Feladó: "Szakács Tamás" Címzett: "Fraternet Mindenki" Tárgy: Kol 4,2-4. - Ajtónyitó imádság Dátum: 2001. május 18. 18:20 Kedves Mindenki! Továbbra is bízva abban, hogy van, aki még az én tökéletlen gondolathalmazomnak is hasznát veszi, újabb adagot zúdítok rátok: Jubileumi kommentár: "A levél Pál apostol imádságával kezdődött, melyet a gyülekezetért mondott és most a gyülekezetet kéri az értük való imádkozásért. Az imádkozásba épül bele Pálnak a kolosséi gyülekezettel való közössége. A gyülekezet tudhatja, hogy az apostol, mint lelki atya, Isten előtti felelősségben hordozza őket, de kiderül, hogy a nagy apostolnak is szüksége van a gyülekezet imádságára. Abban az időben; abban a történelmi helyzetben jóval kevesebb támasza volt az egyháznak a földön, ezért elsősorban Isten égi világában keresett biztonságot, elrejtőzést és erőt. A világ még nem volt otthona az egyháznak, de a menny otthona volt. Az imádság az égi világgal való összeköttetés: a szavak, az egyéni vagy közös ima ennek csak megjelenési formája. Ha ez a kapcsolat ugyanis nincs meg, az ima hiábavaló. De Jézus elmenetelekor ezt a kapcsolatot még inkább biztosította és tanítványainak azt mondta: most imádkozzatok, mert ennek itt van a kairosza. Jézus az égben közbenjár értük (Jn 14:13-14), a Lélek a földön szól bennük (Róm 8:26-27), így az ima nem hiúsulhat meg. Az imádságra nézve a kitartást említi Pál, amire Jézus ugyanúgy utalt (Lk 18:1-9). Másodjára említi az éberséget: figyelni, vigyázni és észrevenni Isten óráján az idő előrehaladását (Mk 13:32-37). Harmadik gondolatként beszél Pál az igehirdetésért való imádkozásról. A misszióra Isten nyithatja meg az ajtót, de van egy másik ajtó is, melyet ugyancsak Isten nyithat meg és ez a hirdetendő Ige ajtaja. Az Ige Isten gazdag világát hordozza, vagyis olyan, mint egy kincsestár, de a kulcs mindig az Úrnál van. Ő ad az Ige sáfárának annyit, amennyi kell, és ő adja azt, ami éppen kell. Ezért az igehirdetés mindig kockázat, mert nem magunkat prédikáljuk, hanem Krisztust (2Kor 4:5), és Krisztus az Isten titka, és ezt a titkot mindig ő tárhatja fel. Hogy a hallgatóknak ott és akkor mire van szükségük; és hogy Krisztus titkából mit kell egy adott helyzetben elmondani, ezt Isten világíthatja meg. Ezekre kicsoda alkalmas? - joggal kérdezi Pál (2Kor 3:4-6). A gyülekezetet ezért is bevonja munkájába, és igehirdetésének felelősségét rájuk is terheli." "Az imádság életszükséglet az ember számára, mert lénye szerint Istenre van utalva. A keresztyén ember élete az Istennel közösségben való élet. Semmiféle más vallásban nem találunk olyan imádságokat, mint a Biblia embereinél, pl. Mózesnél, Dávidnál és Pálnál. A keresztyéneknél Isten és az ember közti kapcsolat teljes és egészen személyes. Vannak dolgok, amelyek csak imádság által lehetségesek (1Tim 2,1-4); az imádság az Istennel való közösség kifejezője; Isten közösségben akar lenni az emberrel, és az embernek szüksége van erre a kapcsolatra Istennel. Az imádság módjai: hódolat, imádás, dicsőítés, hálaadás, vallástétel, kérés, közbenjáró könyörgés, tusakodás, bűnvallás. Az imádságnál a döntő tényező a szív belső magatartása. A külső testtartásnak, a nyelvezetnek, helynek és időnek nincs lényeges szerepe; fő, hogy az ember szíve legyen teljesen (osztatlanul) Istené. Jézus felülmúlhatatlan és tökéletes képet nyújtott az imaéletről. Az imádságban a következő szempontok a fontosak: az imádság csak akkor használ, ha hitben történik (Jób 9,16; Mt 17,20), Jézus nevében (Jn 14,13; 15,16), Isten akaratával egybehangzóan (1Jn 5,14-15), a Szent Szellem vezetésével és ereje által (Júd 20). Az imádkozónak meg kell vallania és meg kell tagadnia bűneit (Zsolt 66,18; Ézs 59,1-2), s neki magának is késznek kell lennie, hogy mások bűnét megbocsássa (Mt 6,14-15); emberi síkon a magatartásának összhangban kell lennie imádságával (Mt 5,23-24; 18,19); kitartóan kell imádkoznia (Lk 11,5-8; 18,1-8), Az emberi felelősség felől nézve, az imádság az egyik legfontosabb fegyver Isten akaratának a véghezvitelében (1Tim 2,1-4); az imádság elhanyagolása vagy abbahagyása bűn (1Sám 12,23; Zsid 4,16)." (Bibliai nevek és fogalmak) Adalék: "imaszíjak (arámul tefillin, talán az 'imádság' értelmű tefillah szóból; az ÚSz-ben phülaktéria): A rabbinista gyakorlatban (Kiv 13,9.16; MTörv 6,8; 11,18 alapján) a reggeli imához minden izr. férfinak viselnie kellett őket. Egy négyszögletes dobozka fölerősítésére szolgáltak, amely a mózesi törv. 4 részletét foglalta magában, pergamenre írva (Kiv 13,1- 10.11-16; MTörv 6,4-9; 11,13-21). Egy szíjat a fejre kötöttek, hogy a dobozka a homlokukon legyen, egy másikat a bal karjukra, hogy a dobozka a szívük közelében kapjon helyet. Ez a szokás szó szerinti értelemben vett teljesítése az átvitt értelmű parancsnak: 'jelként kösd őket (= a törv. szavait) a kezedre, legyenek ék a homlokodon' (6,8). Jézus korában a dobozka rendszerint még a Tízparancsolatot is tartalmazta; úgy látszik, hogy csak a Kr. u. 1. sz. vége felé került ki belőle. A késői zsidóság a bűn, az ördög és minden rossz távoltartására (tehát amulettként) is használta az imaszíjakat. Erre vezethető vissza az ÚSz-ben a phülaktéria kifejezés (vö. Mt 23,5, ahol Jézus a farizeusoknak szemére veti, hogy szélesre szabják az imaszíjakat, azaz aprólékosan ragaszkodnak a szokásokhoz)." (HAAG: Bibliai Lexikon) Üdítő-automatánál a héten úgy jártam, hogy bedobtam a pénzt, de nem adott ki érte semmit; a pénzt magát sem adta vissza. Lehet ilyenkor felháborodni az automata üzemeltetői ellen; lehet kártérítést követelni, sok tanúval igazolni, hogy bár a pénzt bedobtam, mégse kaptam semmit, csak elnyelte. És ha gyakran fordul elő ilyesmi, főleg, ha még kártérítést sem kapok, akkor szép lassan leszokom az automatáról, meg se kísérlem többé. -- Mindez logikus és érthető az automatánál. Sokan úgy gondolják, mivel nem hallgatta meg Isten imádságaikat -- lévén nem teljesültek kéréseik --, ezért magától értetődő, hogy ha reklamációra sem orvosolják az esetet, ha sűrűn előfordul ilyesmi, akkor felhagyunk a pénzdobálással, és szép lassan elsorvad imaéletünk, vagy fogcsikorgatva imádkozunk tovább. Ám ha így gondolod, akkor nem értetted meg igazán az imádság mibenlétét, csak automatának képzeled, mintha Istent a kezünkben tarthatnánk, és a megfelelő eljárás, rituális szertartás segítségével mágikus hatalmunk lehetne felette. Érdemes odafigyelni Pál halmozott eligazítására: az imádság legyen kitartó és éber, szüntelen történjen -- egy szóval se mondja, hogy ez a hozzáállás függene bármitől, végképp nem attól, imádságunkat teljesülni látjuk-e. Az imádság meghallgatása nem attól függ, mennyien és mennyit imádkoznak valamiért! Az automatánál természetes, hogy el kell érni az ár összegét, az imádságnál ilyen 'ingerküszöb' nincs. Viszont Pál kiemeli: "ne szűnjetek meg hálát adni" (2b.)! Nem azért gondoljuk sokszor, hogy imánk nem talált meghallgatásra, mert nem adtunk hálát, és így szinte vakok voltunk meglátni: hiszen teljesült, még ha másképp is, mint vártam!? Mert valójában mindig van ok a hálaadásra, legfeljebb a vakságunk gátol meg észrevételében! Érdekes, hogy az ószövetségi imádságok tartalma inkább evilági -- míg az Újszövetség Jézus általi látásában már a lelki-szellemi oldal erősebb (mégpedig a következő értelemben: először a menny, aztán a többi ráadás [Mt 6,33.]). Pál sem egyszerűen önmagért való imádságra buzdít, hanem pl. azért, hogy az evangélium terjedjen általa is. Ezen hangsúlyeltolódás oka nyilván az, hogy Jézus a földi életről inkább a mennyeire fordította tekintetünket. Azonban ott kell legyen mögötte az a felfogás is, miszerint a földi bajok a bűn következményei -- így a baj múltáért esdeklés egyúttal bűnbocsánatért esdeklés is, valamint ezzel összefüggésben is a testi-lelki élet szoros kapcsolatának szemlélete. Általában az imádság 3 csoportjáról szoktunk beszélni: kérő, hálaadó, bűnbánati. Ritkán esik szó azonban egy mellettük eltörpülőnek látszó szempontról: arról, hogy egyszerűen csak beszélgetünk Istennel, beszélünk Istenhez. Ahogyan azt emberi kapcsolatainkban is rengetegszer tesszük: a kapcsolat, a közösség, a beszélgetés önmagában való értékéért. Jó volna, ha ez is több szerepet kapna imádságos életünkben! (Gondolhatunk itt olyan bibliai imádságokra, amelyek pl. a nép történetének összefoglalásai.) Kötött ima, vagy szabadon mondott imádság? A kérdés rossz. Egyrészt, mert élő imaélet esetén automatikusan mindkettő megjelenik, másrészt mert az imádság lényege nem függ a formától - - pl. bemagolt imádságot is lehet őszinte odaadással imádkozni, és lehet szabadon mondott imát is gépiesen eldarálni. Lehetne hosszan értekezni az imádság helyszínéről, az imádkozó testhelyzetéről-testtartásáról, a célszerű időpontokról és gakoriságról, szükséges időtartamokról, közösségi és/vagy egyéni formáról -- ám felesleges szócséplés volna, mert ha a lényeget megértjük, ezek mind teljesen lényegtelenné válnak. A lényeg megértése nélkül pedig valójában nem is beszélhetünk imádságról... Így lehetséges, hogy a kor kiváló teológus farizeusának imádsága egyenesen istenkáromlás, míg a megvetett vámszedő dadogása imagyöngyszem. Lehetne hosszú filozófiai okfejtésben érvelni az ima értelméről vagy értelmetlen voltáról, szükséges vagy csak lehetséges, netán felesleges voltáról. Nem érdemes. Egyetlen szempont mindent eldönt: tudjuk, hogy Jézus maga is rengeteget imádkozott. Erre még lehetne mondani, hogy Jézus Isten Fia volt, különleges, így eltérhet tőlünk -- ám nekünk is 'parancsba adta' az imádságot; Pál Jézus oltár előtt hallott szavaival (Lk 18,1.) egyezően szüntelen imádságra szólít fel (1Thessz 5,17.) Keresztyén élet nem létezhet imaélet nélkül... Az ima ereje, hogy Isten meghallgatja hittel mondott imádságunkat, temérdek helyen kerül elénk. Ám vigyázzunk, nehogy mágikusan értsük, mintha a pogányok módjára kezünkben tarthatnánk Istent, és imáinkkal rákényszeríthetnénk bármire is! Fontos, hogy a hittel mondott imára vonatkozik az ígéret -- de ki kell emelni, hogy az 'igaz-helyes' hittel mondottra. Mert ebben tulajdonképpen rejtetten benne van sok-sok feltétel -- nem Istenre, hanem az imádkozóra vonatkozóan. Benne van pl. a jézusi hozzáállás: Ha lehetséges... mindazáltal ne az én akaratom, hanem a Tied legyen! Azaz a hittel mondott ima tulajdonképpen nem is kérhet mást, csak amit Isten maga amúgy is meg akar adni. Paradox, de igaz. A hittel mondott ima sokszor szinte botránkoztató lehet a kívülállónak, aki nem a hit látásával szemléli: A hit imájában benne van az állhatatos kitartás is, de az özvegyasszonyi zaklatás (Lk 18,1kk.); a reménytelenségben is Istenbe való -- szinte görcsös -- kapaszkodás, de a Jákóbi csaló-kicsikaró akaratosság is: "Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem." (1Móz 32,27.) Az imádság: élethalálharc! Vért verítékező agónia. Megkövezés előtti utolsó szusszanás. Ha a halál küszöbén elfeledkezünk az imádságról, akkor hiábavaló még az is, ha amúgy egész életünket térden állva töltöttük buzgó, hittel való fohásszal... Langymeleg ima nincs (az nem imádság), csak önnön létünkért küzdő sikolyunk lehet. Az imádságról gyakran képzeljük, hogy egyirányú: szólunk Istenhez, ő pedig vagy meghallgat, vagy nem. Gyakran képzeljük, hogy Isten csak igéjében szólal meg. Pedig nem így van! Az igazi imádság sohasem egyoldalú! Persze nem is 'hallucinogén tréning', melyben ki kellene erőszakolnunk, hogy auditív hatásokat produkáljunk valamiféle extázisba, autogén tréningbe merülve -- de mégis igaz, hogy Isten az imádságunkban, imádságunk közepette is megszólal, segít, tanácsol, megkegyelmez, megfedd, irányt mutat Lelke által. Igehirdetés és imádság szorosan összekapcsolódik Pálnál. Az imádság nem kívánságlista, hanem Isten akaratának teljesülése utáni vágy! Az imádság tehát legfőképp az evangélium terjedésének szolgálata -- ezzel az imádságot a keresztyén élet lehető legmagasabb polcára helyezi: közvetlenül az evangéliumhirdetés, Isten igéje után; mert ezt természetesen semmi más nem előzheti meg. Ne felejtsük, hogy a 2-6. verseknek nem az imádság az egyetlen mondanivalója, hanem arról van szó, hogy ez evangélium terjedéséhez imaháttérré legyen a gyülekezet! Nem mindenki kell igehirdető legyen, de mindenkinek háttérmunkássá kell lennie az imádságban -- és áttételesen így is végzi az egyház az igehirdetés szolgálatát. Az 5-6. vers furcsa módon arról beszél, hogy a 'többségnek' nem a direkt, hanem az indirekt igehirdetés a feladata: nem megszólítani az embereket, hanem ha megszólítják az emberek, akkor készek legyenek mindenkor bölcsen felelni... "Akárhogy is, a hivatalba dolgozni járunk, nem evangélizálni." (R. C. LUCAS: Pál levele a kolossébeliekhez és Filemonhoz, 158. o.) Sálóm-Eiréné-Pax, Üdv: \\\\\\///// / _ _ \ (| (.) (.) |) ____________________.oOOo__( )__oOOo.____________________ | | | Tommyca - Szakács Tamás | | | | 2170 Aszód, Falujárók útja 5/8. 2. lépcsőház, I. em. 7. | | (28) 402-085 | | (30) 298-222-9 | | | | tommyca@mail.digitel2002.hu | | http://www.extra.hu/Tommyca | |____________________.oooO________________________________| ( ) Oooo. \ ( ( ) \_) ) / (_/