Feladó: "Szakács Tamás" Címzett: "Fraternet Mindenki" Tárgy: Csel 4,32-35. - Szív és Lélek közössége Dátum: 2001. július 13. 23:59 Kedves 'Hívők Egész Gyülekezete'! Nem könnyű a vasárnapi textus -- olyan értelemben, hogy nehéz nem csak általánosságokat mondani... Először is érdemesnek tartom, ha elővesszük a pünkösd másnapi prédikációnkat. Nem azért, mert akkor gyorsan felkészülhetünk a témában azonos igét felhasználva, hanem épp azért, hogy figyeljünk az egyházi év kontextusának eltérésére, és tudjunk ettől függetlenül a mostani vasárnapok jellegére figyelni. A 32. v. betoldása (semmi vita / különb(öző)ség nem volt közöttük) különösen is ideális képet fest -- ugyanakkor tudunk arról is, amikor problémák voltak. Így hát ne essünk szektás tévelygésbe, mintha idealizálni-heroizálni kellene a kezdetet, mondván, hogy mennyivel jobb volt akkor! A vagyonközösségről is tudjuk, hogy hosszútávon 'nem jött be' -- és épp a kirívó Anániás és Szafira történetéből az is, hogy nem volt kötelező. Hasonlóan fogalmaz LUTHER is: "Ne úgy forgasd és szemléld ezt a könyvet, amint egykor magunk is tettük, vagyis ne gondold, hogy Szent Lukács egyedül a maga cselekedeteit vagy az apostolok történeteit beszélné el, mint a jó cselekedetek és a jóravaló életet példáit; hogy tehát az apostolok javaikat mind megosztották a keresztyénekkel etc., amint Szent Ágoston és mások is vélték, mert ezek a dolgok nem tartottak sokáig és idővel véget értek. De tudd, hogy Szent Lukács e könyvben az egész keresztyénségnek a keresztyén tanítások örök legfontosabbját tanítja, vagyis hogy mindannyiunknak egyedül a Jézus Krisztusban való hit által kell megigazulnunk, a törvény hozzátétele vagy cselekedeteink segítsége nélkül." (Előszók a Szentírás könyveihez, 126-127. o.) Az ősgyülekezetnek volt egy hatalmas előnye, míg a pogány-gyülekezetek legjobb esetben is csak kilométerekkel utánuk kulloghattak: a Tóra alapján tudták, hogy Isten előtti kötelességük az özvegyek, árvák, szegények, elesettek segítése. Ez jelenik meg igeszakaszunkban is -- akkor is, ha ezt csak a kezdet kezdetén gyakorolták. Megszűnése viszont mutatja, hogy nem elég az indulat, szándék, a kiforrott gyakorlat csak idővel találja meg igazi helyét. Pl. ha mindenki mindenét eladja, akkor egy idő után már a gyülekezetnek sem lesz semmije, csak felélik dolgaikat -- és ez tulajdonképpen be is következett, ezért gyűjtött Pál a pogánykeresztyének között a jeruzsálemiek számára! A pogánykeresztyének ezt a módszert már természetesen át se vették, hiszen ószövetségi alapjuk nem volt rá, és addigra már az is bebizonyosodott, hogy ez az út nem járható -- fontos épp Anániás és Szafira esetén megjegyezni: szó nincs arról, hogy kötelező lett volna eladni a földjüket, és aztán pedig a teljes vételárat átadni! Nem ez volt a bűnük, hanem az, hogy azt hazudták, hogy mindent átadtak! A tulajdonuk eladása és átadása is kizárólag önkéntes alapon ment -- és konkrétan tulajdonképpen csak Barnabást említi még Lukács. Emellett már csak azért sem szabad idealizált képet festeni az első keresztyének életéről, mert Lukács is, és Pál levelei is jól mutatják, hogy bizony nagyon nagy gondok, viták, szakadások is voltak közöttük. Ne arra figyeljünk, hogy sikeres volt-e az ősgyülekezeti kísérlet a vagyonközösségre, se arra, hogy Anániásék visszaéltek a helyzettel, hiszen Lukács nyilvánvalóan nem erről tudósít! Amit ő láttat velünk, az az, hogyan hatotta át az első keresztyéneket a krisztusi lelkület, és ebből következően hogyan próbálták körülményeik között életüket a hit szempontjai alapján berendezni. A pontos mód egyedi, és csak ott és csak akkor érvényes -- a mögöttes szándék és lelkület azonban általános, és mindannyiunk számára érvényes: hogyan tudnánk életünket az evangélium világossága szerint berendezni? Hogyan tudnánk a mindennapjainkat ennek megfelelően alakítani? Hogyan tudnánk kapcsolatainkban is a Feltámadottról tenni bizonyságot? Hogyan tudnánk még az anyagiakhoz való viszonyunkkal is Istent szolgálni -- megosztva lehetőségeinket a gyülekezet közösségével, a rászoruló szegénekkel? Egy szív és egy lélek tudunk-e lenni itt a templomban, a faluban, mint keresztyének? Látszik-e rajtunk kifelé valami Krisztusból, vagy ugyanolyanok vagyunk, mint általában az emberek, a Krisztus nélküli világ? Az Úr Jézus feltámadásának bizonyságát hirdeti-e nemcsak hetente egy igehirdetés erejéig a lelkész a szószék fensőbbséges magaslatáról, hanem a gyülekezet minden tagja a hétköznapi munka fáradságában, akár szennyében is? Van-e rajtunk kegyelem, amely láthatóvá válik mások számára is, és ez a kegyelem táplálja-e a jóindulatot? Nem egyszerűen irányunkban, személyünk felé, hanem az egyház irányában, mint Krisztus teste felé. Felismerik-e az emberek rajtunk, hogy itt valami hatalmas érték található, vagy csak olyanok vagyunk, mint a rejtett kincs, melyről senki nem tud, melyet senki nem látott, nem is hallott? Tudunk-e javainkból segíteni a szűkölködőn, rászorulton, vagy csak érzéketlenül elmegyünk mellette, elnézzük nyomorúságát? Ugye, hogy nemcsak egyháztörténeti kuriózumról van szó Lukács tudósításában, hanem mai életünk alapjairól? "Ne gondoljunk a magántulajdon intézményes megszüntetésére, vagy pedig olyan társadalmi és gazdasági törvényre, amely a vagyonközösséget kötelezővé tette volna. Maga Péter megállapítja: nemde megmaradva neked maradt volna meg, s eladva a te hatalmadban volt? Tehát Anániás nem volt köteles eladni (4. v.) a birtokát, s ha eladta, a pénz felett szabadon rendelkezhetett. Barnabást, aki ezt megtette, külön megemlíti, a 6,1-ben az özvegyekről külön gondoskodás történik. Az ősgyülekezet célja és becsvágya az volt, hogy ne legyen közöttük szűkölködő, mint ahogy azt az 5Móz 15,4 verse mint ígéretet, végső célt, Izráel elé tűzi. Ezt pedig nem azzal szolgálta, hogy kötelezővé tett volna egy új gazdasági és termelési rendet, pláne a meglevővel szemben, tudatos ellentétül, hanem azzal, hogy a jótékonyságot és a szeretetszolgálatot a végső határig kiterjesztette, addig, ameddig Jézus a gazdag ifjúnak: Add el minden marhádat, oszd szét a szegények között, s kincsed lesz a mennyben. Tulajdonképpen azt a jézusi igét alkalmazták magukra: Mit használ az, ha valaki az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Ehhez jött az ősgyülekezetnek az a meggyőződése, hogy a világ vége a küszöbön áll, tehát akinek van valamije, az is olyan, mintha nem volna. Különben is az egész gyülekezet egy nagy család, s a családon belül elmosódnak még a személyi tulajdon határai is. A galileai tanítványok Jeruzsálembe költöztek. El kellett adniuk, ami kis vagyonkájuk volt. Fordíthatták-e jobb helyre a pénzt, mintha szűkölködőket segélyeznek vele? Azzal, hogy az így felélt tőkét hogyan pótolják, s a termelést hogyan folytassák, eszük ágában sem volt törődni, éppúgy, mint a liliomoknak vagy a verebeknek Mi volt az Ananiásék bűne? Az, hogy csaltak. Meg akarták csalni az apostolokat: kegyesebbeknek akartak látszani, mint amilyenek voltak. Lelki dolgon hazugsággal, anyagilag akartak nyerni : eltartást és tőkét. Ez simonia. Mindenekfelett a Szent Lélek ellen vétkeztek, mert a legszentebb dologból: az istentiszteletből üzletet csináltak, képmutatást űztek, és be akarták csapni Istent. Azt hitték, ez lehet, s ez a legnagyobb káromlás Isten ellen. A büntetést nem Péter szabja ki, hanem az Egyházában jelenlévő és munkálkodó Úr; az Ő haragja robban ki a Péter szavából és gesztusából." (RAVASZ LÁSZLÓ: Az Újszövetség magyarázata I., 365. o.) Szent István társulati Biblia jegyzetei: "Ez a rész leírja, hogy a jeruzsálemi egyház miképp gondoskodott szegényeiről. E versek alapján szoktak beszélni az ősegyház vagyonközösségéről, azonban helytelenül. A magánvagyon megmaradt, amit mutat többek közt, hogy Mária, Márk anyja, akinél a keresztények gyülekezni szoktak, saját házzal rendelkezett és Barnabás példáját nem hozná fel, ha a vagyon átadása általános jelenség lett volna. A Holt-tenger mellett fekvő Qumránban volt vagyonközösség, de ezek nem keresztények voltak, hanem zsidó szerzetesi közösség." Jubileumi kommentár: "Csel. 4,32-37. Testvéri közösség a gyülekezetben. Lukács ismételten a gyülekezet életét ábrázolja. Ez a beszámoló megerősíti az előző, amit közvetlenül a pünkösdi történethez kapcsolt, és egy konkrét eset leírásával szemlélteti a gyülekezet általános jellemzését. Az egyház a maga körén belül megoldotta a társadalmi különbségek problémáját, felszámolta a nyomort: az anyagi javakat testvérekhez méltóan, a szükséghez mérten osztották el (5Móz 15:4). Odafigyeltek egymásra és segítettek egymáson. 32-33. A hitre jutás a hívők egész életét meghatározta. A rejtetten munkálkodó Szentlélek élteti az egyházat. Akik hitre jutottak, vállalják a gyülekezet életrendjét. Betagolódnak a testvérek közösségébe. Lelki, szellemi egységben, és anyagi közösségben éltek. Erőteljes igehirdetés tanítja Krisztus feltámadását. A kegyelem jelei mutatkoznak meg a gyülekezet életében és igehirdetésében. Belső életük rendezett, teljesítik küldetésüket, a kívül valók jóindulatát tapasztalják. 34-35. A szűkölködés felszámolása. A szükségben lévők testvéri segítséget kaptak a gazdagabb gyülekezeti tagok javaiból. Az 5Móz 15:4 ígérete beteljesedett: Isten a testvéri közösség megvalósítására teremtett lehetőséget azok körében, akik hozzá tartoznak. A szűkölködők helyzetének megoldása hozzátartozik az egyház életéhez. Krisztus követőinek szeretetéből áldozat, az áldozatból a szükség megszüntetéséhez szükséges segítség született. Etithoun para tous podas tón apostolón: (vö. Zsolt 8:7). Ez a gesztus fejezi ki azt, hogy átadták a rendelkezési jogot a fölött, amit eléjük tettek. Az anyagi javak felajánlását a javak megfelelő elosztása követte. A "közalap" a köz javát szolgálta, a szűkölködést számolta fel. A hívők megoldották a köreikben lévő szegények gondját. 36-37. József példája. Lukács igen pontos József személyének meghatározásában, mert a példa csak akkor igazolja a gyülekezeti gyakorlatról szóló beszámolót, ha ellenőrizhető. A Barnabás elnevezés evangéliumi, azt jelenti: "Vigasztalás fia". Családja Ciprusból való. Lehetséges, hogy keresztségével együtt kapta ezt a nevet, vagy a gyülekezet gyakorlati okokból, éppen egyéniségét figyelembe véve nevezte el így. József vagyona árával a gyülekezet javát szolgálta. Később Pál munkatársa lett (9:27k.). Csel. 5,1-11. Anániás és Szafira. Mikor Lukács az első gyülekezetről és annak tagjairól számol be, nem idealizál. Nemcsak azt mondja el, ami jó és követésre méltó, hanem olyan esetről is szól, amelyet Isten ítélete követ. A gyülekezet tagjait is megkísérti a Sátán, és a gyülekezet tagjainak bűnét is megítéli az Isten. Isten jó munkája mellett mindig jelentkezik a Sátán konkolyhintése (Mt 13:24-30). A teremtés kezdetén ott van bűneset, az ígéret földje kapujában Ákán tragédiája, az új szövetséges nép életének kezdetén Anániás és Szafira története. Ez az első eset a gyülekezetben, hogy valaki a vallást önérvényesítése eszközének akarja felhasználni, látszatkegyesség útján az igazi helyet szeretné biztosítani magának. A történet hitelességét és eredetiségét a radikális kritikai iskola vitatja. A józanabb irányzatok képviselői szerint a történet magvát a jeruzsálemi tradícióban kell keresni. Bármennyire megdöbbentő is ez a történet, a realitás bélyegét viseli magán. "Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten" (1Kor 3:17). 1-2 Anániás ("Jahve kegyelmes") és Szafira ("szépséges") többnek akar látszani, mint ami valójában. Úgy szeretnének feltűnni, mint akik vállalják az anyagi javaik egészéről való lemondást, pedig nem vállalják. A hazugság, csalás, képmutatás fegyvereihez nyúlnak. Enosphisata emlékeztet a Józs 7:1kk.-re. Kétes értékű vállalkozásuk közben számításon kívül hagyják azt, hogy a gyülekezetben Isten szeme előtt van az ember. Szafira rosszul értelmezi a házassági hűséget és ahelyett, hogy férjét is lebeszélné erről a tetszetősnek látszó, de helytelen és rendkívül veszélyes fogásról, ő is vállalja, azonosul férje helytelen elgondolásával. 3-4. Péter felfedi a kegyes formában jelentkező bűnt. Péter mint a gyülekezet vezetője lép fel itt, aki a Szentlélek vezetése nyomán látja olyannak az embert, amilyen: ismeri tettét anélkül, hogy bárki szólna neki róla. A Szentlélek jobban átvilágítja az embert, mint Röntgen sugarai. Tudja, mi van az emberben. Péter a Szentlélek világosságával ismeri fel Anániás csalását. Senki sem kényszerítette őket vagyonuk eladására, sem pénzük átadására. A vagyonközösség nem volt kötelező az ősgyülekezetben. Szabadságában lett volna Anániásnak az is, hogy javainak csak egy részét ajánlja fel a gyülekezet szükségeire, egyenesen, őszintén, becsületesen. Az ősgyülekezet közösségi élete egyáltalán nem azonosítható a Qumrán vagyonközösségi rendszerével. A qumráni rendszer szerint ugyanis azok számára kötelező volt a vagyon felajánlása, akik a szekta tagjaivá akartak lenni. Itt azonban erről egyáltalán nincs szó. Qumrán viszont engedékenyebb a sikkasztások meg- és elítélésében; csupán a teljes értékű tagságot vonják meg attól, akit sikkasztáson kapnak: visszakerül a novíciusok sorába. Az ősgyülekezet testvéri közössége ószövetségi gyökerű, mozgatórugója a szeretet. Isten szentsége és tisztasága nem engedi meg, hogy Anániás sátáni fegyvertárból kölcsönzött harci eszközökkel beszennyezze. Az Úr az, aki nem engedi meg Anániásnak, hogy a hazugság és a csalás útját járva a gyülekezet engedelmes, követésre méltó tagjának tüntesse fel magát. Leleplezi a szép látszat mögött lévő valóságot: Péter nevén nevezi a bűnt." Sálóm-Eiréné-Pax, Üdv: \\\\\\///// / _ _ \ (| (.) (.) |) ____________________.oOOo__( )__oOOo.____________________ | | | Tommyca - Szakács Tamás | | | | 2170 Aszód, Falujárók útja 5/8. 2. lépcsőház, I. em. 7. | | (28) 402-085 | | | | tommyca@mail.digitel2002.hu | | http://www.extra.hu/Tommyca | |____________________.oooO________________________________| ( ) Oooo. \ ( ( ) \_) ) / (_/ #