Feladó: "Szakács Tamás" Címzett: "Fraternet Mindenki" Tárgy: 2Thessz 2,13-17. - Elhívott eklézsia Dátum: 2001. október 25. 22:02 Kedves Hivatottak! Azt hiszem, az egyház és az egyháztagság áll most valamiképp a középpontban vasárnap. Mi lehet az igehirdetés középpontja? Talán az elhívás--kihívás-- néven szólítás? Elhívva az üdvösségre, kihívva (de nem kivéve) a világból, néven szólítva, ismerve? A levél valószínűleg 50-51-ben keletkezhetett -- az elsők között. Kérdés, hogy a témája szempontjából tulajdonítunk-e ennek jelentőséget a prédikációban -- lehet így is, úgy is felépíteni... Urunk kihívott, elhívott egyházának és dicsőségének lehetünk mi is részesei magunk is -- ha minket is valóban elhívott, ha meghallottuk a hívó szót. Mivel tehát az el- és kihívottakról, kiválasztottakról (ekkaleó), azaz az eklézsiáról (ekklészia) van szó, talán bocsánatos bűn, hogy többször idézek SZABÓ LAJOS Orosházán elhangzott előadásából. Érdemes lehet talán elgondolkodni a textus kapcsán is az alábbiakon: "amikor Isten igéje valóban hallhatóvá válik, akkor egyesek menekülésszerűen elhagyják az istentiszteletet, de mások éhesen és hálásan fogadják a felkínált ételt. Ha Isten Lelke (a lelki élet) központi helyet kap a keresztyénségben, még ha esetleg nélkülözi is a legújabb reklámfogásokat és közösségépítő eljárásokat, akkor s vonzó marad. Ha Isten teljes hatalmának jelenléte tölti be a keresztyének szívét, akkor az élet legnehezebb krízishelyzeteiben is megtaláljuk a stabilitáson és labilitáson túli szükséges kezdő lépéseket." (MANFRED JOSUTTIS: Petrus, die Kirche und die verdammte Macht, in: SZABÓ LAJOS: Fenntartott, eltartott, megtartott egyház, in: Lelkipásztor 2001/10, 377. o.) Kiválasztottak vagyunk! Persze ezt sokféleképpen lehet értelmezni. Lehet felsőbbségtudattal. Lehet előjogokra hivatkozva. Lehet vágyakozva. Lehet cinkos, a kívülállókat figyelmen kívül hagyó összekacsintás is -- de lehet olyan cinkos felfele mutogatás is, amit egy alkalommal autóban tapasztaltam meg: egy német autós rám dudált, és nagyban mutogatott felfelé. Nem értettem, mit akar, pedig a piros lámpáknál többször is egy más mellé kerültünk. Csak nagy nehezen derült ki, mit is akar -- amikor később megláttam, hogy az ő autója is egy kis halemblémával van megjelölve. Mivel észrevette és értette az enyémen levőt, boldogan élte meg a közösséget, és tudatni akarta velem is. Pál arról beszél most a kiválasztottság kapcsán, hogy először is a 'kiválasztottsági tudat' hálaadást jelent. A meglepőbb azonban az, hogy még ezt a hálaadást sem úgy könyveli el, mint amit illemtudóan, a maga 'jólneveltsége' számlájára írhatna, hanem számára a kiválasztottság is és a belőle fakadó hálaadás is: tartozást jelent. Emellett szilárdságot és hagyományokhoz való ragaszkodást követel -- ugyanakkor a vigasztalás reménységét is nyújtja, valamint vezet a megszentelődésben. Miben áll a kiválasztottság? Pál a következőket sorolja fel: 'predestináció', megszentelődés, igaz hitre jutás, Krisztus dicsőségében részesedés, állhatatosság, 'hagyományhűség', evangéliumhirdetés, vigasztalás, reménység, engedelmesség, bizonyságtétel. A kiválasztás először is üdvösségre 'predestinál' -- azaz kezdettől az üdvösségre szól a kiválasztás 'eleve elrendelése'; emiatt ebben semmi részünk nem lehetett, így a kiválasztottság minden olyan felfogását lehetetlenné teszi, amely előjogokként, felsőbbrendűen érti azt. E predestinációból persze következmények is folynak, nem mehetünk már el mellette rácsodálkozás nélkül, saját feladatvállalás nélkül. "Isten döntésének és cselekvésének a nagyságát nem szabad szemünk elől téveszteni, különben állandóan a saját cselekvésünk és döntésünk nagyságán tájékozódnánk, és nagy tévedésbe esnénk. Nem részvényesek, nem egyesületi tagok, nem 'teremőrök', nem alapítók vagyunk, hanem meghívott vendégek, egymásra bízott testvérek." (SZABÓ LAJOS: Fenntartott, eltartott, megtartott egyház, in: Lelkipásztor, 2001/10, 379. o.) Miként valósul meg tehát ez a kiválasztás? A Lélek munkája által, mely kettős: megszentelés és hitteremtés. Ez vezet Krisztus dicsőségéhez -- más út nincs. Ezért kell szilárdnak lenni, megállni a kísértésekben is (melyek pl. más utat javasolnak), ragaszkodni a 'szent tradícióhoz' -- azaz a Pálék által is beszédben és levélben hirdetett-tanított evangéliumhoz (mely ránk nem másképp, mint a Szentírás lapjain maradt). Ez az evangélium végezheti el bennünk is Jézus Krisztus és az Atya örök vigasztalását -- a halálból is életet adó reménység által. Ez erősíthet meg arra, hogy Isten akarata szerinti legyen életfolytatásunk -- ebből származik a 'beszéd engedelmessége' is, a 'szóbeli jócselekedet', a szóval és cselekedettel is bizonyságtevő keresztyén hang. A kiválasztottsággal kapcsolatban érdemes figyelni, hogy az Újszövetség tulajdonképpen nem elhatárolódásként fogalmazza ezt meg, hanem sokkal inkább egy nagy egyesítésként. Nem azzal foglalkozik, hogy mi van az egyházon kívüliekkel, hanem azzal, hogy az egyházon belül a közös kiválasztottság mekkora egységbe foglalja a gyülekezet tagjait akkor is, ha emberi körülmények tekintetében hatalmas eltérések vannak. Nem tudom, milyen titkos asszociációkon keresztül, de eszembe jutott egy dianetikás vicc -- hátha nem véletlenül vetődött fel bennem, úgyhogy hadd álljon itt: Az előadó lelkesíti a hallgatóságot: Ti mindannyian individuumok vagytok! A tömeg felel: Mi mindannyian individuumok vagyunk! -- Ám egy hang is megszólal hátulról: Én nem! -- Vajon van-e ennek a viccnek és a benne rejlő amúgy komoly kérdésnek jelentősége az igehirdetés kapcsán. Nekem sajnos fogalmam sincs, de talán lesz, aki megtalálja a választ... Nem árt arra is figyelni, hogy Pál frissen alapult gyülekezetnek ír, olyanoknak, akik nem beleszülettek-beleszoktak a gyülekezetbe, hanem sorsfordító változáson átesve kerültek Krisztus testébe. Lehet, hogy lényegtelen, de talán mégsem: egyáltalán nem biztos, hogy egy az egyben alkalmazható az igeszakasz a padokban ülőkre mind! Igen ám, de mit kezdjünk ezzel a szituációs különbséggel? Úgy sejtem, hogy a tényközlő kijelentés talán nem alkalmazható közvetlenül mindenkire, mint megtörtént esemény, de célként, ill. a felszólításként megfogalmazódottak már igen. Belőlünk már kikopott az eklézsia használata is, jelentése is -- de az első keresztyéneket még fűtötte, pezsgő izgalommal töltötte el, hogy átélhették: Isten valóban kihívta őket régi életükből, a világ életéből, hogy egy új világot kezdjen el építeni az evangélium által. Kiválasztottság-tudatuk ezért örömöt és jó reménységet jelentett számukra, hiszen önmagukon tapasztalhatták meg az evangélium hatalmát, életformáló erejét. Azt, hogy még gondolataik is megváltoznak, megváltoznak tetteik is. Nem egyszerűen úgy, hogy a tökéletesek társadalmát alkotnák meg, akik soha nem vétkeznek. Nem, nem ezt jelenti egyháztagnak lenni. Másban jelentkezik a perfekcionizmus -- nem tetteikben tökéletesek, hanem Isten tökéletesen megbocsátotta bűneiket, mert szerette őket, mert kezdettől fogva kiválasztotta az üdvösségre. Erre az isteni tettre figyeljünk hát, ne az emberiekre. Úgy ne járjuk, mint az az édesanya, aki hit nélkül nőtt fel és élt, de anyósa szívén viselte az unoka sorsát, és mindent megmozgatott, hogy hittanra, gyermek bibliakörre járjon. Egyszer csak azonban az anyja nem engedte többé lányát hittanra, mert azzal jött haza, hogy Jézus mindenkinél jobban szereti őt. Az önző ember megharagszik az ilyesmitől. Hogyan képzelik ezek ott az egyházban, hogy Jézus jobban szerethetne bárkit is, mint a saját anyja?!? Pedig csak az evangélium igazságát tanították a kislánynak. Azt, hogy előbb és jobban szeret Isten, mint mi szerethetünk. Ennek nem megharagítania kellett volna, hanem mérhetetlen örömöt ébresztenie. Mi teszi az egyházat? Mi tesz egyháztaggá? Sok mindent felsorolhatnánk -- járulékfizetés, istentisztelet látogatása, gyülekezeti mozgolódás-szolgálatok, perselypénz, tisztségviselés, stb. Ám ez nagy tévedés! Ugyanis egyetlen egy van: Isten elhívása! Aki ezzel nem rendelkezik, az nem keresztyén, nem egyháztag -- még ha minden gyülekezeti megmozdulásban jelen van is, még ha magabiztosan annak tartja is magát. Nem az számít, szereplünk-e a gyülekezeti névsorban, hanem hogy szereplünk-e a kiválasztottakat felsoroló élet könyvében! Miben áll az egyháztagság? Megszentelődésben, igaz hitben, az evangélium befogadásában, Krisztus dicsőségében, szilárd megállásban, hagyományban, kegyelemben, örök vigaszban, jó reménységben, engedelmességben. Az egyház nem emberi akaratokra, nem is emberi akaratokból épül, hanem az evangélium alapjára az isteni kiválasztásból. Jubileumi Kommentár (most csupán ennyi van benne): "2 Thess. 2,13-17. Intés az állhatatosságra. Ezért a végső dolgokról szóló fejtegetés is hálaadásba megy át azokért, akiket szeret az Úr és kiválasztott az üdvösségre a Lélek szentelésében és az igazság hitében (13). A kegyelmi kiválasztás az alapja annak, hogy a "Jézus Krisztus dicsőségének elvételére" (14) állhatatosak maradnak és megtartják, amit az apostoltól vettek (15). Az elhíváshoz az is hozzátartozik, hogy Isten örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozta meg a híveket (16). Ezt a szigorú hangnemben kezdődő szakaszt az apostol Isten szeretetének ismételt hangsúlyozásával (13.16.), majd áldással zárja: Isten "vigasztalja meg szíveteket és erősítsen meg titeket minden jó munkában és beszédben" (17)." Sálóm-Eiréné-Pax, Üdv: \\\\\\///// / _ _ \ (| (.) (.) |) ____________________.oOOo__( )__oOOo.____________________ | | | Tommyca - Szakács Tamás | | | | 2170 Aszód, Falujárók útja 5/8. 2. lépcsőház, I. em. 7. | | (28) 402-085 | | | | tommyca@mail.digitel2002.hu | | http://www.extra.hu/Tommyca | |____________________.oooO________________________________| ( ) Oooo. \ ( ( ) \_) ) / (_/