Feladó: "Szakács Tamás" Címzett: "Fraternet Mindenki" Tárgy: 2Kor 4,5-7. - Cserépkincs (Reformáció) Dátum: 2001. október 29. 22:22 Kedves Cseréptársak! Még nem a tetőcserepezésnél tartunk ugyan, csak az identitásunk megalapozásánál, de azért fogadjátok szeretettel e reformációi cserépdarabokat, hátha másnak is megvágja a kezét és nyelvét. :-) Eszközeinket jól kell megválasztani. A kapa nyele legyen jó erős, el ne törjön használat közben. Az autó féke fogjon biztosan, nehogy balesetet szenvedjünk. Az edény legyen szilárd, nehogy kilyukadva-eltörve kiömöljön a benne levő tartalom. Pál mégis cserépkincsekről beszél. Cserépedénybe rejtett kincstárról. Olyanról, mint amilyenek pl. a Kirbet Kumrán melletti barlangban voltak. A pásztorfiú csak játszadozott, köveket hajigált -- és a cserépre esve az eltörött. Pedig benne hatalmas kincsek voltak: régi tekercsek, melyek kétszer annyi idősek voltak, mint a legkorábbi ószövetségi kódex, a Leningrádi: 1 helyett 2 évezredesek. Az egyház is cserépedénybe helyezte iratait -- ám ezt a törékenységet, nem gyengeségként értelmezte, hanem úgy, hogy nagyon óvni kell, nem is szabad ezért hozzáérni. Így hát el is felejtették az évszázadok során, mit rejt az edény. Egy összetört szívvel lelkiismereti vádakkal vergődő professzor elszánt konokságára volt szükség ahhoz, hogy szíve mellett ez a cserépedény is összetörjön, és felfedezze a benne rejlő becses kincset: az Írást, az Igét, az evangéliumot. Természetesen nemcsak Pál, nemcsak LUTHER volt cserépedény -- mi is azok vagyunk. Sokféle értelemben. Abban az értelemben is, hogy a világ számára nem vagyunk megnyerők, nem vagyunk 'bizonyítóerejűek' -- vannak, akiket nem tudunk meggyőzni. Abban az értelemben is cserépedények vagyunk, hogy a gyülekezeten belül is bizony meg kell vallanunk, néha nagyon gyenge a muzsikánk. Ám az Ige figyelmeztet: ne az edény cserépvoltára tekintsünk, hanem a benne rejlő kincsre! Az 'bizonyítóerő' nélkül is, gyenge muzsika mellett is ugyanaz az érték! Lehet, hogy vannak erős vas- és kőedények, sőt, nemesfémből készült eszközök is, melyek megnyerők tudnak lenni, magukkal ragadók -- csak vigyázzunk: nehogy kiderüljön, hogy a tartalma talmi! Mert a világ persze sok látványt kínál mindenfelé, kasszasikereket, nézettségi mutatókat, ki tudja, mi mindent dugnak az orrunk alá önmaguk igazolására. És persze, hogy vonzó a díszes csomagolás, csábítja szemet. Ám nem minden a csomagolástechnika! Csábító volt az alma külseje is -- mégis veszélyes a tartama. Temérdek csillogó-villogó csomagnak még sincs értéket képviselő tartalma. Még az egyház körein belül is előfordul, hogy ugyanezzel áltatnak: búcsúcédulákat ajánlanak, mely láthatóvá teszi a bűnbocsánatot, gyönyörűen becsomagolja nekünk díszes papírba, más feladatunk már nincs is, csak leperkálni az összeget. Imponáló szónokok állnak elő, akik magukkal ragadnak akár tömegeket is megnyerő fellépésükkel és önreklámjukkal -- akár öngyilkos szektákig elfajulva is. Ám vigyázzunk, mert ezeknek mind közös a gyökere: vegyük észre, hogy valójába önmagukat ajánlják, önmagukat gazdagítják, csak üzletszerűen kéjelegnek vallásos csomagolásba bújtatott mammonimádatban, bálványimádásban! Ma is hangzik Mephisto (?) áriája: Eladó az egész világ! Pénzért minden a Tied lehet! -- Közben pedig kiderül, hogy valójában csak a pénzed lett mind az övé... Pál ezzel szemben azt mondja: lehet, hogy gyönge muzsikusok, törékeny cserépeszközök vagyunk csupán, és nem tudunk elég megnyerően fellépni -- de hát erre nincs is szükség, hiszen mi nem magunkat hirdetjük, hanem a Feltámadottat! Mi csak gyarló szolgái lehetünk. Cserépedény vagyunk -- de csak azért, hogy ne minket nézzetek, hanem a benne rejlő kincset, a hirdetett Urat! Ebben ismerszik meg az igazi apostolság, nem a külső erőben. Aki magát ajánlja, az nem sokat ér -- azaz az értékes az egyházban, akit az Úr ajánl! (10,18.) Érdekes, hogy a pápa bocsánatot kért: "II. János Pál bocsánatot kért egyebek között a keresztes hadjáratokért, a vallásháborúkért, a protestantizmus nagyjainak, Luthernek, Kálvinnak és Zwinglinek a kiközösítéséért, valamint az inkvizícióért." (A pápa bocsánatot kért Kínától, in: Magyar Nemzet, 2001. október 24.) Most akkor végül is ki vagyunk átkozva, vagy sem? Kicsit meredek kerettörténet, de hát nem kötelező alkalmazni, még elolvasni sem! :-) Mindenesetre leírom: Vasárnap éjjel játszották a Big Man and Little Boy c. filmet, amely az OPPENHEIMER vezette los alamosi kutatócsoportról szól. Egy háború mindig alkalmas egyes politikai erőknek, hogy legalizáljon szörnytetteket. Most, ma is így van, és így volt a világháborúban is. Az egyháznak még erre sem volt szüksége -- vagy legalábbis nem testi, hanem lelki síkon folytatott háborút (keresztes háborúk, boszorkányüldözés, inkvizíció, ellenreformáció). Miért beszélek szörnytettekről? Azért mert a film arról szól, hogy Amerika nagyon szeretné megnyerni a háborút és végre véget vetni fiai halálának a frontokon. Bármire képesek e cél érdekében, és attól a félelemtől vezérelve, hogy ha nem ők, hát akkor a németek fogják bevetni a csodafegyvert. Ugyanis Big Man ill. Little Boy a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák neve... Az első technikai nehézség az volt, hogy annak érdekében, hogy a szükséges, láncreakcióra képes mennyiségű uránt elhelyezhessék a lövedékben, az egész szerkezetet vastag fallal kellene körülvenni, és hatalmas lenne. Aztán mégis sikerült megoldást találni: sokkal kisebb mérettel is elérhető mindez, ha egy hagyományos robbanószerkezettel létrehozott implózió préseli össze a radioaktív töltetet, hogy átlépve a kritikus tömeget, aktiválódjon. Így hát már elég volt egy gyengébb burok. Mondhatni elég volt cserépedénybe helyezni a kincset. Sőt, épp e cserépedény összetörése által léphetett működésbe a belé rejtett kincs. Nem pusztítását tekintve természetesen, de valami hasonló történt a reformáció esetén is. Élt egy lelkiismeretével küszködő ember, aki mindenáron kedves akart lenni Isten szemében. Szerzetes lett, hogy a legszentebb életet vállalja magára a cél érdekében. Csalódnia kellet. Nem megnyugodott, hanem egyre nyugtalanabb lett lelke. Mondhatni, a radioaktív töltethez hasonlóan magába kellett roskadnia ahhoz, hogy külső edénye összetörjön, és a becses tartalom kirobbanhasson belőle. Így terjedtek LUTHER tanai robbanásszerűen, mert az evangélium újrafelfedezésével megindult egy leállíthatatlan láncreakció. Jubileumi Kommentár: "2 Kor. 4,1-6. Krisztus dicsőségének szolgálata. Itt folytatja Pál a 3:1-ben elkezdett gondolatot, az apostoli szolgálat dicsőségét (miután közben súlyos gondolatai voltak az újszövetségi szolgálat dicsőségéről!). Visszatérve az apostoli szolgálatra, előbb néhány elhatároló, majd azután néhány megerősítő kijelentés következik. Mint akik Isten irgalmát nyerték el, nem fáradhatnak meg. (Az egkakeó jelentései közül ez tűnik itt helyesebbnek. Vö. Lk 18:1; Gal 6:9.) Ugyanakkor le kell mondani a takargatni való bűnökről -- elég nehéz ennek a fordítása, értelmezése; egy magyarázat egyszerre ötféle lehetőséget is felsorol. Legvalószínűbb értelmezése: Pál úgy érzi, hogy neki nincs miért szégyenkeznie, ha volt miért, akkor azt is nyíltan megtette már. Nem is akar senkit megcsalni ravaszkodással, vigyáz az igehirdetés tisztaságára (vö. 1Pt 2:2: hamisítatlan tej!). Apostoli munkája az igazság nyíltságával folyik, melyet minden ember mérlegelhet lelkiismerete szerint, de nem is csak ez szól ajánlásul, hanem az is, hogy "Isten előtt" történik mindez (vö. 1Kor 4:1-5). Ha ennek ellenére még némelyeknek mindig rejtett marad az evangélium (kaluptó -- mint ahogy a hajót elfedik a néző elől a hullámok...) -- annak nem az apostol az oka, hanem az, hogy ezek más hatalom alatt állnak, a "világ istene" elvakítja őket, melynek következtében ezek "elveszendők" (apollumenoi). Pedig nem kellene ennek így történnie, hiszen Krisztus dicsősége sugárzik. Elég nehéz a sok genitivuszt magyarul világosan fordítani -- szinte az apostol maga is küszködik a kifejezések és a mondanivaló gazdagságával. Itt hangzik el ismét Jézus Krisztusról: az Isten képmása (eikón) -- ami nem a valóságnál kisebb értékű, hanem éppen az ekvivalens megjelenés kifejezése (vö. Kol 1:15). Pál és munkatársai ezt a Krisztust hirdetik, mint a gyülekezet Urát, magukat pedig mint a gyülekezet szolgáit ajánlják. Ismét az apostoli szolgálat méltósága következik: amint a teremtés első lépése a világosság megjelenése, úgy az új teremtés (vö. 2Kor 5:17) első lépése az, hogy az Isten dicsőségének ismerete felragyog. Itt azonban fel kell figyelnünk arra, hogy az apostol nem azt mondja, hogy bennük, rajtuk ragyog fel, hanem: Krisztus arcán! Ismét említenünk kell: ha van is hasonlóság a misztika dolgaival, a kifejezések mégis az evangéliumot hordozzák, annak történelmi realitásában. 2 Kor. 4,7-18. Kincs cserépedényben. A dicsőség csúcsairól az apostol ismét visszazökken a valóságba, hogy azután majd újra emelkedjék... A szolgálat, a prédikálás; a keresztyén lét fényes volta után mintegy önmagára és társaira tekint. Korábban az alkalmasság volt a kérdés, most ugyanez más megfogalmazásban következik. Közismert gondolat a kincs cserépedényben, mely a maga paradox voltával azt tanítja: a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk (vö. JSir 4:2; Ézs 64:7). Nem panaszdalt mond az apostol a maga és társai cserép volta miatt, hanem a kincs értékét emeli ki a kontraszt által. Egyébként azt is sugallja, hogy a kettőt nem lehet felcserélni! A kincs nem az apostol személye vagy szolgálata, hanem a hirdetett evangélium! ..." Sálóm-Eiréné-Pax, Üdv: \\\\\\///// / _ _ \ (| (.) (.) |) ____________________.oOOo__( )__oOOo.____________________ | | | Tommyca - Szakács Tamás | | | | 2170 Aszód, Falujárók útja 5/8. 2. lépcsőház, I. em. 7. | | (28) 402-085 | | | | tommyca@mail.digitel2002.hu | | http://www.extra.hu/Tommyca | |____________________.oooO________________________________| ( ) Oooo. \ ( ( ) \_) ) / (_/