Feladó: "Szakács Tamás" Címzett: "Fraternet Mindenki" Tárgy: Rm 10,12-17. - Üdvösségre halló fül Dátum: 2001. június 15. 19:43 Kedves Mindenki! Úgy látszik, a nyár bekeményített, és jelenleg egészen őszig minden vasárnapra be vagyok táblázva helyettesítésekkel. Ennek következtében szeptemberig nincs kegyelem [na, nem teológiai értelemben! :-)], várhatóan minden héten küldök egy igehirdetést összekuszáló merényletet. :-) Ugyanakkor buzdítani is szeretném minden lelkészkollégámat ugyanerre, mert nagyon kevesen vagyunk, akik meg szoktuk ezt tenni, pedig talán nem annyira nagy nehézség nemcsak papíron, hanem számítógépesen (is) készülni az igehirdetésekre, így megoszthatóvá téve mások számára is... Mivel az elektronikus változatnak köszönhetően a Jubileumi kommentárt nem csemegézve, hanem egy az egyben idézem, ezért úgy gondoltam, ezt nem az elejére, hanem a végére teszem, mert könnyen lehet, hogy van, akit ebben a terjedelemben nem is érdekel, vagy magának is megvan. (Tudom ajánlani amúgy mindenkinek az Arcanum által megjelentetett BibliaTéka CD-t, melyen a különféle Bibliák mellett lexikonok, magyarázatok is szerepelnek! [Igaz, kicsit református beütésű lett Kálvin Institúciója ill. a Református énekeskönyv, világtalálkozó miatt, de nem muszáj mindent használni belőle.] akinek van Biblia 5.0 CD-je az olcsóbban frissíthet [sőt, tőlem vissza se kérték a Biblia 5.0 CD-t, így egyúttal el is ajándékozhattam.) Na, a sok duma után jöjjön a lényeg is: "Ez a levél az Újtestamentum valóban legfontosabb részlete és a legvilágosabb Evangélium, amely méltó és érdemes arra, hogy a keresztyén ember nem csak hogy szóról szóra, kívülről tudja, de napra nap úgy törődjék vele, mint a lélek mindennapi kenyerével." (LUTHER: Előszók a Szentírás könyveihez, 128-129. o.) Nyilvánvaló, milyen fontos szerepet töltött be LUTHER életében e levél -- olyannyira, hogy már-már 'római evangélikusoknak' mondhatjuk magunkat. És való igaz, benne létfontosságú keresztyén tanítások találhatók. Most nem csupán egy-egy gyülekezet aktuális helyzetre reagálva tárja föl Pál az evangélium titkát, hanem szinte azt mondhatnánk, rendszeres teológiai dogmatikát alkot. Fő téma a levélben törvény és evangélium kapcsolata. Textusunk ugyan nem ezzel, de a keresztyénség szintén egyik legfontosabb kérdésével foglalkozik: hogyan jut el az üdvözítő hit és annak evangéliuma az emberhez? Igaz, érdemes tudni, hogy a levélbeli konkrét helye Izráel népére vonatkozik -- ugyanakkor az is kétségtelen, hogy általánosságban, minden keresztyénre igaz tételeket fogalmaz meg, hiszen "nincs különbség" (12.) -- csak Pál használja a szót, főnévként kétszer e levélben, melléknévként pedig 1Kor 14,7-ben, más értelemben. Nincs különbség tehát az egyetemes bűnösségben (3,) sem, és a mindenkiért elvégzett megváltásban sem! Pál szokásához híven az Írásból vett idézetekkel alapozza meg következtetéseit. Nincs különbség (12.), ma sem történhet másképp az igehirdetés. Nemcsak az alapige elengedhetetlen, de az is, hogy az egész igehirdetés megmaradjon az igei talajon, különben csupán emberi beszéddé, szónoklattá degradálódik, nem lesz Isten teremtő igéjévé. Persze számunkra már nem csak az Ószövetség adott, hanem sokkal inkább az Újszövetség -- hiszen ebben teljesebben található meg Krisztus beszéde, az igehirdetés tárgya! Igehirdetés, küldetés -> evangélizáció és misszió fontosságáról, bibliai szükségszerű következéséről olvashatjuk JÜNGEL cikkét a. Lelkipásztor mostani számában: Minden keresztyén feladata a misszió, evangéliumhirdetés. Nagyon találó a bevezetőmondata: "Ha az egyháznak szíve lenne, valódi, dobogó szíve, akkor a szívverését legfőképpen a misszió és az evangélizáció irányítaná, és bármiféle fogyatékosság az egyház missziói tevékenységében azonnal súlyos kardio-vaszkuláris zavarokhoz vezetne. Amennyiben érintettek vagyunk abban, hogy az egyházi élet egészségesen működő keringési rendszerrel rendelkezzen, akkor kötelesek vagyunk a misszióval és az evangélizációval foglalkozni." Lehet, hogy azt gondolod: ugyan már, mit számít az én szavam, hiszen nem értek én ehhez, képzetlen is vagyok? Emberi oldalról valóban nagy merészség az igehirdetés. Aggodalomra azonban semmi ok, ha nem a magad gondolatait próbálod sulykolni, hanem Krisztus beszédét. Akkor az Ige megcselekszi, amit akar, mert "ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem." (Ézs 55,11.) Persze lehet, hogy nem azt a célt éri el, amit mi szeretnénk. De ez nem is baj, nem ilyen ígéretet kaptunk rá, hanem azt, hogy Isten célját elvégzi! Igehirdetőként nem az eredményre kell figyelned -- a meghallás, hitre jutás persze örök feladatunk marad igehallgatóként! --, hanem arra, hogy teljesítsd feladatot: "Hirdesd nekik az én igéimet, akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele" (Ez 2,7.) Hol akad el a hit? Lehet sok kifogást találni, de Pál az általa felvázolt lépcsőknél egyértelművé teszi, hogy csakis egyetlen helyen lehet probléma. Hiszen Isten küld igehirdetőket, azok hirdetik az igét szerte a világban, meg is lehet hallani. Mivel az evangélium lényege igen egyszerű, ezért meg is lehet érteni -- akkor is, ha az Ige egyes részei nehezen vagy egyáltalán nem válnak világossá. Így hát Isten mindent megtett. Hol akad el hát a hit?! Csakis az utolsó lépcsőfokon: ott, hogy nem engedelmeskedtünk! "Uram, ki hitt a mi beszédünknek?" (16.) Ebben sincs különbség: akárhonnan is származol, a hitbeli elakadás egyedül a Te vétked. Kár is kifogásokat keresni, mintha egyéb akadályok jöttek volna közbe, mintha mások rettentettek volna el. Nincs különbség, nincs kifogás, hitetlenséged önnön bűnöd! Éppen ezért egyetlen megoldás lehet: "Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek?" (13-14a.) Ezt a láncszemet kell reparálni: hívd szívbéli hittel segítségül az Úr nevét, és Ő üdvösséget ad! LMK-n elhangzott gondolatok: Szentháromság u. vasárnapok tartalma: mit is jelent Krisztusban élni? Miért nem ismeri fel Izráel Krisztust? Erre keresi -- és adja meg -- Pál a választ. Engedelmeskedni, hallani: uJpakouvw -- ráhallgat, odafigyel. Az engedelmesség etikai jellegű, pedig nem az etika teremti a hitet! PÁLFFY(?): Pál héberül gondolkodik: az a*kohv nem hallás, hanem prédikálás! A héber megfelelő a hu*Wmv=. A hit az ige hirdetéséből, az igehirdetés pedig Krisztus beszédéből származik. Isten megspórolhatná és kiiktathatná ezt a közbeeső láncszemet -- az igehirdetőt --, mint legnagyobb hibaforrás, és mindenkit térdre kényszeríthetne. De nem tette -- még Jézusnál is meghagyta a félreérthetőséget. Ige hallásból -- de nem az igehirdető saját hitgondolatát adja, a tartalom adva van, nem az igehirdető határozza meg. Hit hallásból -- nincs garantált siker. De kell az igehirdetés, nélküle nincs hit. Ne felejtsük el az 1. fejezetet! BARTH igehirdetői koncepciója: 1. Ego dico? 2. Ecclesia dicit? 3. Krisztus is vallja? Jó eligazítást ad az egyházi évben az óegyházi evangélium és epistola -- gazdag és Lázár. Nincs különbség (12-13.): Aki segítségül hívja, ott nincs különbség, ott még a szűkölködést is úgy élik meg, mint bőkezűséget. Ahol nem hívják segítségül, ott már széthúzás van, a bőségben is szűkölködés. Augustana V. cikkely: Isten azért rendelte az igét, szentséget, hogy hitre juttasson. 5 kérdést tesz fel Pál az igehirdetés fogadtatásáról. Az emberi beszéd valóban félreérthető (temérdek esetben tapasztalom, hogy amit mondok, szinte ellenkezőjeként jut vissza), félretolható (nagyon logikus magyarázatokat gyárthatunk, miért is ne higgyünk az Igének), de Isten beszéde már teremtő erő, így mégis a leghatékonyabb módja a hitre juttatásnak! Nem erőszak, így ellent lehet állni, így nem hisz mindenki -- de önkéntes kereteken belül mégis a leghatékonyabb. Szeretjük azt képzelni, hogy mi értelmezzük az igét, mi vagyunk hallgatóként az aktívak. Pedig a lutheri írásértelmezés szerint pont fordítva van: az Írás, az Ige értelmez minket! Akkor lesz számunkra is élő és ható, hitet teremtő, ha hallgatóként ezt felismerjük. Rm felépítésén is érdemes elgondolkozni: 1-8: nem szégyenlem; 9- 11: Izráel sorsa; 12-14: következmények (etika). A csattanó az utolsó mondat: Krisztus beszéde. Jubileumi kommentár: "Róm. 10,1-13. A hitből való igazság az üdvősség egyedüli útja. Rövid bevezető szavak után, amelyekben még egyszer nyomatékosan mutat rá népe útjának helytelenségére, azt bizonyítja Pál, hogy az Izráelnek adott törvény is a kegyelemből, hit által való megigazulást tartja az üdvösség egyedüli útjának, és nem hagy kétséget afelől, hogy ez nem egyeztethető össze a cselekedetekből való megigazulás útjával. Bizonyításának alapja Tóra-hely, magyarázatát a rabbinusoknál megszokott láncszerű kifejtéssel adja. Pál önmaga Krisztus előtti életének képét látja Izráel fiainak életében, de ismét hangsúlyozza, hogy nem az elutasítás, hanem a közösségvállalás lelkületével tud csak gondolni rájuk (1- 3). Népére nézve az a hő óhaja (eudokia, héb. rácón, a zsidó és keresztyén irodalom "nagy szava", másfajta görög nyelvű iratokban alig fordul elő) és imádsága, hogy üdvözüljön. Jézus Krisztus nem elszakította népétől, amikor elhívta, hanem még szorosabb közösségbe fűzte vele. Izráelről mondott korábbi szavainak helyes megértését akarja még inkább biztosítani itteni szavaival, és ezek hitelét különösen az növeli, hogy Pál önvallomását tartalmazzák. Istenért rajong ez a nép, de rajongása elvakulttá teszi: nincs hite, csak önmagában bízik, ezért nem részesül Isten Lelkének ajándékában és általa a helyes ismeretben sem (vö. 7:14kk.). Izráel fiai téves kegyességükben annyira elteltek önmaguk fontosságának tudatával, hogy nem maradt hely az életükben Isten igazsága, a Krisztus számára. Egyedül Krisztus vezeti el az igazságra azokat, akik benne hisznek, és ezzel kizárja a megigazulás minden más útját (4). Cím és bevezetés ez a vers a következendőkhöz. Csak úgy érthető, hogy Krisztus üdvözítő tette véget vet (telos tehát nem "teleológikus" értelmű itt) a törvénynek mint üdvösségre vezető lehetőségnek (vö. Gal 3:12). Persze, ez nem azt jelenti, hogy a törvénnyel együtt "vége" az igazságnak is: Isten igazsága az önmagában való bizakodás helyett a Krisztusra való teljes ráhagyatkozást várja az embertől. Az ószövetségi kijelentés is ismeri a megigazulás kétféle formáját, szembe is állítja egymással, és rámutat arra, hogy az ember számára csak a hit által való megigazulás útja járható, de ez különbség nélkül járható mindenki számára (5-13). A törvényből való megigazulás egyszerűen lehetetlen az ember számára, mert a benne foglalt feltételnek nem tud eleget tenni (Lev 18:5). A hitből való igazságot viszont úgy jellemzi itt Pál, hogy megszemélyesíti, megszólaltatja. A Deut 30:11-14 idézése rendkívül szabad (inkább csak "kifejezéstárnak" használja Pál a részletet, mint bizonyító eszköznek): az eredetiben itt is a parancsolat az alany, Pál azonban az egész gondolati lánc tartalmát annyira jellemzőnek érzi a hitből való megigazulásra, hogy minden szavát Krisztusra vonatkoztatja. A Krisztusban adott üdvösség lényege éppen az, hogy a törvény útján járó ember önmaga üdvösségének hajszolásában kimerülő; másokra gyümölcstelen, önmagára meddő életformájától szabadít meg, - egyszerűen azzal, hogy Krisztus itt van, nem nekünk kellett a halálból kihoznunk, mert Isten támasztotta fel. Evangéliuma pedig meghirdetése és megvallása által olyan közeli valósága az életünknek, hogy titokzatos módon teljességgel egy vele. Egy egyszerű hitvallás az üdvösségre vezető út: Úr a Jézus (Kyrios Iésous a görögül beszélő gyülekezetek hitvallása, akik számára a kyrios jelentette azt, amit a zsidók a Messiás címmel fejeztek ki), és ő feltámadt a halálból. Lehet, hogy ez a formula ősi keresztelési hitvallás, de két mondata mindenesetre Pál theologiájának két alappillére. Ézs 28:16 szava válik Pál számára bizonyossággá két dologban, amelyeket egy lélegzetre említ, a bizonyságot megerősíti Jóel 3:5 (LXX: 2:32). A hit magasztalása az egyik: ez az egyetlen "létalap", amely nem hagyja cserben az embert, ha reá helyezkedik. A Krisztusban (kyrios) megmutatkozó kegyelem gazdagsága a másik: ő mindenkinek egyformán Ura, zsidónak és görögnek (érdekes a megállapítás antitétikus parallelizmusa a 3:29k.-hoz képest); aki hozzá fordul segítségért, az üdvözül. Róm. 10,14-21. A hit Izráelnek is nyitott kapu az üdvösségre. Az üdvösség egyedüli útjáról mondottak után nagyjában a korábbi theologiai gondolatmenetben azzal a kérdéssel foglalkozik Pál, hogy nem volt-e és nincsen-e Izráel elől elzárva a hit által való megigazulás útja. A válasz az "elvi" megállapítások helyett itt nagyobb figyelmet szentel Izráel történeti helyzetének a múltra, de a jelenre nézve is, ahogyan az ószövetségi idézetek is jól mutatják. Az üdvösség közvetlen kapcsolatban áll az Úr nevének segítségül hívásával, de ennek szükségszerű előzményei vannak. Megvoltak és megvannak-e ezek Izráel életében? (14-15) A kérdés a maga öttagú logikai láncolatával a 13. vershez kapcsolódik, és azt kérdezi meg részleteiben, hogy az üdvösségre vezető út előzményei nem hiányoztak-e Izráel életéből. A kérdés megfogalmazása általános, de így is világos, hogy Izráelre vonatkozik. A segítségül hívás feltétele a hit; ezé viszont az, hogy hallják azt, akiben hinni kell; ennek feltétele az, hogy legyen, aki hirdeti az igét arról és annak a nevében, akire hallgatni kell; végül az igehirdetéshez. küldetés kell - attól, akiről az egész láncolatban szó van: az Úrtól. A prófétai idézet már sejteti a választ (Ézs 52:7 szabadon, némi rövidítéssel a LXX szerint): Izráel hallotta az igét, prófétája túláradó szavakban zengi az igehirdető küldetésének dicséretét. Isten Izráelről egész történelme során meghatóan gondoskodik, de a nép legjobbjai mindig azt panaszolják, hogy Istennek övéi keménysége miatt más népekhez kell folyamodnia, övéit pedig kemény ítélettel kell fegyelmeznie (16-21). Először általánosságban mutat rá Pál arra, hogy Isten minden ajándéka hiábavaló annak, aki nem teszi meg a hit döntő lépését: pedig egyedül ennek a megtételét várja Isten az embertől. Ézs 53:1 idézésével támasztja alá Pál ezt a tételét, amely Izráel életének nem mai keletű jelensége. Majd a 14. vershez visszatérve megismétli a hit kérdésében döntő tételét: a hit forrása csak a Krisztus beszédéből fakadó igehirdetés lehet (akoé "amit hallunk, közlés, híradás", itt az apostoli igehirdetés szava). Ha valaki arra gondolna, hogy ez éppen csak Izráelhez nem jutott el, annak felel a Zsolt 19:5 üzenete (az értelmezés szabad, mert ott a teremtett világ kinyilatkoztató erejéről van szó, itt pedig a világon mindenütt hangzó keresztyén igehirdetésről, egyébként a szövegforma a Zsolt 18:5 LXX-hoz igazodik). Ha pedig azzal érvelne valaki, hogy Izráel nem értette jól az igehirdetést, nem ragadta meg úgy, mint Isten tulajdon szavát, az figyeljen Isten Mózesnek adott kijelentésére (Deut 32:21): ha Isten a népnek nem is nevezhető értelmetlen népet emelt magához Izráel felingerlésére, akkor ez az értelmetlen nép nyilván megértette őt. Mennyivel inkább akkor választott népe! Még élesebb világosságot teremt a kérdésben Ézsaiás prófétai szava (65:1k.), amelyben félelem nélkül hirdeti meg keménysége miatt népének az őt küldő Isten ítéletes szavát, és ebben az ítélet oka is világosan benne van: a nép engedetlensége és ellenszegülése ez. Mindez igaz volt Ézsaiás idejében, igaz Pál korában is. De ahogyan nem vezetett Izráel "kitagadására" Ézsaiás idejében, úgy nem fosztja meg az üdvösség lehetőségétől Izráelt Pál korában sem, ma sem. Csak ebben a feszültségben értjük jól a levélnek ezt a fejezetét; különben is, amikor Pál ezeket a szavakat tollbamondja, az evangélium mindenfelé a Birodalomban hirdettetik a zsidóknak is." Sálóm-Eiréné-Pax, Üdv: \\\\\\///// / _ _ \ (| (.) (.) |) ____________________.oOOo__( )__oOOo.____________________ | | | Tommyca - Szakács Tamás | | | | 2170 Aszód, Falujárók útja 5/8. 2. lépcsőház, I. em. 7. | | (28) 402-085 | | (30) 298-222-9 | | | | tommyca@mail.digitel2002.hu | | http://www.extra.hu/Tommyca | |____________________.oooO________________________________| ( ) Oooo. \ ( ( ) \_) ) / (_/ #