Feladó: "Szakács Tamás" Címzett: "Fraternet Mindenki" Tárgy: Csel 20,32-35. - Ingyenkegyelem Dátum: 2001. október 19. 23:48 Kedves Mindenki! Pál búcsúzik az efezusi vénektől -- meleg hangvétel. Miről is szól egy prédikáció? Hiszen Pálé is az volt! Előadásnak tekintsük, amely mindenkit leköt, és még évek múlva is emlékeznek rá? Hogyan szoktunk emlékezni egy réges-régi prédikációra? Magam sem úgy emlékszem, mint amit szavak szintjén fel tudnék idézni -- de megvannak a lenyomatai, mint a kövületeknél: nem maga a növény maradt fenn, de a kőbe zárva mégis megőrződött. Sokszor nem elsősorban a szavak, hanem sokkal inkább azok hatása számít, és az őrződik meg 'elmelenyomatként'. Talán Pál mostani búcsúbeszédét, búcsúprédikációját is így kellene látnunk... Pál nem véletlenül hangsúlyozza, hogy milyen kemény munkával kell gondoskodni a gyengékről: a sátorkészítés tényleg nehéz munka volt akkoriban -- még nem futószalagon készültek a sátrak! :-) A főbb pontokat talán így lehetne kiemelni: 1. Kontextusként az Efezusi események, Artemisz kultusz ötvösei ill. a keresztyénség ingyenessége. 2. Első mondanivaló: az építő és örökségosztó Istennek ajánlás; e nélkül a továbbiaknak sem volna értelme. 3. Harácsolás helyett fáradságos munka másokért. 4. Adni vagy kapni? LMK-n elhangzott gondolatok: Kontextus: misszió Efezusban (2. Missziói útján Priszcilla és Akvilla vele tölt időt Ázsia provincia fővárosában. Kizárólag zsinagógában misszionál. Akvillát és Priszcillát otthagyva nem menekül, hanem reménységgel búcsúzik.) Efezusról így ír 1Kor-ban: nagy és sokat ígérő kapu nyílt, de sok az ellenség is. Több levelet innen írt -- dolgozott, senkinek nem volt terhére. A fogsági leveleket is innen írta. Távozása összefügg a Demetriosz-féle lázadással. Textus: 56. Pünkösdjét mindenképp Jeruzsálemben szeretné tölteni. Ezért nem is megy Efezusba, hanem magához kéreti a véneket. Egyetlen ránk maradt beszéde, melyet hívőknek mond (1.: pizídiai Antiókhia, 2.: Areopagosz). Nem szabályokat alkot, hanem személyes példát ad -- a legnagyobb lelkipásztori feladat. Ezt csak az Úrnak ajánlva lehet tenni -- csak azután tér vissza a saját példájára. Jézus szavára hivatkozik, melyek nincsenek leírva -- nem mindent írtak le (ld. Jn 21,25.) Prédikáció: alázat érződik a saját példán is -- mert Krisztus munkáját látja. Vázlat: Krisztusnak átadott élet. Bev.: Rendhagyó konfirmációi istentisztelet. 1. Gyülekezet Krisztus nélkül. 2. Épülés Ige nélkül. 3. Szolgálat áldozat nélkül. Bef.: Hétköznapi konfirmáció. Javasolt ének: 266, 273. Senkiét el nem vettem -- Pálnak nem általános apostoli elve volt. Efezusban spec. helyzet: ötvösök hatalmas keresetet zsebeltek be az Artemisz-kultuszból. Artemiszből meg lehet gazdagodni <-> Krisztus nem ilyen! Szintén Pál: Méltó a munkás maga jutalmára. Mi volna, ha baptista módon 'mellékállásban' lennénk lelkészek: mennyi szolgálat elmaradna! A konfirmáció mellett a 32. v. alapján a keresztségre is lehet gondolni. Tiszteletben álló keresztyének milyen mondásokat tulajdonítanak Jézusnak -- mint a 35. v. nagyobb boldogsága. Pl. megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel -- de mennyi a valós alapja? Adni-kapni -- tulajdonképpen nem anyagi! Pál az evangélium hirdetéséről, a kemény munkáról szól! Hogy lehet nem a lelkészeknek, hanem a gyülekezetnek prédikálni erről? -- Talán rámutatni a saját szolgálatára: gyertek utánam, tekintsetek úgy a dolgokra, ahogyan én ahogyan fáradozom... Pontos munka, lelkes munka. A lelkész is odatartozik a gyülekezethez adakozással. Pál megismerte az efezusiakat, kapni akarok keresztyénségüket <-> Pál adni keresztyénségről szól! Jó, ha eljut az evangélium a szívig -- de lejjebb kell menni (a farzseb pénztárcájáig). Jubileumi kommentár: "Csel. 20,17-38. Elbúcsúzik az efézusi vénektől. ... 32-38. Áldáskívánás. Az Úr ígéretében bízva, imádságos lélekkel búcsúzik Pál az efézusi gyülekezet képviselőitől. Isten kegyelmének Igéje a gyülekezet további életének garanciája. A földi jelen és mennyei jövő Ura a gyülekezet gazdája. Pál nagyon jól tudja, hogy minden kérésnél és intelemnél fontosabb és hathatósabb Jézus Krisztus közbenjáró munkája. Ő védi, oltalmazza és megtartja az egyházat, könyörög érte. Isten nagy kegyelme, amely nyilvánvalóvá lett Krisztusban az egyháznak és minden egyes embernek, a jelenben és a jövőben egyaránt biztos reménység. A mennyei örökség és az örökség itt a földön egyaránt biztos kezekben van (Lk 20:14; Zsid 1:2). Ő az, aki földi keretek között építi egyházát, mennyei keretek között ad örökséget népének. Pál beszéde utolsó részében önmagáról szól. Elutasít minden igazságtalan vádat, sohasem húzott hasznot földi munkájából (vö. Jn 7:21kk.; Bír 14:12k.; 2Kir 5:22kk.; 7:8; Lk 12:33; Jak 5:2k.). Ez a motívum többször szerepel leveleiben is (1Thessz 2:9; 2Thessz 3:8; 1Kor 9:4-18; 2Kor 11:7-11). Beszéde végén annak kezdetére utal (18. v.). Nemcsak arra vigyázott, hogy saját maga ne legyen a gyülekezet terhére, hanem arra igyekezett, hogy minden tekintetben javukra, hasznukra legyen. Nemcsak magáról, hanem munkatársairól is igyekezett gondoskodni. Pál nem kívánt szolgálatáért ellenszolgáltatást. Lemond a jogáról (1Kor 9:4-18), ha a szolgálat szempontja úgy kívánja, ha a hitben gyengéket botránkoztatja, vagy ha a tévtanítók kezébe ezzel fegyvert adna. Nem kívánja a gyülekezet anyagi javait, de szívesen veszi hitből való áldozatukat. Az apostol önmagát példaként állítja (2Thessz 3:9; 1Kor 4:16; 11:1; Gal 4:12; Ef 4:28). A gyülekezet elesett tagjairól való gondoskodást elsőrendű feladatnak tartja, a szeretetnek kézzelfogható tettekben kell megmutatkoznia (Ef 4:28). Pál az erőtlenekért való fáradozásában fáradhatatlan. Az Úr szavával fejezi be beszédét. Ez a logion ismeretlen a Jézus szavaiként hagyományozott anyagban, de egészen Jézus tanítása szerint való. Az utolsó szó, amit Lukács a misszionárius Páltól idéz Jézus szava. Az Úr szava a döntő. Annak az ítélőszéke előtt fog megállni, akinek itt szolgált (1Kor 7:10; 9:14; 11:23; 1Thessz 4:15). Nagyon fontos dolog ennek tudatosítása, az Úr szavára és az ő értékrendjére való emlékeztetés (ApCsel 11:16; Jn 14:26; 2:22; Lk 22:61; 24:6-8.44; valamint 2Pt 3:1k.). Jézus idézett szava annak bizonysága, hogy sokkal több jézusi logion élt az első idők keresztyén gyülekezeteiben, mint amennyit abból írásban is megörökítettek az evangéliumok. Ez a mondat különben tökéletesen megfelel Jézus szemléletének és tanításának (vö. Lk 14:12kk.; 18:14; Mk 9:43kk.). Az az igazán boldog, aki ad. Sokkal boldogabb az, aki ad, mint az, aki kap. Ahogyan Jézusnak minden boldogmondása eszkhatológikus értelmű kijelentés, úgy ez is az. Boldog az, aki megszabadult az önzéstől, felszabadult az igazi szeretetre, amely által az eljövendő világ rendjét, a feltétel nélküli szeretetet már itt és most érvényesíteni tudja. Ez a mondat és az 1Thessz 4:15 is mutatja, hogy Pál ismerte Jézus olyan mondatait is, melyeket az evangéliumok nem közöltek. Az evangéliumok egyébként maguk is jelzik, hogy nem közöltek mindent Jézus mondataiból. Jézus idézett mondata azt hangsúlyozza, hogy kapni is boldogság, azonban adni egyáltalán nem kényszerűség és valami szomorú dolog, hanem még nagyobb boldogság, de csak akkor, ha annak a lelkülete van az emberben, akinek ajándékozó kedve nyilvánul meg az adakozásban, az egymás javát szolgáló adományokban. A gyülekezet, ahogyan Efézusban már ez megtörtént, lehet Krisztus szeretetének realizálója. Igehirdetését imádság követi. Teljes alázattal és teljes bizalommal Isten kezébe teszi azt a gyülekezetet, ahol éveken át munkálkodott. Isten erejét kéri és várja mindnyájuk számára. Pál munkájának jó gyümölcsét jelzi az, hogy vele együtt boruljanak le imádkozni azok, akikhez szólt: az egész sereg, akik megjelentek hívó szavára Milétoszban. A lelkigondozói beszélgetés imádságban folytatódik. Ahogyan Pál korábban gyülekezeti munkája során tette, úgy jár el most itt is, a beszédét imádsággal fejezi be. A térdre borulást imádság alkalmával a keresztyének olykor- olykor gyakorolták (ApCsel 7:60; 9:40; 21:5; Ef 3:14), mint ahogyan az ószövetségi kegyesek is (vö. 1Kor 8:54; Ezsd 9:5; Dán 6:10). Jézus maga is imádkozott térdre borulva (Lk 22:41), a népek fiai szintén (Ez 44:15.19; 46:6; 1Kir 19:18; vö. Mk 15:19). A térdre borulás az alázat és hódolat jele. Az égre emelt tekintet és kéz annak szimbóluma, hogy az ember felülről, Istentől várja az áldást és segítséget; kész az Úr ajándékainak elfogadására. Ez után a búcsú-istentisztelet után a kis-ázsiai vezető emberek Pált átölelik és könnyezve vesznek búcsút tőle szent csókkal a testvéri közösség jeleként (Róm 16:16a). Különösen azért nehéz a búcsú, mert tudják, hogy e földi létben már nem találkoznak. Közvetlenül ezután Pált kikísérik a hajóhoz. A szeretet gesztusai sokféleképpen megmutatkoznak az iránt, aki odaadóan munkálkodik Isten egyházában." Sálóm-Eiréné-Pax, Üdv: \\\\\\///// / _ _ \ (| (.) (.) |) ____________________.oOOo__( )__oOOo.____________________ | | | Tommyca - Szakács Tamás | | | | 2170 Aszód, Falujárók útja 5/8. 2. lépcsőház, I. em. 7. | | (28) 402-085 | | | | tommyca@mail.digitel2002.hu | | http://www.extra.hu/Tommyca | |____________________.oooO________________________________| ( ) Oooo. \ ( ( ) \_) ) / (_/