Feladó: "Szakács Tamás" Címzett: "Fraternet Mindenki" Tárgy: 2Kor 2,3-11. - Könnyek közt írt levél Dátum: 2001. november 10. 10:36 Kedves Frátrim! Sajnos most is kicsit késve, de talán nem elkésve küldök ötleteket az igehirdetéshez: 2Kor igen ritkán szerepel igehirdetésben, főleg e szakasz -- nem csoda, mert annyira speciális esettel foglalkozik. Nagyon furcsán hatnak e sorok. Egyszerre van távol tőlünk, és egyszerre nagyon is aktuális... Egyházfegyelemről van szó -- ezért távoli, ugyanakkor szükség van rá, nagyon elhanyagoljuk manapság; nem is csoda, hogy annyi egészségtelen vonást vonszolunk magunkkal... Pálnak nem volt könnyű az élete, sok támadás érte. Legjobban nem az fájt neki, amikor testi származás szerinti népe indított hadjáratot ellene, hanem az, amikor maguk a keresztyén gyülekezetek dőltek be a hitetésnek. Mert szinte nem volt olyan vonás, amit ne kritizáltak volna meg Pálban. Nemcsak megjelenését tartották egyesek nevetségesnek, előnytelennek, nemcsak igehirdetését titulálták gyenge szónoklatnak, erőtlen beszédnek, hanem még apostolságát is kétségbe vonták. Lehet, hogy voltak sokkal imponálóbb fellépésű vetélytársak, lehet, hogy sokkal szebb szavakkal tudtak hízelegni, retorikailag megejtőbben tudtak szónokolni, de Pál nem ezekkel törődött, hanem egyetlen, életében kétségtelenül megélt valósággá vált ténnyel: azzal, hogy ő Krisztus evangéliumát kell vigye szerte a világon, és hogy ez a megbízatása egyértelműen az ÚRtól ered. Pál története figyelmeztet: nézzünk a mai ige tükrébe. Vajon ott önmagunkat látjuk? Esetleg másik ember törekvéseit, amelyek meghatározzák tetteinket? Valami külső hatalom rabságában vergődünk? Talán már magunkba nézni sem tudunk? Vagy magunkba nézve Krisztus keresztjét pillantjuk meg, és ez válik cselekedeteink, terveink motorjává? Ha nem, akkor még nagyon gyerekcipőben jár keresztyénségünk, infantilis a hitünk. Persze senki ne higgye, hogy ezt olyan könnyedén mondom. Keservesen kellett magamnak is megtapasztalnom, hogy mindaz, amit én akarok, semmi. Egyrészt semmit sem ér -- másrészt Isten szemében semmit se számít. Sok minden történt velem, amit nem akartam életemben -- Isten mégis 'rám erőltette', nem engedett. Persze utólag általában kiderült, hogy Neki volt igaza, úgyhogy hálása tekinthetek vissza... Gondoljuk hát végig életünket Isten akarata fényében. Figyeljünk oda szavára, és úgy értékeljük eddig életpályánkat. Biztos -- ha őszintén teszed --, hogy temérdek szégyellnivalót fogsz találni. Biztos azonban az is, hogy Urunk kegyelmét is felfedezheted mindezek ellenére -- ha másképp nem, legalább úgy, hogy mégis megbocsátott. De ennél több is sokszor megadatik. Pl. egy újdonsült baptista ismerősöm vallotta meg, hogy hívő szülei ellenére, a maga döntésére ment orvosi egyetemre -- döntéséből kihagyta Istent. Ahogy fogalmazta: nem Isten hívta az orvosi egyetemre, hanem ő Istent. Később ugyanis bűnbánattal végigbeszélgette Urával a történteket, és ha ilyen 'utólagos jóváhagyással' is, de most már tudja, hogy az ÚR akaratából van az orvosin. Egyházfegyelem: Jegyesoktatás katolikusoknál -- kedden 'klerikus találkozó' volt, a kastélytemplomi plébános késett, mert jegyesoktatás volt, de nem sikerült a szokásos időben végezni (ahogyan mondta: olyan okos vőlegény volt, hogy mindenhez volt még egy riposztja). Így került elő, miképp is megy náluk a jegyesoktatás -- legalább 10 alkalommal találkoznak, és ha úgy adódik, még az is lehet, hogy nem jutnak el a végén az egyházi esküvőig. Pl. előfordult már vele, hogy teljesen falra hányt borsó volt, amit mondott, úgyhogy hazaküldte a párt azzal, hogy gondolkodjanak el otthon azon, mit is akarnak Istentől, mit is akarnak kezdeni Vele életükben. Volt olyan pár, amelyik aztán nem jött vissza. A plébánosnak 'könnyű a dolga', hiszen egyházjogilag meg kell tagadnia az esketést, ha a pár nem teljesíti a 'feltételeket'. Miért lehet ez érdekes számunkra, evangélikusok számára? Engem nagyon elgondolkodtatott: szép, szép, hogy protestánsként szabadabbak vagyunk, ezt meg is indokoljuk szépen azzal, hogy Krisztus szabadságra hívott el -- csakhogy sajnos rengetegen visszaélnek ezzel a szabadsággal! Hiszen való igaz, hogy sok esetben szinte hallható, hogy peregnek azok a borsószemek a földre... Nem volna mégis jobb kicsit formai követelmények szempontjából is komolyabban venni az egyház Uránt, és vetetni azokkal, akik ez egyház 'szolgálataira' tartanak igényt? Jó nekünk, ha csak vásári kelléknek tartják a lelkészt pl. egy esküvőn? Mert bizony sokan mondják, hogy ők azért akarnak egyházi esküvőt, mert az szebb. Hát ennyi az egyház? Családi ünnepet szépítgető kisiparos? A szeretet is más megvilágításban kerül itt elő, mint általában szoktuk. Nem a kizárólag szalonképes, nyájas magatartásban -- mert ha kell, Pál nagyon erélyesen és szenvedélyesen tudott fellépni; olyannyira, hogy ma durvának neveznénk egy-két megnyilvánulását. Sőt, akkoriban is volt, akiket az evangéliumhoz való radikális ragaszkodása, és az ebből következő erélyes fellépése sértett, és megbántódtak. Lehetne ez ellen tiltakozni, kritizálni, kifogásokat felhalmozni ellene -- de egyet ne felejtsünk: a példát Mesterétől vette, aki ugyanilyen hévvel szállt szembe azokkal, akik emberi akarásukkal Isten akaratát keresztezték! Lehetne Keresztelőt is faragatlan tuskónak nevezni, és sok más prófétát is, ill. az egyháztörténet számos alakját, de egyet ne felejtsünk: az igazságot nem szabad elfednünk a mázzal, mintha a máz volna a lényeg, és nem az alatta rejlő edény és annak tartalma! A krisztusi szeretet soha nem a mézes-mázos mosolydiplomácia volt. A krisztusi szeretet tud arról, hogy "A te házad iránt érzett féltő szeretet emészt engem." (Jn 2,17.) -- a krisztusi szeretet adott esetben az ostorragadás... Csak a hamis próféták hirdették minden tartalmi feltétel nélkül, hogy Békesség, békesség! Jeremiás azonban kénytelen volt azt mondani: Nincs békesség! Nem azért, mert ő ne szerette volna, ha nyugodtan élhetne, és az országban béke honolna -- hanem azért, mert Istentől tudta, hogy a külső békesség mit sem ér, ha közben a szív belseje romlott. Mert tudta, hogy Isten nélkül, vele szembeszegülve nincs, és soha nem is lehet igazi békesség. Pál sem úgy rendezte az ügyeket Korinthusban, hogy azt mondta: nem számít, mi történt, egyszerűen csak béküljünk meg! Nem ezt tette, hanem Isten igazságához ragaszkodva mutatott rá az evangélium adta útra, mert tudta, hogy ez az egyetlen keresztyén rendezési lehetőség. Nem a szemlehunyás. Nem a szenilis tudatlanság. Nem a naiv mosolygás. Egyedül az evangélium, annak igazsága vezethet el békességre minket is. Pál tudja, hogy ellenszélben nem lehet dolgozni. Pontosabban lehet, de nem sok haszna van, nem az építést szolgálja. Nem az a fő baj, hogy neki nehezebb a munkája támadói miatt, hanem az fakasztotta könnyekre az elveszett levél megírásakor, hogy ez az ellenszél legfőképpen a gyülekezetnek magának árt. Mert igaz ugyan, hogy a fáraó nem akadályozhatta meg, hogy Isten kivezesse népét Egyiptomból, de bonyolította az eseményeket. És ezt valójában nem a héberek sínylették meg, hanem még inkább az Egyiptomiak, akiknek el kellett szenvedni fáraójuk önfejűsége miatt a 10 csapást. Így van ez Pál esetén is: bár az ő helyzetét is nehezítette a korinthusiak ellenállása, engedetlensége, valójában azonban önmaguknak ártottak vele. "Inkább vegyük észre: mily bátor, egyben gyöngéd, alázatos és szeretettel teljes volt az ősegyház egyházfegyelme, s Pál mennyire tudott fenyíteni és megbocsátani. A megbocsátásban ő járt elöl, akit az inzultus ért. S milyen határozottan megkövetel két dolgot: legyen büntetés arra, aki hibázott, és legyen bocsánat, aki bűnét megbánta. Egyébként a Sátán belopódzik, mint egy nyitott ajtón, ha ezt a két kötelességet nem gyakoroljuk és nem együtt gyakoroljuk." (RAVASZ: Az Újszövetség magyarázata II., 148. o.) A visszafogadás a bűnbánónak szól, nem a bűnében megrekedtnek, azt folytatónak... "Ebben a szövegösszefüggésben a fegyelmezés Isten szerinti kezelése kölcsönös örömöt nyújt." (WILLIAM MACDONALD: Újszövetségi kommentár II., 109. o.) Jubileumi Kommentár: "2 Kor. 2,1-4. Fegyelmezés (egyházfegyelem). Ebből a szakaszból is látható az apostol rosszul sikerült látogatása Korinthusban, továbbá annak az elveszett levélnek az ügye, melyre a bevezetésben is utaltunk (vö. 2Kor 7:8 is). Pál apostoli tekintélye alapján megtehetné, hogy újra keményen lép fel megbántójával szemben, de ahogyan a hitükön nem akar uralkodni (1:24), úgy erkölcsükön sem. Nem akar bottal menni közéjük (1Kor 4:21). Nagyon emberi az apostol hangja. Neki is szüksége van vigasztalásra, és szeretné, ha a benne lévő öröm közös lenne a gyülekezettel. Bevallja azt is, hogy korábbi levele neki magának is sok gyötrelmet okozott. Ebből következtethetünk azért arra is, hogy ez a "könnyek között írt" levél nem egyszerűen "felülről lefelé", feljebbvaló és alattvaló kapcsolatból született, hanem ahogy a 4. vers mondja: hogy megismerjék az apostolban lévő szeretetet (agapé). A szakasz azonban túlmutat az emberi kapcsolatokon. Az I. részben említett koinonia miatt itt nem emberi szimpátiáról van szó, nem is emberi sikerélmény kereséséről, nem is mérlegelés útján jutott ide az apostol. Hanem arról van szó, hogy a korinthusiak gyülekezet, akikkel így akar beszélni! Aki maga is átélte a nyomorúságot és vigasztalást, most ugyanúgy szolgálja a szorongásban a gyülekezet vigasztalását. (Itt is thlipsis van, de nem azonos az 1:8-ban említettel, hanem az előző találkozásra tekint vissza.) Az agapé ugyanis nem mérlegel, hogy mennyi megbánás vagy belátás van a másik félben, hanem segít. Talán pontosan ezért volt "hatása" a könnyek között írt levélnek: nem a tekintély, hanem a benne érezhető szeretet hatott! Összefoglalva pedig: a fegyelmezésnek - miután egyházfegyelemről van szó - a célja nem a másik megregulázása, hanem a békesség (1:2) kialakítása. Ennek alapja pedig az Isten kegyelmes fordulása hozzánk, ezért nem a bosszú, hanem a szeretet motiválja a fegyelmezést gyakorló apostolt. 2 Kor. 2,5-11. Bűnbánat (egyházfegyelem). A konfliktus végleges lezárása van ebben a szakaszban. Ami történt, nem csupán az apostol személyét sértette, hanem a gyülekezetet is, legalábbis annak az apostol mellett álló többségét. Pontosan azonban nem ismerjük az esetet; miben állhatott a sértés. Mindenesetre, ahogy a 7:11kk. elmondja, elég nagy volt a felháborodás, talán azt is fontolgatták, hogy a büntetés mértékét még növelni is kell. A büntetés mikéntjét sem ismerjük pontosan, az "epitimia" lehet, hogy csak szóban elhangzó vádat, feddést jelent. Erről valószínűleg Titusz számolt be Pálnak (2:13), aki úgy vélte, hogy ez megfelelt a célnak, többre nincsen szükség. Annyival is inkább erre gondolt, mert a hírek szerint a megfeddett személy túlságosan is a szívére vette a dolgot, félő, hogy felemésztődik benne. A katapinó szónak van két jellemző előfordulása ugyanis: 5:4 - a halandót elnyeli az élet; és az 1Pt 5:8: az ördög elnyeli áldozatát. Hogy egy ilyen nem kívánt folytatást megakadályozzon, az apostol azt kéri, hogy tanúsítsanak iránta szeretetet (kyroó a jogi határozathozatal szakkifejezése). Ismét visszatér a korábbi levél céljára: mintegy a gyülekezet kipróbálására írta azt, s a gyülekezet kiállta a próbát. Miután pedig a gyülekezetben rendeződött a helyzet, az apostol sem akar tovább ezzel foglalkozni. Különösen azért nem, mert Krisztus színe előtt áll ő is, a gyülekezet is. Amikor pedig a megbocsátás esetleg nem történik meg, tér nyílik a Sátán előtt, akinek szándéka ismert (vö. pl. 11:3). Felvetődik az 1Kor 5 és e szakasz párhuzama, de általában a magyarázók elvetik. Ott ugyanis kifejezetten vérfertőzésről van szó, és a Sátánnak való kiszolgáltatásról (exkommunikációról). Itt sokkal kisebb horderejű az ügy. Fontos viszont az 1Kor 5-6 annyiban, hogy a gyülekezetben lévő vitás kérdések elintézése ott is szóba kerül. A keresztyén egyházban a fegyelem nem jogi kérdés, a büntetés nem öncél, a megbocsátás sem egyszerűen valaminek az elfeledése, hanem miután gyülekezetről van szó, koinoniáról, a megrontott békességet helyre kell állítani. Ezért kell a megfeddett embert vigasztalni is, helyreállítani a közösséget vele is! Ezzel ez a témakör befejeződik. A lezárás lehetősége abban van, hogy nem emberileg (kata sarka) gondolkoznak és cselekszenek, hanem Isten szentségével és tisztaságával igyekeznek járni ebben a világban (1:13)." Sálóm-Eiréné-Pax, Üdv: \\\\\\///// / _ _ \ (| (.) (.) |) ____________________.oOOo__( )__oOOo.____________________ | | | Tommyca - Szakács Tamás | | | | 2170 Aszód, Falujárók útja 5/8. 2. lépcsőház, I. em. 7. | | (28) 402-085 | | | | tommyca@mail.digitel2002.hu | | http://www.extra.hu/Tommyca | |____________________.oooO________________________________| ( ) Oooo. \ ( ( ) \_) ) / (_/