Feladó: "Szakács Tamás" Címzett: "Fraternet Mindenki" Tárgy: 1Jn 1,5-10. - Sötétségből világosságra - Vízkereszt Dátum: 2002. január 5. 00:44 Kedves 'Sötétségből Világosságra találók'! Itt jelenik meg kiválóan a reformátori simul iustus et peccator tanítása. Igaz ugyanis, hogy Krisztusban egyszer s mindenkorra megbocsáttattak bűneink, és megigazultunk hit által, de igaz az is, hogy a keresztyén ember haláláig küzd az óemberével, és követ el bűnöket. Azt tulajdonképpen könnyű elfogadni, hogy követünk el tudtunkon kívül akaratlan bűnöket is. Nehezebb elfogadni, mert szeretnénk jobb színben feltüntetni magunkat, de ha őszinték vagyunk, bizony meg kell vallanunk, hogy követünk el szándékos bűnöket is -- mert gyengék vagyunk, esendők, erősebbek a vágyaink, meggondolatlanok, hirtelenkedők vagyunk, stb. Ha mindezt tagadnánk, Istent magát tennénk hazuggá. Ugyanakkor a simul iustus et peccator tanítása óv attól, hogy végső kétségbe essünk emiatt, és azt képzeljük, hogy megváltoztathatatlanul elvesztettük üdvösségünket, amint egyetlen bűnt is elkövetünk. Ám éppígy veszedelmes volna azt képzelni, hogy bűnösségünkre hivatkozva feloldhatnánk magunkat a "Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes" (Mt 5,48.) követelménye alól. Ha világosság fiai vagyunk, ne járjunk a sötétségben. Érdekes lehet LUTHER pár mondata ezzel kapcsolatban, még ha mára azért érvényét vesztette is abban az értelemben, hogy a bűnözők bizony nappal is minden teketória nélkül 'munkálkodnak': "'Nappal senki sem teszi a sötétség cselekedeteit, mert szégyenli magát a másik előtt és tisztességesen viselkedik. Azt szokták mondani, hogy az éjszaka nem szégyenlős s ez igaz is. A nappal azonban szemérmes s ezért tisztességes viselkedésre kényszerít. A keresztyén ember éljen úgy; hogy cselekedetei ne szégyelljék magukat, még ha az egész világ látja is őket. Mert ha valaki úgy él, hogy nem szívesen venné, ha cselekedeteit valaki meghallaná vagy nyilván meglátná, az bizony nem él keresztyén módra.' Luther Márton, Jer, Örvendjünk keresztyének! (Szabó József fordítása)" (in: Evangélikus Élet, 2002. január 6.) Ha világosság fiai vagyunk, ne járjunk a sötétségben. Érdekes példa lehet az a fiatalember is, aki esküvő ügyben keresi lelkészét, hogy igazolást adjon keresztségéről és konfirmációjáról, mert a korábbi lelkésznél konfirmált, szorgalmas hittanosa volt. Amikor viszont elő kellene keresni az anyakönyvben, akkor nem tudja megmondani, melyik évben is konfirmált. Édesanyját felhívva kiderül, hogy nem is járt hittanra -- bár az akkori lelkész járt hozzájuk tanítani is, nem is konfirmált, mert bár a lelkész próbálta meggyőzni, ő nem akart... Furcsa azért, hogyan lehetséges, hogy valaki csak azt hiszi, hogy konfirmált, holott annak idején saját tudatos döntéséből nem vállalta? Nem sokszor ilyen a mi világosságban járásunk is, amely valójában sötétségben járás? (A Szent István Társulati Biblia jegyzetei): "1Jn 1,5-10. Jánosnak másik kedvenc kifejezése a világosság. Rendszerint összeköti az igazsággal és szemben áll vele a sötétség és a bűn. A világosság jelentheti magát az Istent, hisz ő ment minden tévedéstől és bűntől, de jelentheti a keresztény tanítást is, amely magában foglalja a hitigazságokat és a parancsolatokat. A sötétség az, ami szemben áll Istennel és tanításával. Az igazság a keresztény hit- és erkölcstant jelenti, amelynek célja felvilágosítani az értelmet, és irányítani az akaratot. Az igazsággal szemben áll a bűn, amely lázadás a hit ellen, és az erkölcsi szabályok megtagadása. Ilyen értelemben mondhatjuk, hogy a világosság az Istentől származik, és megnyilvánul Krisztusban. Tehát olyan értelme van a világosságnak, mint a szentségnek. - Jézus vére megvált, kiengesztel minket Istennel, és lemossa rólunk a bűnt. A megfelelő görög igének az értelme 'tisztává tenni', nem pedig 'tisztának kijelenteni' 'tisztává tenni' értelemben használják az evangélisták is, amikor a poklosságból meggyógyul valaki (Mt 8,2-3; 10,8; 11,5). - A bűnöket megvallani kifejezésben a régiek az Isten előtt tett bűnvallomást látták, de jelentheti az emberek előtt tett bűnvallomást is, így vonatkozhat a gyónás szentségére, amiről Jézus beszél (Jn 20,22-23): megbocsátani a bűnöket." (Káldi Biblia jegyzetei): "1 Ján 1,5 Ez pedig az egész evangéliom főtartalma, mire minden vonatkozik: hogy az Isten tiszta szentség, és (ez az összefüggésben rejlik, mint a következő vers mutatja) hogy mi is szentek legyünk, és mindazt, mi gonosz, gyülöljük. Az egész kereszténység arra czéloz, hogy minket szentekké tegyen, a mint az Isten szent. Lásd Péter I. 1,15. Máté 5,48. Rom. 13,12. Tessz. I. 5,5. s követk. Valamint a sötétség itt a bűnt jelenti (6. v.), úgy a világosság - a szentségét. ... 1 Ján 1,7 akkor részt veszünk minden kegyelmeiben, különösen részesei maradunk Jézus Krisztus váltsághalála gyümölcseinek, melyeket a keresztségben és bűnbánat szentségében nyertünk (Ágost. Jerom.). 1 Ján 1,8 Az előbbi versben említett 'bűn' szónál fogva sz. János amaz önbizottakra tér át, kik, mivel külsőleg törvényszerűen élnek, azt képzelik, hogy bűn nélkül vannak, és az összefüggés ez: Azt mondom, hogy Krisztus vére megtisztít minket minden bűntől, mert mindnyájan bűnösök vagyunk, és ha azt mondjuk, hogy nincs vétkünk stb. ... 1 Ján 1,10 azt mondjuk ezzel, hogy nem igaz, a mit ő a szentírásban mondott, t. i. hogy minden ember bűnös és büntetésre méltó. Lásd Rom. 1,2." (Jubileumi kommentár): "1 Ján. 1,5. Az üzenet. Az élet Jézusban megjelent igéjének üzenete, melyet a közvetlen tanúkra visszamenő apostoli, egyházi igehirdetés ad tovább, így hangzik: 'Az Isten világosság és nincsen őbenne semmi sötétség' Az ószövetségi gyökerű kifejezéssel: 'fós', mely a korabeli vallás és vallásfilozófia (szinkretizmus, Qumran, Philo) egyik központi témájává vált, a levélíró nem az Isten lényegét akarja fogalmilag meghatározni, hanem a kijelentés megbízhatóságát hirdeti: Isten ugyanaz önmagában, mint a kijelentésben. Isten egy és egységes, vagy mint később írja: hű és igaz. A világosság az igazság rokon jelentésű szavak, akárcsak a sötétség és a hazugság. Isten testet öltött gondolata mögött nincs semmiféle sötét hátsó gondolat, tudtul adott jóakarata mögött ('azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön') nincs ezzel ellentétes, rejtett akarat, titokzatos végzés. Az emberre mondott igenje igen és ámen; jóakarata a végső; nincs a világnak sötét alapelve. Az apostoli üzenet elutasítja a metafizikai dualizmust, a kor divatos áramlatát. A Deus absconditus, a természetben és történetben munkálkodó Isten, akit nem ismerünk közvetlenül, ugyanaz mint a Deus revelatus, a Jézus Krisztus Atyja. Az üzenet örömhír: Hű az Isten! Ne féljetek! 1 Ján. 1,1:6-2:2. A keresztyén élet. A szakasz tartalma: az élet igéjén, a befogadott üzeneten alapuló, annak megfelelő élet. A vezérszólamot, a gőg és a kétségbeesés sötétségét kiűző igazságot, az 'egyszerre igaz és bűnös' - tételt a tévtanítók jelszavaival szemben bontja ki. 'Ha azt mondjuk' (6), 'aki ezt mondja' (2:4.6.9), 'ha azt mondja valaki' (4:20): ezek a bevezetések a tévtanítók idézésének formulái. Mit mondanak a tévtanítók? 'Közösségünk van Istennel' (6), 'nincsen bűn bennünk' (8), 'nem vétkeztünk' (10). A tévtanításnak ebben a formájában az a veszedelmes, hogy megtévesztően hasonlít az igazságra, az apostoli evangéliumra. Abban az időben, mikor 'sok hamis próféta ment szerte a világba' (4:1), Jn vállalja a szavakat sugalló szellem megvizsgálásának pásztori feladatát. Az evangélium igazságát kisajátító evangéliumellenes szellem jellegzetessége: a célhozértség gőgje. A szentírók azokkal helyezkednek szembe, akik azt hiszik és hirdetik, hogy ők már meggazdagodtak, isteni-pneumatikus természet részesei lettek, s ezért az e testben való élet, az életfolytatás módja, érdektelen. Ebben a beteljesedésben értelmét veszíti az, életfolytatásra (peripatein) való ügyelés, az etika. A 'megistenült' pneumatikusokat nem érdekli a felebarát és a világ; e jelenlevő világhoz nincsen semmi közük. Ezt a közönyüket vagy a teljes önmegtartóztatásban, a teremtett világot megvető aszkézisben gyakorolják (Kol), vagy a szabadosságban: 'minden szabad nekem' (1Kor 6). Jn ezt az erkölcsi közönyt nevezi sötétségben járásnak, hazugságnak. A sötétség nem az 'isten mélysége', nem mágikusan ható kozmikus erő, amelynek olyan védtelenül vagyunk kiszolgáltatva, mint a görög tragédiák hősei a végzetnek, hanem az ember következetlensége, aki 'nem cselekszi az igazságot', nem jár elhivatásához méltóan. A sötétségben járás nem a vakok bűne, hanem azoké, akik azt állítják: mi látunk (Jn 9:41). A hazugság leggonoszabb fajtája az Isten-közösségre hivatkozás, az igazság cselekvésének készsége nélkül: erkölcs nélküli kegyesség. A világosságban járás, a keresztyén élet: az üzenetnek megfelelő, a magát kijelentett Istenhez szabott magatartás. Nem bűntelenség, hanem igyekezet a jó és igaz cselevésére, melynek forrása és ereje a bűneink, megvallása s a megtisztító bűnbocsánat elfogadása. Világosan kirajzolódnak a frontok: 'nincs bűnünk' - mondják a tévtanítók: 'vétkeztünk és vétkezünk' feleli Jn. 'Minden szabad, s mindegy hogyan demonstráljuk szabadságunkat'. - Jn pedig: ha sötétségben járunk, hazudunk; 'senki sem cselekszik bűnt; aki Istentől született' (3:9). A bűntelenség, a perfekcionizmus elméletének gyakorlata a bűn, az engesztelő és szószóló (vö. Zsid 7:25-26) Krisztus előtti bűn elismerése pedig az igazság cselekvése. Az egész levélen végigvonul a keresztyén élet egyszerre igaz és egyszerre bűnös jellegének a mostani aiónban feloldhatatlan feszültsége. Reformátoraink erre találtak rá. E feszültséget vállalva, vagyis a bűnbocsánatból erkölcsi igyekezetben élve, 'közösségünk van egymással' (7). A tévtanítók az Istennel való koinoniájukkal, a vele való 'titokzatos egyesüléssel' dicsekedtek, s vallásukból tökéletesen hiányzott a másik ember. Ez a hiány hazugságnak; öncsalásnak minősíti állítólagos Isten kapcsolatukat. Az emberré lett Istennel való közösségből soha nem hiányzik a másik ember. A kijelentésben megismert Isten, s az ő ismeretének következetes vállalása, emberi és gyülekezeti közösséget teremt. A hithez, a keresztyén élethez alkotólag hozzátartozik a 'szentek egyességé'-nek és az egész világnak kontextusa, akiknek bűneiért Jézus Krisztus engesztelő áldozat." (RAVASZ LÁSZLÓ: Az Újszövetség magyarázata): "AZ ÜZENET (1,5-2,6) Mi az az üzenet, amit az író Krisztusról való bizonyságtételével hirdet? Az, hogy Isten világosság (ho Theos phós estin). A világosság jelkép, szimbólum. Minden magasztosnak, tisztának, jónak, sugárzó erőnek a képe. Teljesen közli magát, és mégsem fogy el. Tehát Isten szent, jó és önmagát közlő. Aki benne részes, az is világosságban jár. Ha pedig valaki nem jár világosságban, azaz nem tiszta, nem jó, annak nincs közössége Istennel. Ha mégis azt állítja, hogy van: akkor hazudik, képmutatást űz. A képmutatás nemcsak csalás, hanem káromlás is, mert azt állítja, hogy Isten is képmutató (hazuggá tesszük őt), mert eltűri, hogy mi bűnös létünkre szenteknek mondjuk magunkat, s csak mondja magáról, hogy Ő szent, de nem az, mert megalkuszik a bűnnel. Ha valaki világosságban jár, azaz tiszta, szent, jó, annak közössége van az Atyával. De hogy járhatunk mi világosságban, hiszen bűnösök vagyunk? Úgy hogy az Ő Fiának, a Jézus Krisztusnak vére megtisztít minket minden bűntől. Ehhez azonban bűnbánat kell. A bűnbánat az Istennel való közösség helyreállításának egyetlen módja. Akiben nincs bűnbánat, aki tökéletességével, igazságával dicsekedik, az kívül esett a Jézus Krisztus megváltó munkáján, Aki engesztelő áldozat a mi bűneinkért, de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is. Ha azonban Isten megbocsátotta bűneinket, közösségébe befogadott, ha megtisztított minden hamisságtól a Jézus Krisztus vére által, ha egyszer részesei lettünk a világosságnak, mely az Isten természete: akkor meg kell tartanunk az Ő parancsolatát: tiszták, jók és szentek legyünk, és egymást szeressük. Az apostol ezt annyira kiélezi, hogy hajlandó az újjászületett embertől bűntelenséget követelni. Pedig csak azt lehet követelni, hogy állandó bűnbánattal, a Szentlélek segítségével igyekszik ó emberét megtagadni, tisztaságban, jóságban és szeretetben élni." (A Biblia ismerete kommentársorozat [KIA sorozat]): "II. Bevezetés: alapelvek (1:5-2:11) Mivel János levelének célja a közösség, ezért természetes volt számára, hogy belekezdjen ennek a témának a kifejtésébe. Ezért az 1:5-2:11-ben felsorol néhány alapvető igazságot, mely minden igazi Istennel való közösségnek az alapját jelenti. Ezeknek az alapelveknek közvetlen gyakorlati értékük van, minden keresztyén hétköznapi életében. Ezen igazságok fényében a hívők lemérhetik az Istennel való személyes közösségük valódiságát. Azt is megállapíthatják, hogy tényleg megismerték-e Istent, akivel közösségbe kerültek. A. A közösség alapelvei (1:5-2:2) 1:5. Az előszóban a szerző azt állította, hogy olyan dolgokról írt, amelyeket hallott, látott és megérintett. Itt azzal kezdi, amit hallott. Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek. A 'tőle' szóval János kétségtelenül az Úr Jézus Krisztusra utal, akinek testet öltésére éppen most utalt (1-2 versek). Ennek az 'üzenetnek' a tartalma János megfogalmazása szerint az, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Jézus feljegyzett szavai között nem található meg szó szerint ez az állítás, de a szerző apostol volt, aki sokkal többet hallott, mint amiket 'megírtak' (Jn 21:25). Nincs okunk azt hinni, hogy János valami másra gondolt volna, mint amit leírt. Ez egy olyan igazság, amit ő az Úrtól tanult. Amikor János, amint ezt gyakran tette máskor is, úgy írja le Istent, mint aki a világosság (Jn 1:4-5, 7-9; 3:19-21; 8:12; 9:5; 12:35-36, 46; Jel 21:23), akkor kétségtelenül úgy gondol Istenre, mint aki kinyilatkoztatja szentségét. Az isteni természet mindkét oldala megmutatkozik a bűn és a közösség tárgyalásánál az 1Jn 1:6- 10-ben. Isten mint világosság egyrészt rámutat az ember bűnére, és elítéli azt. Ha valaki a sötétségben él, akkor rejtőzködik az igazság elől, amit a világosság felfed (vö. Jn 3:19-20). Ezért a felfedést jelző olyan kifejezések, mint 'az igazság' és 'az ő igéje', gyakoriak az 1Jn 1:6, 8, 10-ben. Fontos látni, hogy az az 'üzenet', amit János hallott, ugyanaz, mint amit továbbított olvasóinak ('hirdetünk nektek'). Egyes teológusok azon a véleményen vannak, hogy azok a hamis állítások, melyeket a 6, 8. és 10. versek elítélnek, azoktól a hamis tanítóktól vagy antikrisztusoktól erednek, akikről később János ír. De erre nincs bizonyíték. A szerző továbbra is többes szám első személyben fogalmaz, és arra utal, hogy amit ír, az egyaránt érvényes saját magára és olvasóira is. Ha alaposan átgondoljuk, akkor azok az állítások, melyeket János cáfol, pontosan olyanok, mint amiket olyan keresztyének mondhatnak, akik elvesztették kapcsolatukat a lelki valósággal és Istennel. Nincs megfelelő egzegetikai alapja annak a törekvésnek, mely igyekszik a 6-10. versekben megtalálni a tévtanítók tanításait. 1:6. Ha 'Isten világosság', ebből az következik, hogy a hívő ember nem állíthatja, hogy közösségben van vele mindaddig, amíg sötétségben él. Erre figyelmeztet János: ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, ak kor hazudunk és nem cselekesszük az igazságot. János tudta, amint minden bölcs pásztor is tudja, hogy a hívők néha úgy tesznek, mintha lelki emberek lennének, miközben engedetlenségben élnek. Pál apostolnak a korinthusi gyülekezetben vérfertőzéssel kellett foglalkoznia (1Kor 5:1-5), és felsorolt jó néhány bűnt, amiért a gyülekezeti tagokat rendre kellett utasítani (1Kor 5:9-13). A keresztyénség történetében sajnos sokszor hivatkoztak hamisan az Istennel való közösségre. Az a keresztyén, aki azt mondja, hogy közösségben van Istennel (aki 'világosság'), de nem engedelmeskedik neki ('a sötétségben jár'), az hazudik (vö. 1Jn 2:4). János tízszer használja a 'sötétség' kifejezést a bűnre utalva (Jn 1:5; 3:19; 12:35, kétszer; 1Jn 1:5-6; 2:8-9, 11, kétszer). 1:7. Az Istennel való igazi közösség csak egy módon valósulhat meg: a világosságban. Ezért János ragaszkodik ahhoz, hogy a hívő ember így találhat közösséget Istennel: Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással. Furcsa, hogy sok bibliamagyarázó úgy értelmezi az 'egymással' kifejezést, mint amely a hívőkkel való közösségre utal. De a szerző itt nem ezt tárgyalja. Az 'egymással' névmás (allétón) utalhat arra a két félre (Istenre és a hívőre), akit a mondat első fele megnevezett. János mondanivalója az, hogy ha a keresztyének abban a világosságban élnek, ahol Isten van, akkor kölcsönös kapcsolat áll fenn köztük és Isten között. Vagyis közösségük van vele és neki közössége van velük. A világosság az alapja ennek a közösségnek. Ebből következően az Istennel való közösség olyan életmód, ahol az ember számára megvilágosodik, hogy kicsoda Isten. Ez azt jelenti, hogy nyitott arra, hogy Isten kijelentse önmagát Jézus Krisztusban. Amint János hamarosan rátér (9. vers), ez azzal jár, hogy a hívő bármit elismer, amit a világosság rossznak mutat az életében. Igen fontos, hogy János azt írja, hogy a világosságban járunk, és nem azt, hogy a világosság szerint. Világosság szerint járni bűntelen tökéletességet igényelne, és lehetetlenné tenné az Istennel való közösséget a bűnös emberek számára. De világosságban járni azt jelenti, hogy a világosság számára nyitottan és engedelmesen. János nem gondolta, hogy a keresztyének bűntelenek, még akkor sem, ha a világosságban járnak, amint az egyértelművé válik ennek a versnek a végén. János tehát hozzáteszi, hogy Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Ez az állítás nyelvtanilag mellérendelt szerkezetben áll az előző tagmondattal, mely azt állítja, hogy 'közösségünk van egymással'. A 7. vers teljes egészében megerősíti, hogy a világosságban járó hívőkre két dolog érvényes: (a) közösségben vannak Istennel és (b) megtisztulnak minden bűntől. Mindaddig, amíg teljesen nyitottak az isteni világosság előtt, a hívők kudarcai Krisztus kiontott vérének tisztító ereje alá kerülnek. Valójában egyedül a Megváltó kereszten elvégzett váltsága teszi lehetővé, hogy a nem tökéletes teremtmények közösségbe kerüljenek a végtelenül tökéletes Istennel. 1:8. De amikor a hívő tapasztalja az Istennel való igazi közösséget, akkor hajlamos azt hinni vagy mondani, hogy legalább abban a pillanatban szabad a bűntől. János figyelmeztet erre az önámító felfogásra. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg és nincs meg bennünk az igazság (vö. 6. vers; 2:4). Ha a hívők megértik azt az igazságot, amit Isten Igéje az emberi szív romlottságáról tanít, akkor tudják, hogy csupán azért, mert nem tudatos a kudarcuk, ez még nem jelenti azt, hogy szabadok tőle. Ha az igazság 'bennük' van, s így irányít és ösztökél, akkor nem fog bekövetkezni ez az önbecsapás. Ha valaki azt állítja magáról, hogy rövid ideig vagy folyamatosan 'nincsen bűne', akkor ez az állítás hamis. 1:9. A 8. vers fényében a keresztyéneknek mindig készeknek kell lenniük elismerni bármilyen kudarcot, melyet Isten megvilágít számukra. Ezért írja János: ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. Bár egyes bibliafordítások nagyon egyértelműen többes szám első személyben fogalmaznak: 'bűneinket' (a 'megbocsátja' szó után), a görög szövegben nem szerepel a többes szám első személyre való utalás. Az ott álló kifejezés (tas hamartias) csupán névelőből és főnévből áll, és elképzelhető, hogy a névelő olyan, amit a nyelvészek úgy neveznek, hogy 'korábbi utalásra vonatkozó névelő'. Ha ez így van, akkor rejtett ellentét áll fenn e kifejezés és a 'minden gonoszság' kifejezés között, mely utána következik. János mondanivalóját így is megfogalmazhatnánk: 'Ha megvalljuk bűneinket, ő... megbocsátja a bűnöket, amiket megvallunk, sőt meg is tisztít bennünket minden gonoszságtól.' Természetesen csak Isten az, aki mindig tudja, hogy mennyi gonoszság van valakiben. Mégis felelős minden egyes hívő, hogy elismerjen ('megvalljuk', homologómen, jelentése; vö. 2:23; 4:3) bármit, amit a világosság felfed számára, és amikor ezt teszi, akkor teljes és tökéletes megtisztulásban van része. Tehát nincs szüksége olyan bűnök miatt gyötrődni, amikről nincs tudomása. Az is vigasztaló, ha megtanuljuk, hogy az itt megígért bűnbocsánat egyrészt teljesen biztos (mert Isten 'hűséges'), másrészt semmiképpen sem áll ellentétben az ő szentségével (ő 'igaz'). Az 'igaz' kifejezés az eredetiben (dikaios) ugyanaz a szó, mely Krisztus címére utal a 2:1-ben, ahol 'igazságos'-nak van fordítva. A dikaios szó szerepel még Istennel (vagy az Atyával vagy a Fiúval) kapcsolatban a 2:29-ben és a 3:7-ben. Isten nyilvánvalóan 'igaz' vagy 'igazságos', amikor megbocsátja a hívő ember bűnét az Úr Jézus 'engesztelő áldozatára' tekintettel (lásd 2:2). Amint az 1:7ből már kiderült, a hívő ember Istennel való közössége elválaszthatatlanul kapcsolódik Jézus kiontott vérének hatékonyságához. Manapság egyesek esetenként tagadják, hogy a hívőknek szükségük lenne arra, hogy megvallják bűneiket és bocsánatot kérjenek ezekre. Azt állítják, hogy a hívő már bocsánatot kapott Krisztusban (Ef 1:7). De ez a nézet összekeveri a hívő ember Isten Fiában levő tökéletes helyzetét (ami által Isten 'minket... a mennyeiek világába ültetett', Ef 2:6) azzal a szükséglettel, mely esendő földi létéből fakad. Az 1Jn 1:9ben említett igazságot 'családi' megbocsátásnak is lehet nevezni. Teljesen érthető, hogy egy fiúnak miért van szüksége arra, hogy bocsánatot kérjen apjától a hibáiért, miközben a családban betöltött helyzete nincs veszélyeztetve. Az a hívő, aki sohasem kér bocsánatot mennyei Atyjától a bűneire, aligha érzékeli, mi mindenben szomorítja meg mennyei Atyját. Továbbá, maga az Úr Jézus egy olyan imádságban, amelyet nyilvánvalóan naponkénti imádkozásra szánt, azt tanította követőinek, hogy kérjék bűneik bocsánatát (vö. a 'bocsásd meg a mi bűneinket' kifejezés előtti 'mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma' kifejezéssel, Mt 6:11-12). Az a tanítás, mely szerint a keresztyén embernek nem kell naponta kérnie bűnei bocsánatát, tévelygés. Ezen felül a bűn megvallása Jánosnál sehol sem kapcsolódik az örök élet megszerzéséhez, amelynek feltétele mindig a hit. Az 1Jn 1:9 nem a hitetlen embereknek szól, és helytelen ráerőltetni szotériológiai vonatkozásokat. Az is elmondható, hogy mindaddig, amíg a világosságban vagy a sötétségben járást helyesen értelmezzük tapasztalati szinten, ezek a fogalmak nem jelentenek nehézséget. A 'sötétségnek' etikai jelentése is van (Theological Dictionary of the New Testament, s.v. 'skotos', 7:444). Amikor a hívő ember elveszti személyes kapcsolatát a világosság Istenével, akkor sötétségben kezd élni. De a bűn megvallása az út vissza a világosságba. 1:10. Ha azonban a hívő vétkezik, nem szabad letagadnia bűnét. Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje. Ezt az állítást közvetlen összefüggésében kell látnunk a 9. verssel. Amikor a hívő ember szembesül Isten Igéje által bűneivel, be kell ismernie azokat, és nem letagadni. Ha az ember annak ellenére tagadja bűnét, hogy Isten másról tesz bizonyságot, ezzel 'hazuggá teszi Istent'. Aki ellene mond Isten Igéjének, az elutasítja azt, és nem adja meg a neki megfelelő 'helyet' az életében." (WILLIAM MACDONALD: Újszövetségi kommentár): "II. A KÖZÖSSÉG FENNTARTÁSÁNAK ESZKÖZEI (1,5-2,2) 1,5 A közösség olyan helyzetet ír le, ahol két vagy több személy közös dolgokban részesedik. Ez bensőséges kapcsolatot vagy partnerséget jelent. János most hozzáfog, hogy megtanítsa olvasóit arra, mik az Istennel való közösség követelményei. Ezt cselekedve az Úr Jézus földi tanítására utal. Noha nem mondja, hogy az Úr pontosan ezeket a szavakat mondta, tanításának összefoglalása, lényege az volt, hogy az Isten világosság, és nincsen Őbenne semmi sötétség. Ezen azt érti, hogy Isten abszolút szent, tökéletesen igaz és tökéletesen tiszta. Isten nem tekinthet elnézően a bűn semmiféle formájára. Semmi sincsen rejtve előtte, hanem 'mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk' (Zsid 4,13). 1,6 Annak érdekében, hogy valaki közösségben lehessen Istennel, nem takargathatja a bűnt. Világosság és sötétség nem létezhet valaki életében egyidőben, ugyanúgy, ahogyan egy szobában sem. Ha valaki sötétségben jár, nincs közösségben Istennel. Ha valaki azt mondja, hogy közösségben van Ővele, és rendszeresen sötétségben jár, soha nem volt megváltva. 1,7 Másrészt viszont, ha valaki világosságban jár, közössége van az Úr Jézussal és keresztyén társaival. János azt állítja ebben a szakaszban, hogy az ember vagy világosságban, vagy sötétségben van. Ha a világosságban van, Isten családjának a tagja. Ha a sötétségben van, semmije sincsen Istennel közösségben, mert Istenben egyáltalán nincsen sötétség. Akik a világosságban járnak, vagyis akik keresztyének, azoknak közösségük van egymással, és Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére folyamatosan megtisztítja minden bűntől őket. Isten teljes bocsánata Fiának a Golgotán kiontott vérén nyugszik. Az a vér igazságos alapot biztosított Istennek, amelyen megbocsáthatja a bűnöket, és ahogyan egy ének írja, 'a vér sohasem veszíti el a hatalmát'. Tartós hatálya van, hogy megtisztítson bennünket. Természetesen a hívőnek meg kell vallania a bűnt, mielőtt bűnbocsánatban részesülhet, de János ezzel a 9. versben foglalkozik. 1,8 Ismét tehát, az Istennel való közösség megkívánja, hogy elismerjük az igazságot önmagunkkal kapcsolatban. Például tagadni azt, hogy bűnös természetünk van, önbecsapás és igazságtalanság. Figyeljük meg, hogy János különbséget tesz a bűn (8. v.) valamint a bűnök (9. v.) között. A bűn megromlott, gonosz természetünkre vonatkozik. A bűnök azokra a gonoszságokra vonatkozik, amelyeket cselekedtünk. Valójában az, ami vagyunk, sokkal rosszabb, mint bánni, amit valaha tettünk. De hála az Úrnak, Krisztus meghalt a bűnünkért és a bűneinkért. A megtérés nem jelenti a bűnös természet eltörlését. Azt jelenti inkább, hogy belénk van táplálva az új, isteni természet, erővel arra, hogy győzelmes életet éljünk a bennünk lakozó bűn felett. 1,9 Azért, hogy napról napra közösségben járhassunk Istennel és hívő társainkkal, meg kell vallanunk bűneinket: az elkövetett bűnöket, a mulasztásos bűnöket, a gondolati bűnöket, a bűnös cselekedeteket, a titkos és a nyilvános bűnöket. Rakjuk le azokat nyíltan Isten elé, nevezzük nevükön őket, álljunk azokkal szemben Isten oldalára, és hagyjuk el őket. Igen, az igazi bűnvallás magában foglalja a bűnök elhagyását: 'Aki elfedezi az ő vétkeit, nem lesz jó dolga; aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer' (Féld 28,13). Amikor ezt tesszük, számíthatunk arra az ígéretre, hogy Isten hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket. Hű abban az értelemben, hogy megígérte, hogy megbocsát, és meg fogja tartani ígéretét. Igaz, hogy megbocsássa a bűnt, mert igazságos alapot talált a megbocsátásra az Úr Jézus kereszten elvégzett helyettesítő művében. Nemcsak, hogy garantálja a megbocsátást, hanem meg is tisztít minket minden hamisságtól. A megbocsátásról itt János szülői, nem bírói értelemben beszél. A bírói megbocsátás a bűn büntetésére vonatkozó megbocsátást jelent, amelyet a bűnös megkap akkor, amikor hisz az Úr Jézus Krisztusban. Azért nevezzük bíróinak, mert Isten Bíróként adta a megbocsátást. De mi lesz azokkal a bűnökkel, amelyeket az ember a megtérése után követ el? Ami a büntetést illeti, az árat az Úr Jézus már kifizette a Golgotán. De ami az Isten családjában való közösséget illeti, a vétkező szentnek szüksége van szülői megbocsátásra, vagyis Atyjának bocsánatára. Ezt bűnének megvallásával éri el. Bírói megbocsátásra csak egyszer van szükségünk; ez valamennyi bűnünk büntetését elintézi -- a múltbelieket, a jelenlegieket és a jövőbenieket. De szükségünk van szülői megbocsátásra egész keresztyén életünkben. Ha megvalljuk bűneinket, hinnünk kell Isten Igéjének tekintélye alapján, hogy megbocsát nekünk. Ha pedig Ő megbocsát nekünk, nekünk is meg kell bocsátanunk magunknak. 1,10 Végül, hogy közösségben lehessünk Istennel, nem szabad tagadnunk, hogy bűnös cselekedeteket követtünk el. Isten újra és újra kijelentette Igéjében, hogy mindenki vétkezett. Ezt tagadni annyi, mint Istent hazuggá tenni. Ez nyílt ellentmondás Igéjének, és tökéletes tagadása annak, hogy az Úr Jézusnak el kellett jönnie, hogy szenvedjen, vért ontson és meghaljon. Látjuk tehát, hogy az Istennel való közösség nem kíván bűntelenséget, hanem inkább azt, hogy minden bűnünket vigyük Ő elé, valljuk meg és hagyjuk el. Azt jelenti, hogy tökéletesen őszintének kell lennünk helyzetünket illetően, ne legyünk képmutatók, és ne rejtegessük, hogy milyenek vagyunk valójában." Sálóm-Eiréné-Pax, Üdv: \\\\\\///// / _ _ \ (| (.) (.) |) ____________________.oOOo__( )__oOOo.____________________ | | | Tommyca - Szakács Tamás | | | | 2170 Aszód, Falujárók útja 5/8. 2. lépcsőház, I. em. 7. | | (28) 402-085 | | | | tommyca@mail.digitel2002.hu | | http://www.extra.hu/Tommyca | |____________________.oooO________________________________| ( ) Oooo. \ ( ( ) \_) ) / (_/