolgok tény voltának bizonyítéka." (Saját fordítás.) A hit tehát nem hiszékenység, nem a tudásnál gyengébb elképzelés, hanem inkább épp fordítva, annál is szilárdabb bizonyosság! Van, amit fizikusként tudok -- és azt is tudom, hogy ez egy elmélet keretei között, közelítőleg igaz, így bármikor meg is dőlhet akár. Van azonban, amit a hittapasztalat mutat meg, és ez szilárdabb ismeretet jelent -- elsősorban is azt, amit az ősi 'hal-hitvallás' is megfogalmaz: Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó. Ennek bizonyossága ugyanis nem bennünk található, hanem a Mindenható tettében, ezért szilárd. Nagyon jó kép: "Parancsolatai valójában nem nehezebbek, mint a madár számára a szárnyai" (DAVID JACKMAN: János levelei, 139-140. o.) Azaz: nem lehúzó teher, hanem a repüléshez (a madár életéhez!) elengedhetetlenül szükséges eszköz! A Szent István Társulati Biblia Jegyzetei: "1Jn 5,1-13. E helyen az apostol a hitről, mint az istenfiúság kritériumáról beszél. Az istenfiúságból következik, hogy Isten parancsait meg kell tartanunk. Ezek nem a félelmen alapszanak, mint az Ószövetségben, hanem a szereteten. Ezért mondja az Úr: "Az én igám édes és az én terhem könnyű" (Mt 11,30). Az Ószövetség megismertette a törvényt, de megtartásához erőt nem adott. Ezzel szemben az Újszövetség kegyelmet is ad." Jubileumi Kommentár: "1 Ján. 4,4:17-5:5. Bizodalom és győzelem. Az agapé -- az életünk Isten tette általa meghatározottsága -- a bizodalomban teljesedik ki; "bizodalmunk van az ítélet napjához" (17). Mi sem jellemzőbb a Jn gondolkodására, minthogy a már megvalósult üdvösség hangsúlyozása mellett (3:14 perf.!) következetesen ragaszkodik a próféták és a synoptikus evangéliumok futurikus eschatológiájához, amely arra irányítja a figyelmet, ami még nem valósult meg. A bizalom a félelem ellentéte, amely büntetést, gyötrelmet (kolasis; vö. Mt 25:46) lát maga előtt. A bizalom perspektívája viszont -- Krisztusra, az engesztelő áldozatra, az ördög munkájának lerontójára, a Paraklétosra, a világ üdvözítőjére nézve --: az Istenhez hasonlóvá-lét (3:2). "A szeretetben nincsen félelem" (18): ez ugyanolyan kategorikus jelen, szabály-megállapítás, mint az, hogy "aki Istentől született nem cselekszi a bűnt" (3:9). A 20. v. bevezető szavai: "Ha azt mondja valaki..." a hamis próféták jelszavai idézésének formulája (vö. 1:6-2:2). "Szeretem az Istent" -- ez a mondat, a maga következmény nélküli általánosságában, üres és ellenőrizhetetlen állítás. Az Isten iránti szeretet kritériuma az utunkba kerülő, szükséget szenvedő felebarát tettel történő szeretése. Jn "tétele", az 5:1-2. összefoglalása, ez: Ha Istent szeretjük, akkor az ő gyermekeit is; a szeretet pedig a parancsolatok megtartása. "Az ő parancsolatai nem nehezek" (3); ez a kijelentés rövid emlékeztető a 2:7-11-re, az agapéra, mint megvalósítható parancsolatra. Miről beszél Jn? Arról, hogy az Istentől születettek a fiak bizodalmával, a félelemtől megszabadulva, vállalhatják a "nem nehéz" etikai, szociál-etikai következményeket. Az agapé, mint világosságban járás, nem eszköz, amellyel valamit -- az üdvösséget! -- el akarnak érni, hanem az ajándékként megkapott sótéria, az Istennel való közösség kifejeződése. Átmentünk a halálból az életbe, szabadok vagyunk a szeretetre. Az agapé célja nem az üdvösség (ez inkább az alapja!), másrészt viszont a keresztyén élet nem céltalan. A célról a 3:16-18 beszél." Sálóm-Eiréné-Pax, Üdv: \\\\\\///// / _ _ \ (| (.) (.) |) ____________________.oOOo__( )__oOOo.____________________ | | | Tommyca - Szakács Tamás | | | | 2170 Aszód, Falujárók útja 5/8. 2. lépcsőház, I. em. 7. | | (28) 402-085 | | | | tommyca@mail.digitel2002.hu | | http://www.extra.hu/Tommyca | |____________________.oooO________________________________| ( ) Oooo. \ ( ( ) \_) ) / (_/ #