Feladó: "Szakács Tamás" Címzett: "Fraternet Mindenki" Tárgy: Fil 3,7-14. - Kárvallás Krisztusért Dátum: 2001. augusztus 25. 02:14 Kedves Versenytársak az elhívás futásában! Sajnos megint kicsit koraszülött állapotban tudom csak küldeni előkészületeim nyomait, de hát az idő vastörvénye... Félelmetes, amit Pál mond. Hát érdemes, sőt, szabad ennyi mindent eldobni magunktól? Múlt héten csak semmi volt a tett és a vele való dicsekvés -- most Pál nagyon éles szavakat használ: egyenesen trágyának. Ürüléknek nevezi! Ám ezt azután teszi, miután (a textust megelőző versekben) már-már maga is dicsekszik -- demonstrálandó, hogy bőven lenne mivel. Tökéletes ajánlólevele van, bármelyik gyülekezet kapva kaphatna azon, hogy lelkészének válassza: 8. Napos körülmetélés és teljes héber felmenők (azaz Pál a 'legizraelitább'!), benjámini származás (első király törzse, Betlehem!), farizeusi tökéletesség, feddhetetlen vallási élet. Ő azonban alig, hogy felmutatta, azonnal fogja és összetépi ezt az ajánlólevelet -- persze csak jelképesen, hiszen rabbinizmusát megőrzi továbbra is, csak most már Krisztus szolgálatába állítja. Enyhe kifejezéssel fordítva: értéktelen kacatnak, szemétnek nevezi. Ugyanakkor ott a nagy lehetőség is abban, hogy szemétdombra hányja ajánlólevelét: tabula rasa! Krisztusban minden más értéket kap, és mindenki megújulhat, újat kezdhet -- mi is nekifeszülhetünk Pállal, hogy megragadjuk, ha nem is Isten lábát, de Krisztus Golgotán átszegezett kezét. Pál azért beszél sokat magáról e levélben, mert szoros szeretetszálak fűzik a filippibeliekhez. (Első európai missziója kezdete volt, miután álmában a macedón férfi révén Isten odahívta.) Bizonyára kis gyülekezetről van szó, ahol mindenkit személyesen ismer -- mi általában csak töredékesen ismerjük (különösen új gyülekezetben) a padokban ülőket, ő sokkal szorosabb kapcsolatban volt velük. (Levele többszörös, mondhatni folyamatos üzenetváltásról tanúskodik.) A keresztyénségben nincs perfekcionizmus -- ha valaki, hát ő gondolhatta magáról, hogy már révbe ért és tökéletességre jutott, de épp ő hangsúlyozza, hogy (30 év intenzív missziói munkával a háta mögött!) hogy "Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál/tökéletes volnék, de igyekszem" (12.) Egész életre szóló feladat, hogy a hátunk mögötti eredményeinket feledve teljes erővel nekifeszüljünk az előttünk levő feladatoknak. Pálnál ugyanis a megszentelődés nem pozitív folyamat, melyben egyre tökéletesebbek, egyre nagyobbak leszünk, hanem negatív folyamat, melyben egyre jobban megismerjük magunkat, és így tökéletlenségünknek is egyre jobban tudatára ébredhetünk. (CSERHÁTI: A filippibeliekhez írt levél) Minél inkább igyekszünk Isten akarata szerint élni, annál inkább észrevesszük, mennyire nem egy -- egyre finomabb érzékkel ismerjük fel erőfeszítésünk, teljesítményünk kár és szemét voltát... Az apostol azért s hoz fel személyes példákat, mert számára az evangélium nem teológiai tételek gyűjteménye, hanem egész életét átitató valóság. Ezért személye, pálfordulása sokaknak botránkoztató, bosszantó volt. És valljuk meg: bizony, sokunk esetén épp az válik mások számára megkritizálttá, amit Krisztushoz igyekszünk igazítani életünkben. Jubileumi kommentár: "Fil. 3,1-11. A zsidóskodás veszélye. A 3:1 azt a benyomást kelti, mintha az apostol itt zárná e levelét. Annyira más a hangja a levélnek a 3. résztől, hogy többen más páli levelet láttak benne. De nem így van. A 3. rész a maga egészében egy nagy exkurzusnak tűnik, melyben Pál a misszió élet területén folyó harcának tapasztalatait foglalja össze (júdaizmus, perfekcionizmus, libertinizmus). Ezek a versek nem a gyülekezet konkrét helyzetéré utalnak, de olyan veszélyekről szólnak, melyek a gyülekezetet talán már holnap elérhetik. A gyülekezetet fenyegető veszélyek közül a legnagyobb a júdaizmus veszélye. A három jelző: ebek, gonosz munkások, körülmetélkedésből valók, erre a veszélyre utalnak. Az eb keleten nem az ember hűséges kísérője, hanem egy "félvad" állat, mely ide-oda kóborol ennivaló után. A zsidók szemében tisztátalan állat. Amikor Pál a tévtanítókat ebeknek nevezi, arra utal, hogy magukat törvényeskedésükkel tisztáknak tartják, pedig éppen törvényeskedésük teszi őket tisztátlanokká. Gonosz munkásoknak nevezi őket. Tisztátalan eszközökkel dolgoznak s így akarják gátolni az evangélium hirdetését. így nem építenek, hanem rombolnak. A körülmetélkedéssel dicsekednek. De az Isten Krisztusban elhívott népe jól tudja, hogy ő a "körülmetélkedés" népe: a hit rajta Isten szövetségi jegye. Ez a szakasz a Gal 1:10-24 és az 1Tim 1:12-16 mellett Pál egyetlen életrajzi visszapillantása megtérésére, de az említett két helynél mélyebb és bensőségesebb. Kifejezi azt, hogy Pál megtérésében életének a legnagyobb fordulatát látta. A gyülekezet tanítása érdekében saját életét hozza fel példának. Meg volt mindene, amivel ellenfelei dicsekednek. Mégpedig a legnagyobb mértékben. Ő is bizodalmát a testbe helyezte. A szövetség jegyét a körülmetélkedést testében hordozza nyolc napos kora óta. Benjámin törzséből való, melyhez Jeruzsálem tartozott s melyből Izrael első királya származott. Beszéli ennek a népnek a nyelvét s nem hellénista zsidó. Farizeus a legjavából. A legszigorúbb vallási hagyományok ismerője, tisztelője, harcosa. Buzgóságát legjobban bizonyítja, hogy kérlelhetetlenül üldözte a Krisztus egyházát. Ami a törvény megtartását illeti, elmondhatta a gazdag ifjúval: Mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva. Feddhetetlen. Annyira, hogy emberi ítélkezés nem találhat benne kivetni valót sem kultikus, sem erkölcsi tekintetben. De mindent, amit eddig nyereségnek tartott, Krisztusért kárnak és szemétnek ítélte. Nem arról beszél itt Pál, hogy más véleményre jutott, hogy mit jelent neki eddigi kegyességével ellentétben a Krisztus. Nem ezt mondja: eddig számomra nyereség volt, közönyössé, jelentéktelenné lett. Ezt mondja: szemétté lett. Annyira új, annyira dicsőséges lett számára a Jézusban megtalált kegyelem, hogy nemcsak földi értékek halványodtak el előtte, hanem legnagyobb belső nyeresége, amivel egy zsidó ember dicsekedhetett: a körülmetélkedés sakramentuma. Isten szövetséges népéhez való odatartozás, az egész kegyessége, melyen egyszer egész élete függött, szemétté lett. Bűnbánatot tartani nem ezt jelenti: közönyösnek lenni azzal szemben, ami előbb voltam, amit becsültem, hanem iszonyodni tőle. Nem belátni: az előbbi semmit nem jelentett, hanem belátni, hogy rosszat jelentett. A farizeus Gamáliel nem lesz apostol, de Pál igen. A vita Pál és ellenfelei között arról folyt, hogy mi ad a dicsekedésre okot. Pál ezt vallja: A keresztyén ember nem dicsekedhet "testben". Dicsekedése ott kezdődik, ahol minden emberi dicsekedés végződik: Jézus Krisztusban. A valódi körülmetélkedés nem a test körülmetélése (Róm 2:28), hanem a szívnek lélekben való körülmetélése (Róm 2:29). Pál szemétnek tartotta az eddigi életében a legdrágábbat, a legbecsesebbet. Mélységnek a magasságot, melyen állott, elveszett állapotnak a bizonyosságot, melyben élt, sötétségnek a világosságot, mellyel rendelkezett. Szemétnek farizeusi dicsőségét, melyben jósága ragyogott. De Pál nemcsak múlt időben beszél: kárnak ítéltem, hanem jelenben is: kárnak ítélem. Megtérése nemcsak valamilyen mulandó hangulat, hanem egyszer s mindenkorra megtörtént változhatatlan történés. Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt ítélt mindent kárnak és szemétnek. Ez azt jelenti, hogy a kárnak ítélés oka nem benne van, hanem abban, akit megismert, aki által számára minden szemét lesz. Mivel Jézus lett életében a valóság, akiben a magas alacsonnyá, a rendíthetetlen ingadozóvá, a biztos bizonytalanná lett, mindent kárba veszni hagy, hogy Őt megnyerje. Ezzel kifejezi Pál azt, hogy életében nincs visszatérés. Az Őt megnyert ember nem térhet vissza nemcsak az előbbi gonoszsághoz, hanem előbbi "jóságá"-hoz sem, ez sem lehet "búvóhellyé" Jézus mellett. Miért nem? Azért, mert ez esetben Krisztust nem nyerte meg. Ő csak akkor lehet nyereségem, ha mellette már semmi más nyereségem nincs. Ezért ezt mondhatjuk: a Krisztusban vetett hit az emberi igazságba vetett hitetlenség. Ebben az igazságban látja az ember magát, mint elveszettet igaznak s magát ennek az igazságnak való átadásával vigasztalhatja. Perieram, nisi periissem (elvesznék, ha el nem vesztem volna) - mondja Kálvin. A hit látja meg, hogy Isten az elveszettért saját igazságával munkálkodik, mivel ez az igazság a Krisztus igazsága, az Istenből való igazság. "Hinni ezt jelenti: Istent és mindig csak Istent a saját igazságában, mint cselekvő személyt megragadni, magunkat neki átadva egyedül Őt dicsőíteni" (Barth). De Pál Krisztus ismeretének a gazdagságát még nem ragadta meg. A Kol 1:15-2:15-ben találhatjuk meg Krisztus megismerésének mindent felülmúló nagyságát. Ez az ismeret kimeríthetetlen, nem "tárgyi", hanem személyes megismerés. Soha nem mondhatjuk, hogy eleget bírunk belőle. Krisztus megismerése elsőrendűn feltámadása erejének megismerésében lesz nyilvánvalóvá. Nem egy "tant" akar Pál Krisztusról megismerni, hanem Őt saját magát. Krisztus feltámadásának erejével van munkában ebben a világban. Ahol az emberek testben (ApCsel 3:16), vagy lélekben megújulnak, ahol a sötétség hatalma a világosság elől kitér, ahol valaki élő hitre jut, ott Krisztus feltámadásának ereje van munkában (Ef 1:19; 2:2; 5:6; Kol 2:12). Pál nem fáradt bele, hogy ezt az erőt mindjobban megismerje. Mivel ebből az ismeretből nem akar kiesni, azért kell mindent kárnak és szemétnek tartania. Amit ettől a megismeréstől vár, nem valami felemeltetés, vagy megdicsőülés, hanem a Krisztus szenvedésében való részesülés, az Ő halálához való hasonlóvá létel. A feltámadás ereje azért erős Pálban, mert képes arra, hogy Krisztus szégyenét magára vegye. "A szemétnek tartás nem egy misztikus megüresedés, amely után a beteljesedés, a célhoz érés élvezése következnék" (Barth). A feltámadás ereje az apostol halálát munkálja, egy olyan életre pecsételi el, melynek ismertető jegye a szenvedés, alakító hatalma a halál. A Krisztus halálához való hasonlóvá létel Pál számára nem szerencsétlenséget jelentett, melyet szeretett volna elhárítani, hanem életének a célját. Krisztusért vállalta a megvetett, és szorongatott életet, érte mindent elveszített: népét szépnek ígérkező jövendőjét. De ugyanakkor átélte Krisztus drága ígéretét: Aki elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt (Mt 16:25). Fil. 3,12-16. A tökéletesség igazi értelme. Az előző szakaszban Pál leírta megtérését, most a gyülekezet elé akarja tárni: milyen a megtért ember élete? Hasonlít egy versenyfutóhoz, aki célegyenest tör a cél felé (1Thessz 5:15; 1Kor 9:14; 1Tim 6:11; 2Tim 4:7). Ez a kép a legszorosabban összefügg Pálnak Isten igazságáért vívott harcával. Hogy Pál versenypályán fut, nem szükséges a filippibelieknek mondania. Ebben a tekintetben nem áll a júdaisták mögött. De futását nem szeretné másokéval összehasonlítani. Nem azért, mert többet tart róla hanem azért, mert kevesebbet tart róla, mint mások. Aki a törvényből igazul meg és bizonyosságát magára építi, szükségképpen kívánja, hogy nála a tökéletesség jeleit felfedezzék. Nem tökéletes volta aggodalmat, zúgolódást, kételkedést okoz neki. Jutalma attól függ, amit maga cselekszik. Mivel a hívő ember igazságát a Krisztusban vetett hitben helyezi, abba a kísértésbe eshet, hogy nem kell neki semmi különöset tennie, hiszen a hitben neki minden megadatott. Erre a vélekedésre is nemet mond Pál. Az a tény, hogy Krisztus Pál igazsága, elvesz tőle minden kételkedést és aggodalmat, de nem veszi el tőle a szolgálatot, az előtte levő cél iránti odaadást. Mivel meg van szabadítva a törvény által való megigazulás nyugtalanságától, nem meggyengítve, hanem megerősítve érzi magát az Ura iránti szolgálatra. Amikor Pál arról szól, hogy a célt még nem érte el, nem bűntudata miatt szól, mivel bűnös voltának az érzése megtiltana neki minden gőgöt. Gyakran magyarázták így ezt a helyet. Nem lefelé néz arra, mit vétett, hanem felfelé néz arra az Úrra, aki kegyelembe fogadta és akinek hálából szolgálatra van kötelezve. Futásának oka nem nyomorúsága, hanem az, hogy látja Jézusban még mennyi minden nyerhető és található meg. Nem a saját ereje lendíti előre a cél felé, hanem Krisztus, akinek ereje megragadta (katelémphthén). Azért tud hitben mellette megmaradni, mert ez az erő tartja. A keresztyén ember tökéletessége a cél felé való futásban áll. Nem mondom, hogy már elértem... A keresztyén ember soha nincs annak a tudatában, hogy a célt elérte, mert csak futó és nem a javaival rendelkező "birtokos". Vannak a gyülekezetben keresztyének, akiknek talán nehéz magukat a Pál által megmutatott mintaképhez tartani. Pál nem is teszi ezt kötelezővé. Amit az atyafiak az Úrban már eddig kaptak, azt tartsák meg, abban maradjanak meg. A fő, hogy mindnyájan ugyanannak az elhívásnak engedelmeskedjenek és ugyanazon cél felé tartsanak." Sálóm-Eiréné-Pax, Üdv: \\\\\\///// / _ _ \ (| (.) (.) |) ____________________.oOOo__( )__oOOo.____________________ | | | Tommyca - Szakács Tamás | | | | 2170 Aszód, Falujárók útja 5/8. 2. lépcsőház, I. em. 7. | | (28) 402-085 | | | | tommyca@mail.digitel2002.hu | | http://www.extra.hu/Tommyca | |____________________.oooO________________________________| ( ) Oooo. \ ( ( ) \_) ) / (_/